September is the other January

  Szeptember első két hetén túl is vagyunk. Én szép lassan beleszokok a munkába, a gyerekekbe, a kollégákba, mindenbe. Nincs panaszkodnivalóm a munkahellyel kapcsolatban, nagyon kedves és segítőkész mindenki, úgy érzem, hogy van időm és terem mindenbe belerázódni, nem sürget senki, nem várnak el tőlem hatalmas dolgokat. Ugyanakkor kapok azért nehezebb feladatokat is már. Tegnap pl. egy fél csoporttal én voltam egyedül egész délelőtt, én vettem be a két beszoktatós, sírós gyereket a többi mellé és egyedül reggeliztettem, meg próbáltam a figyelmet és a rendet fenntartani, hogy ne legyen totális káosz. Szerintem jól sikerült, mikor a szomszéd nevelő átnézett, nem is hitte el, hogy csend van, nem sír neki és a gyerekek színeznek az asztalnál. A gyerekek amúgy iszonyat cukik. Már az összes csoportban voltam segíteni a két hét alatt, mindenkinek tudom a nevét (a jelét még nem annyira) és ha megyek át máshová, akkor szaladnak utánam, annyira aranyosak. A feletteseim is aranyosak, barátságos a hangnem, bártan kérdezek tőlük. Kiderült, hogy még egy halom szabadságom is van erre az évre, úgyhogy októbertől elkezdem kiveszegetni őket. 

De közben nagy veszteségérzéssel tölt el, hogy Gábor van itthon a gyerekkel. Emiatt sírtam is párszor az elmúlt időszakban, ez a dolog legnehezebb része. Ráadásul még az első héten voltak olyan megnyilvánulásai is, hogy amikor hazajöttem, akkor oda se jött hozzám, rám se nézett, direkt elfordult, haragudott rám. Azóta esténként nem is alszik el a kiságyában, hanem kéri, hogy vegyem át magamhoz és hozzám bújva alszik el. Viszont volt olyan is, hogy a mamával volt egész nap és a játszótérre mentem értük a munkahelyről, akkor viszont rohant hozzám, amikor meglátott. Na, akkor meg az örömtől sírtam. Úgy látszik, itt mindig van miért sírni. Közben voltak kint az ő nevelői is családlátogatáson. Napközben tudtak jönni, amikor én nem voltam itthon. Előtte való este kitakarítottam, mindent elpakoltam, szép otthonos volt a lakás, másnap reggel kikészítettem süteményt stb, és kb. ötször elmondtam mindent Gábornak, hogy mikor jönnek, főzzön majd kávét, egyebek... De aztán mégis katasztrófába fulladt az a rövid 20 perc. Kimentek a kertbe és ott várták őket (de miért??), a gyerek elesett a slagban, lezúzta a térdét, üvöltött, a kisgyermeknevelők már a kapuban, Gábor nem tudta hol van a fertőtlenítő meg a sebtapasz, engem hívott, közben gyerek üvöltött tovább, nagy nehezen beértek a lakásba, akkor meg a futár állt a kapuban, megint le...végül állítólag 10 percet se (!) voltak itt, enni-inni nem kértek (pedig előtte gyakoroltam Lehellel, hogy ő fogja őket megkínálni és nagyon jól ment neki, de nyilván a seb mindent felülírt). Aranyosak voltak, hoztak üdvözlő ajándékot Lehelnek és megnézték a szobáját, de ahogy jöttek, mentek is. Lehel viszont azóta is beszél róluk. Szerdán voltak bent beiratkozni és Lehel megismerte őket és köszönt nekik, meg állítólag nem is akart eljönni, hanem játszani szeretett volna az udvaron. Szerintem szeretni fogja ezt a bölcset. Holnapután van az első napja, nagy az izgalom.

Az egyetem is elindult, múlt héten már volt is órám, beszédművelés címszó alatt. Jó kis óra volt, a végén csodálkoztam is, hogy már vége van, gondoltam biztos lecsípte az időt a tanárnő, hogy mehessünk haza, de nem, rendes időben volt vége, egyszerűen csak jó órát tartott. Ma online lesznek óráim 9-től egészen fél 5-ig, egy darab félórás szünettel, ami azért nem túl jó, mert jönnek ma át hozzánk délután és sütünk a kertben. A délutáni óra jog lesz, az amúgy sem a szívem csücske és azt gondolom róla, hogy száraz és unalmas lesz, szóval szerintem csak az első órában kapcsolódom majd be. Viszont elfogadták a kreditátviteli kérelmemet, így teljesen megúszom az anatómiát! Ennek nagyon örülök, tudom, hogy húzós lett volna. Viszont meghallgatni sem tudom végül, mert ez is online lesz és az egyetem már lejelentkeztetett róla. Nem is baj, annál több időt lehetek a kisfiammal. Holnap végre nem lesz semmi dolgom és kettesben is leszünk, mert Gábor dolgozik. Nagyon várom már ezt, nagyon hiányzik az, hogy csak ő és én legyünk és ketten csináljunk dolgokat. ❤️