Gáborral az elmúlt 2 hétben alig találkoztunk.
Ez persze erős sarkítás, hiszen együtt lakunk, de akkor is...az én szabadnapjaim az ő munkanapjaira estek és fordítva. Igaz, ő a szabadnapjain elment maszekolni Dunavarsányba, tehát neki két hete kvázi nem is volt szabadnapja.
Rohanós reggeleken találkoztunk olykor: úgy búcsúzott el, hogy forró kávét hozott nekem az ágyba s ő már ment is, vagy puszit nyomott az arcomra, miközben még aludtam. Sötét estéken találkoztunk újra: egyszer-egyszer értem tudott jönni a patikába, akkor úgy jöttünk hazáig, hogy a kocsiban fogtuk egymás kezét és ő egy kézzel váltott-kormányzott. Egyszer gyertyafényes, mirelit-pizzás vacsival várt, egyszer meg egy szál rózsával nőnapkor. Éjszakánként megfogta a kezem vagy én az övét, mikor valamelyikünk megfordult. De akkor is egymás mellett éltünk most két hétig, nem egymással.
A tegnapi közös napot már jóideje vártuk: reggel rekord ideig aludtunk (fél 8!), egy óráig még az ágyban maradtunk, hosszasan kávéztunk, eltábléboltuk a délelőttöt, elmentünk nagybevásárolni (és nem értettük miért vannak ilyen kevesen az Auchanban -hiszen péntek volt, nem szombat, ahogy egész nap hittük), hamburgert sütöttünk, aztán az egész maradék napot az ágyban töltöttük, fényképeket nézegettünk, sétáltunk egy nagyot Marcipánnal. Annyira jó nap volt, annyira jó együtt lenni!
Ma sajnos megint dolgozni ment és késő este látom csak újra (tizenhat órázik), addig ma szépen kitakarítok, hogy ne holnap kelljen, pihengetek. Már sétáltam egy nagyot reggel és meglátogattam Marcit, jól be is kávéztam és feltöltődtem napsütéssel meg kedves emberekkel.
 |
| reggel, napsütés, kávé és a kiskutyám 💚 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése