Tényleg így érzem. Továbbra is hajnalok hajnalán kelünk és este sokáig fent vagyunk. Nagyon sokáig van világos, napközben pedig kánikula van, tűző meleg. Azt érzem, hogy annyi mindent csinálunk egy nap, amit máskor (más évszakban, más időszakban) mondjuk három nap alatt. Ma reggel szintén 6 előtt ébredt Lehel, az utána lévő két órában játszottunk, mostunk, sütöttem babacsintát (amit amúgy nem szoktam, rendes palacsintát szoktam sütni, de volt egy darab, már nagyon érett banánunk, amiről sejtettem, hogy senki nem fogja megenni). Szóval úgy tűnt, hogy már száz dolgot csináltunk, amikor is fél 9-kor elindultunk a játszótérre. Ott már ekkor is bazi meleg volt, hiába az árnyékot adó fák és a napvitorlák, számomra nem sokat ért. Kint voltunk egy órát, aztán beültünk az autóba és elmentünk a Lidlbe venni ezt-azt. Nem terveztem sok mindent venni és egyébként kb. maradtam is a listánál, mégis túl sokat fizettem megint. Oké, vettem cseresznyét, ami nem volt olcsó, de napok óta vágyom rá, a piacra meg egyszerűen nem jutok ki (Gábor nincs, anyósom se, egyedül pedig nem igazán megyek ki a gyerekkel a piacra, mert elszalad és akkor cipelhetem őt is, meg a szatyrokat is). Mire hazafelé tartottunk, már fél 11 volt kb, Lehel el is aludt a kocsiban, de olyan mélyen, hogy nem ébredt fel arra sem, hogy kézben felhoztam, levettem a cipőjét és lefektettem. Pedig biztos voltam benne, hogy felkel és úgy voltam vele, hogy nem is baj, mert pihenjen majd később, de hát nem, így alakult. Én gyorsan elpakoltam, aztán eszembe jutott, hogy most kéne gyorsan lemosni a kocsit, amíg a kicsi alszik. Szóval lementem kocsit mosni. Most meg itt ülök ennyi mindennel a hátam mögött és még mindig csak 11:21 van. Ebédet ma nem főzök, mert vettünk hazafelé egy grillcsirkét, köret és savanyúság meg még van a hűtőben. Egyébként a meleg ellenére egész produktívnak érzem magam, lásd az előbbi kocsimosást. Tegnap meg, amíg Lehel aludt, végre eldobozoltam az összes baba-és gyerekruhát, holmit, babajátékot, cipőket, ami még hátravolt (nem volt kevés) és a leendő nagyobb méreteket is szépen átválogattam, ami pedig régi vagy csúnya volt, kidobtam. Nagyon hezitáltam a marveles/pókemberes/batmanes pólókon, szerintem nagyon csúnyák, én magamtól sose vennék ilyet, de végül is nekünk még odébb van ez a méret kb. 2-3 számmal és mi van, ha Lehelnek majd ez tetszik? Szóval megtartottam őket. Legtöbbször már most is ő választja ki reggel, hogy melyik trikót szeretné felvenni... Most egyébként azon morfondírozok, hogy nekiállok a cipőknek, még sajna elől vannak a téli cipők is a lépcsőfordulóban. Nem szép látvány és a cipők sem ezt érdemlik. Arról nem is beszélve, hogy sokkal jobb érzés tél elején a szépen eltett, tiszta cipőt elővenni a szekrényből, mint előtúrni a cipőtartó hátsó részéből és akkor nekiállni takarítgatni. Meg egy gesztenyés sajttorta receptet is kinéztem reggel, azt is szeretném ma megcsinálni. Jah meg persze, ha Lehel felébredt és megebédeltünk, akkor mehetünk le a medencébe fürdeni. És lefogadom, hogy mindezekkel is még csak délután 4 lesz majd, mire kijövünk onnan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése