Tegnap bemerészkedtünk bementünk a városba és tök jól sikerült kis nap lett belőle. Előző este mondta Gábor, hogy megy be szellőzőket beszerelni egy lakásba, én meg kb. azonnal kitaláltam, hogy vele megyünk és amíg ő szerel, addig beugrunk Annáékhoz. Előtte persze azért írtam Annának, hiszen tudtam, hogy jövő héten szül, nem akartam alkalmatlankodni sem. Válaszolt is, hogy dehogy zavarunk, menjünk, aztán ott náluk derült ki, hogy nem is jövő héten szül, hanem már pénteken (holnap) indítják. Nem izgul annyira, mint az elsőnél, de azért most is van bőven izgalmi faktor, hiába választotta második alkalommal a magánban szülést. De biztos minden rendben lesz és talán hétvégén már haza is mehetnek a picivel. A "játszódélelőtt" amúgy jól telt, bár Lehel kicsit azért meg volt illetődve, ezért némiképp visszafogott volt. Nyolc hónap van Lehel és Anna kisfia között, de lassan elmosódik ez a különbség, ami pl januárban, amikor legutóbb náluk voltunk, még sokkal nagyobb volt. Persze most sem játszottak még együtt, de azért jól elvoltunk. Közben viszont kiderült, hogy elhúzódott Gábor szerelése, én viszont nem akartam a délelőttön felül időt tölteni Annáéknál, pláne hogy ott is ment volna a kisfiú aludni, így eljöttünk. Sétálni indultunk a környéken, gondoltam beülünk a kávézóba is (a régi munkahelyemre), meg kipróbáljuk a földalattit. Ebből végül nem sok valósult meg, mármint a földalattizás megvalósult, de egy megálló után leszálltunk, mert Lehel félt és sírni kezdett, ahogy elindult a szerelvény. Sétáltunk tovább, ráírtam Marcira, hogy esetleg bent van-e a kávézóban, de sajnos nem volt, így oda nem mentünk be. Végül a körúton ténferegtünk kicsit, vettünk sajtos pogit, néztük a nagy csodának számító négyes-hatos villamost, meg a nagy forgalmat, dudálást, szirénákat. Aztán elsétáltunk Gáborhoz, nem volt onnan vészesen messze, egy fél óra sétára. Ott aztán Lehel azonnal szaladt a szerszámokkal, vitte az apjának a csavarhúzót, meg a markába vette a csavarokat és úgy intézkedett, nagyon cuki volt. 3 körül lett kész Gábor, beszálltunk a kocsiba, ahol Lehel kb. azonnal elaludt. (Apropó, kocsi, azért a pár órás parkolásért fizettünk 5.700 forintot...szerintem ez elképesztő, egyébként ezért nem igazán szokott Gábor belvárosi munkákat elvállalni, nincs is hova megállni és ha mégis, akkor egy vagyon.) Már sötétben értünk haza és elég éhesek voltunk, Gábor rántott sajtot kívánt sült krumplival, így gyorsan elkészítettem, nagyon finom lett. Aztán már csak játszottunk, fürödtünk és nagyon hamar ki is dőlt mindenki, Lehel fél 8-kor, Gábor 8-kor, én 9-kor.
Ma meg egy újabb itthoni nap. Reggel megjött egy csomagom, jó kis ébresztő a szervezetnek sortban kiszaladni a mínuszban a futár elé. Utána teát főztem, melegszendvicset sütöttem, elmosogattam stb, szokásos fél 10 felé elindultunk kifelé. Kisbolt, vettem citromot és rum aromát, friss pékárut, Lehelnek fánkot. Onnan játszótér, de ma nem maradtunk sokáig, mert esett az eső és minden vizes volt. A játszóról Lehel kismotorral jött haza, nagyon ügyes, az emelkedős utcákon se hagyja, hogy segítsek. Aztán itthon ittam egy jó kis kávét, kicsit fáj a fejem tegnap óta, szerintem megint front van. Ma brokkolis tésztát fogunk enni, meg kókuszgolyót készítek, aztán szokás szerint kéne kicsit takarítani. Este meg várjuk a Mikulást is, hozzánk ma este fog érkezni. Ja és megjöttek az évszak matricáim, így végre nekiállhatok a 2024-es családi albumnak, nagyon izgi lesz.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése