Harmadik napja érzem magam nagyon furcsán: rossz a bőrömben lenni és a hangulatom is a béka segge alatt van. Tipikus hormonális hatásnak érzem, szinte pont olyan, mint menstruáció előtt pár nappal. Most csak annyi a különbség, hogy ez szinte lehetetlen, mert előző héten volt meg. De minden teljesen ugyanolyan (vagy rosszabb): szarul nézek ki, szarul is érzem magam, ha nem tehénnek, akkor bálnának vizionálom magam, nem vagyok laza és könnyed, hanem görcsös és nehézkes. Az úton nincs kedvem zenét hallgatni, a buszon csak bámulok ki a fejemből, érzékeny is vagyok, hülyeségeken megsértődök. Egyedül étvágyam nincs olyan szinten, mint ilyenkor szokott, szinte alig kívánok valamit. És közben tudom, hogy erre semmi okom sincs, ennek az egésznek nincs értelme, mégsem tudom tudatosan úgy kezelni, hogy márpedig én tök jól vagyok és kész. Nem elhatározás vagy hozzáállás kérdése. Valami más, valami erősebb irányít. Egy picit ugyan sikerült javítanom rajta (végigzongoráztam magamban, hogy mit tudok most tenni, semmit, azon kívül, hogy elfogadom ezt az állapotot és nem utálom magam, meg azt, amilyennek látom magam jelenleg), de azért örülnék, ha lecsengene végre. (Mi ez amúgy?)
És közben meg minden annyira jó: a párkapcsolatom, a munkám, a körülményeim, az életem. Egyikre se tudnék egy kicsit sem panaszkodni. Gáborral imádjuk egymást, ezen a nyáron szeretnénk összeházasodni. A munkámat nagyon szeretem minden szempontból, úgy érzem, hogy rám van szabva, nemcsak a munka jellegéből adódóan, hanem a körülményei miatt is (munkanapok-szabadnapok aránya, főnökség, munkatársaim, bérezés, kutyabarát munkahely, változatosság). Az egyéb körülmények is szuperek most (a vírust leszámítva), szeretem a kis lakásunkat és azt is, hogy lassan, de biztosan elkezd szépülni. Csomó egyéb tervünk van kilátásban, rövid -és hosszútávon egyaránt. Nekem meg teljesen random helyekről elkezdett csak úgy pénz szivárogni (nővéremtől, az egyik barátnőmtől, Joe Bidentől -egyikre se számítottam), úgyhogy egy-két olyan projektbe is bele tudok kezdeni, amiket a borsos áruk miatt későbbre tervezetem.
Szóval semmi okom arra, hogy rossz legyen a hangulatom és ne mosolyogjak, mégis ez van most.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése