kimerülve

  Eléggé leharcoltnak érzem magam az elmúlt egy hét után. Megvolt az ovis beszoktatás, ami talán picit nehezebb volt, mint amire számítottam. Mentünk mindhárom nap és az utolsó napon Lehel sírt, amikor udvarról bementek és kiszaladt utánam és már nem akart bemenni és sírva kapaszkodott belém, ami nekem hidegzuhany volt. Egyáltalán nem számítottam rá, főleg hogy az első napot teljesen jól vette és már sokszor mondogatta is nyáron, hogy jó lesz az ovi. Plusz a bölcsis tapasztalat is, hogy már ilyen vagányul járt az utolsó fél évben. Így végül az első éles napon nem aludt bent, hanem ebéd utánra odavezényeltem az apját, következő napra meg a nagybátyját, egyszerűen nem volt más megoldás. Azóta meg már szépen bent is alszik, az óvó néni küldött róla képet is, így én is megnyugodtam. Szerintem jövő hét közepe felé már megpróbálkozhatunk az uzsonna utáni elhozatallal is. Egyébként jókedvűen megy és jön el, mesél is, hogy mi volt aznap és kivel barátkozott, meg hogy mi volt az ebéd, úgyhogy minden oké.

Múlt héten az introvertált énem is kimerült. Hazaértünk egyik nap az oviból és itt vártak minket előre nem várt vendégek, akik ráadásul nem is a mi barátaink. Hát már bocsánat, de én az ilyentől agyérgörcsöt kapok, komolyan. Lehel is ki volt merülve, én is, erre itt volt egy idegen gyerek a szobájában, akinek Lehel nem is örült, mert rögtön összevesztek a játékokon. Hiába játszottam békebírót, végül nem játszottak együtt. Ez van. Gábor öccséhez jöttek amúgy vendégek és mivel gyerekkel jöttek, aki nála unatkozott, kitalálta, hogy jöjjenek át ide, mert itt vannak játékok. (???) Nagy nehezen mentek csak el, ezt sem értem, hogy hogy nem érez cikinek egy ilyen helyzetet valaki. Azért se volt ez jó ötlet, mert aznap délutánra vártuk át Lehel bölcsis kis barátját, szóval jó lett volna, ha a gyerek (és én is) pihen(ünk) egy kicsit és nem vendégek után várjuk a következő vendéget. Ráadásul ígértem palacsintát, így ahogy kilépett a nem várt páros, állhattam neki azonnal sütni, hogy kész legyek. Lehet ez másnak semmiség, de én már addigra tök fáradt voltam fejben. Utána jött Lehel barátja az anyukájával, ami persze jól sikerült, de aztán én végképp kidőltem a két órás beszélgetés után. 

Másnap délutánra nővéremet hívtam át (már korábban) és meg is beszéltük, hogy itt alszik, rendelünk kaját, borozgatunk. De én nagyon nyűgös voltam, egyrészt megint voltunk előtte délelőtt az oviban és szinte egész nap fájt a fejem. Úgyhogy nem futottam neki valami jól az estének, bár Lehelt fél 9-kor el tudtam altatni és onnantól tudtunk rendesen beszélgetni. Viszont a fejem még mindig fájt és fáradt voltam, nővérem viszont nem volt fáradt és hosszúra tervezte az estét. Én végül csak két pohár bort ittam, ami nem is esett jól és valahogy megint melankolikus témákra evezett nővérem egy idő után...így éjfélkor arra eszméltem, hogy megint a gyerekkorunk és anyám a téma, amiről nekem általában nincs kedvem beszélgetni. Végül fél 1-kor mondta, hogy menjünk aludni. Én 2 perc alatt elaludtam, ő másnap azt mondta, hogy még sokáig forgolódott. Sajnálom, valahogy nem ilyenre terveztem. Majd legközelebb jobban sikerül, mert megfogadtam, hogy több tesós programot szeretnék csinálni.

Szombat reggel indultunk a kutyusért. Ez is csúszott pár napot (nem miattunk), így emiatt se voltam boldog, mert a munkába állás előtt szerettem volna itthon lenni egy hetet a kiskutyával. Ez nem jött össze, három napunk volt végül itthon, együtt. Brúnó egy kis tündér, aki azért mostanra igencsak bontogatja a szárnyait. A lakás soha nem látott állapotban leledzik, amivel bár számoltunk, de azért benne lenni nem akkora buli. A kiskutya minden egyes cuki porcikája kárpótol azért minket és tudjuk, hogy egyszer ez is elmúlik, csakúgy, mint a kisbabás időszak a kelésekkel és etetésekkel. Szóval nem panaszkodom. 

Az új munkahelyemen pedig letelt az első hét. Aranyosak a csajok, főleg az, akivel egy műszakban leszek (és ez a legfontosabb). De hogy itt is iszonyú módon megy a pletyka, az már az első napomon kiderült. Amit tudok tenni: teszem a dolog, lelkiismeretesen, tőlem telhetően a legjobban és mással nem foglalkozom. Az egységem amúgy rendben lesz, azt hiszem. 13 gyerekünk lesz összesen, nekem jövő héten jön az első gyerekem.  Szeptemberben még egész sok gyerek be fog szokni, októberben kettő, novemberben pedig már csak egy. Januárban jönnek még hárman és egy valaki majd márciusban. Az egyetem is elindul a következő szombaton, szóval unatkozni nem lesz időm. Pedig most megfogadtam, hogy el fogok menni 2-3 olyan rövidebb tanfolyamra is, amik évek óta a fejemben vannak. Egyszer szeretnék időt szánni ezekre is, az időnk pedig véges és nem tudhatjuk, meddig szól. (A héten nagyon megdöbbentett egy váratlan haláleset, azóta kicsit letaglózva érzem magam.)