hullámok

 Nincs megint jókedvem. Néha olyan érzésem van, hogy amióta megnyitottam ezt az új blogot, azóta azzal egyenes arányban növekszik a rosszkedvű/panaszkodós napok/posztok száma. Most azonban van oka, tegnap este volt egy veszekedésünk Gáborral, igazából a nagy semmin. Ezt már mindketten tudjuk, még este ki is békültünk (nekem filozófiám, hogy tilos békülés nélkül lefeküdni és szerencsére Gábor is ezt mondta lefekvés előtt, hogy ne összeveszve menjünk már aludni). De azért ma is rossz a kedvem, munkába jövet konkrétan el is sírtam magam a buszon, bárcsak eltakarta volna a maszk, de nem, cserébe viszont jól összekentem belülről (éljen a higiénia).

Hiányzik a napsütés, az aktív mozgás a természetben. Az emberek agresszívek és frusztráltak (boltban, bkv-n, munkahelyemen), valahogy az egésznek szörnyű hangulata van. Én most rászoktam arra, hogy mindenhol előre engedem őket (szálljanak fel előttem a buszra, válasszanak előbb narancsot, érjenek oda előbb a kasszához, a munkahelyen is rájuk hagyom a dolgokat, nem vitatkozom). Apropó, vitatkozás: nem vitatkozom se az okostojásokkal, se a kevésbé értelmesekkel. Nem támadok senkit a véleményéért, ha már úgyis egészen sokan ezt teszik. Sok mindenki olyan arcát mutatja most, ami egy életre megfordít bennem dolgokat.

De szerencsére ott vannak azok is, akik mindentől függetlenül megmaradnak a réginek. Akikkel, ha valamiben nem is egyezik most az álláspontunk, tudunk egymásnak őszintén örülni és nem egymás torkának esni. Akikkel tudjuk, hogy ilyen a mi életünkben még nem volt és pont ezért minden bizonytalan most ebben a feje tetejére fordult világban. Ilyen nekem Gábor, a családom, Marci barátom, meg még néhány barát, ismerős a saját kis galaxisomból.