kimerültség, de boldogság

 Annyira ki vagyok merülve az elmúlt hetek miatt, hogy nem tudom szintre hozni magam. Sose tudok eleget aludni. Ha megyek dolgozni, akkor azért, ha meg nem, akkor meg tuti van valami elintéznivalónk vagy már le van szervezve valami barátos program, amire nem lehet nemet mondani... Érzem ezt lelkileg és fizikailag is. Bár szuper minden, tiszta nyomi vagyok sokszor egész nap és néha cseppet ingerlékeny is. Fizikailag meg érzem, hogy ki van kicsit használva a szervezetem, cserébe viszont nem kap megfelelő törődést (elég alvás és normális ételek, pihenés). Sokszor nincs otthon kaja és szarokat eszek egész nap, nem is kívánok semmit, csak gyorsan bekapok valamit, hogy legyen valami a gyomromban, este persze farkaséhes vagyok. Nem mindig eszek ilyenkor, mert nem akarok jól bevacsizni lefekvés előtt, de néha eszünk egy kétfogásos vacsorát plusz fagyit és lefekszünk aludni. Tudom, hogy egyik se jó, de nem tudom hogy lehetne másképp... Mondjuk kevesebb munkával, ahogy az januártól-márciusig volt, akkor volt elég időm aludni, bevásárolni és főzni. Nagyon várom, hogy visszaálljon ez a rend. 

Közben minden szuper, azt érzem, hogy olyan boldog vagyok. És ha belegondolok, hogy mi minden jön még most, ki tudnék ugrani a bőrömből. Nyakunkon a nyár, a jó idő, lehet menni strandolni, fürdőzni. Kivettem egy hét szabit júniusra és egy hete augusztusra, már most vagyok sózva. A költözést is elkezdtem várni, azt hiszem utolérte magát a lelkem és már nem aggódom miatta. És közben lassan elkezdjük az esküvő-szervezést is, valószínűleg átcsúszik őszre, de szeptemberben is ilyen nagy melegek szoktak még lenni, úgyhogy pánikra semmi ok (Gábor ragaszkodik ennyire, hogy jó időben legyen megtartva, mert ő nyári gyerek lévén nyármániás, nekem szinte mindegy, én szeretem az őszt és a telet is). Közben meg azért vagyok a legboldogabb, mert annyira szeretem őt és annyira örülök, hogy ennyi magányos és szomorú év után egymásra találtunk. Állandóan arra gondolok, hogy én vagyok a legszerencsésebb és legboldogabb lány a világon, amiért megtaláltam őt és megérte várni rá. Minden rossz, ami történt előtte, megérte, mert az út végén ő volt és hozzá vezetett minden. És ő is pont ezt szokta mondani, tőlem függetlenül, hogy megérte 40 évet várni rám, már nem bán és nem sajnál semmit, mert ennek így kellett történnie, hogy megtaláljuk egymást.

Ilyenek történtek még a héten:

• Tegnap elhoztuk a kicsi kocsimat. Hajnalban keltünk, reggel 8 előtt már Rákoscsabán voltunk, hogy felvegyünk Gábor egyik barátját, aki Gábor autóját vezette haza Gyöngyösről, mi meg az enyémet. A kereskedésben már vártak minket, minden elő volt készítve, kifizettük a hátralévő összeget és már hoztuk is el a kocsimat. Izgultam a rendszám miatt, féltem, hogy valami ilyesmi lesz, hogy KKA, FOS vagy PEE (a régi, családi autónk rendszáma HWC volt :D), de szerencsére Super Rally Car lett a rendszáma, úgyhogy ennek is nagyon örültem. 

• Kiköltekeztem magam a héten: vettem egy autót, kifizettem annak összes adminisztrációs díját, vettem éves pályamatricát, egy bikakábelt (a benzinkúton nem indult be a kocsi, sokáig állt előtte), kifizettem egy teli tankot, valamint vettem a kutyának egy üléshuzatot, egy hámot és egy biztonsági övet az autóba (kötelező), és még erre a hétre esett egy új bolha-kullancs nyakörv vásárlása is, és kapott egy doboz ízület -és porcvédőt is. Úgyhogy most vágom a centit a következő fizetésig, de nem bánok semmit, iszonyú jó vétel volt az autó, szerintem még drágábban is elhoztuk volna.

• Úgy volt, hogy Gábor buborékba megy két hétre, de tegnap szóltak neki sms-ben, hogy mégsem ő megy, hanem más valaki. Amit nagyon nem érzünk fairnek. Ha valamit meg kell szerelni, extra munka van, valami nagy baj, rögtön Gábor az első. Menjen be, segítsen, felhívják, hogy hogy kell, mi hol van, ezt-azt hol lehet venni... De amikor jön egy ilyen lehetőség, hogy 2 hét buborékban dupla fizetésért, szállodában ellátással, akkor valami csókos hülyegyereket választanak végül helyette, aki semmit nem csinál munkaidőben és aki persze majd Gábort fogja felhívni, hogy ezt vagy azt hogy javítsa meg, ha elromlik. Cserébe viszont behívták extra munkanapokra, túlórára, meg hogy pakoljon ki 500 széket (vagy többet) a nézőtérre. Ő meg visszaírta, hogy sajnos egyik napot se tudja elvállalni. Persze, majd hagyja magát hülyének nézni...

• Tegnapelőtt lekövérezett a GLS futár, aki a patikába jön mindennap felvenni a webshopos csomagokat. Jóban vagyunk, meg mindig húzzuk egymást, fogadni is szoktunk ebben-abban, meg persze mindig flörtölget velem. Amúgy elég fárasztó szokott lenni néha, főleg, mikor nagyon sok a dolgom és nekiáll mesélni az élettörténetét. Na mindegy, azt mondja nekem csütörtökön, miközben írom alá a papírt, hogy hogy így meghíztam hasra? Nem is értettem először, zavarba is jöttem, meg is bántott. Aztán tudjátok milyen a női agy, ezen kattogtam napokig, meg nézegettem magam folyton a tükörben. Tudom, hogy híztam mondjuk az egy évvel ezelőtti önmagamhoz képest és szeretném is leadni. De nem hiszem, hogy ez olyan látványos, hogy meg kelljen jegyezni, ráadásul ezzel a futárral nem is ismerjük egymást olyan régóta. Gábor persze azóta ezzel húz és tegnap délután könnyesre nevettem magam, mikor pont erről beszéltem megint a kocsiban, amíg álltunk a piros lámpánál, kinéztem balra és a falra az volt felírva graffitivel, hogy DAGI. Ezt már tényleg égi jelnek vettem, úgyhogy mától diétázom.

• Alig várom a holnapot: elkezdek vezetni gyakorolni, aztán dél körül felvesszük a barátokat, megyünk Rákoscsabára és sütögetünk a kertben. Állítólag 17 fok lesz és napsütés, úgyhogy felavatom majd az egyik új ruhámat és szandimat.