kedd, június 29

kint 36 fok, bent még több

 Tudom, hogy az időjárásról beszélni sokszor csak töltelékduma, small talk, azért mondjuk, hogy megtörjük a csendet, hogy meg mindent ráfogjunk (jókedv, rosszkedv, fejfájás, fogfájás, nagy étvágy, étvágytalanság, reuma, akármi). De nálam ma valahogy tetőzik az izzadós-rossz közérzetes-egyhelyben megsülős kedvtelenség. Igenis várom, hogy 25 fok legyen, várom, hogy essen az eső, hogy vihar legyen, hogy légmozgás legyen és igen, várom, hogy ősz legyen. 

Én régen utáltam a nyarat. Kövér gyerek voltam és a rövid ruhák miatt is utáltam, meg a meleg miatt is, meg amiatt is, mert nyári szünet volt és a 2 és fél hónapból mindössze két hét volt az, amit a Balatonnál töltöttünk. A vakáció többi hete csigalassúsággal vánszorgott azzal, hogy a nővéremmel a belvárosi lakásba voltunk bezárva ketten (többnyire videót néztünk, takarítottunk -anyánk minden reggel kiadta, hogy aznap mit kell majd letakarítani-, egész nap ettünk, és a nap végére mindig összevesztünk valamin, ami sokszor torkollt verekedésbe). Szóval nekem a nyár nagyon sokáig csak a melegtől való szenvedést, az unalmat és a rövid ruhákban való szégyenkezést jelentette. Aztán ez persze megváltozott idővel, nem akarok túlzásokba se esni, hiszen kedvelem azért a nyarat, de a 4 évszak közül nálam mindig az utolsó helyet foglalta el és ez jelenleg is így van. Biztos van amúgy abban valami, hogy aki amelyik évszakban születik, azt fogja a legjobban szeretni. Gábor pl. augusztusi baba volt, ő így hatalmas nyárimádó, a telet rühelli, a 35 fokban is hellyel-közzel elvan. Szemben én, aki novemberi vagyok, a kedvenc hangulatom az eső, a hűvös, a kucorgós napok a lakásban, a falevelek, a karácsonyvárás. Tudom, hogy a november szürke és nagyon hosszú, ahogy azt mindenki mondja, de nekem akkor is az egyik kedvenc hónapom, és nemcsak azért, mert akkor van a születésnapom, hanem valamiért nekem ennél többet jelent. 

Ma el kellett mennem délelőtt Újpestre, az állatorvoshoz, hogy hozzak Marcipánnak recepteket, és amíg az utat megtettem villamossal, azt hittem hőgutát kapok. Aztán itthon, napközben szintén izzadás egész nap, ráadásul a ventilátor, amit Gábor pár napja hozott, egyszerűen nem indul el (csak neki kapcsol be, nekem nem, pedig nem vagyok egy technikai antitalentum). Azt tervezem, hogy a kutyát is csak 9 után fogom levinni, mert szegény nem győz egész nap csak lihegni, már a 8 óra se elegendő, a telefonom szerint ugyanis kint még akkor is 33 fok lesz.

A házban most azért sokkal-sokkal jobb lenne, lehetne a kis vízben meg az árnyékban ücsörögni és a kutya is megmártózhatna a kagylómedencében. Vasárnapra tettük amúgy át a költözést, nagy reményekkel tekintek előre. Persze dobozolni ma sem volt semmi energiám, csak feküdtem egyik helyről a másikra, filmet néztem, elaludtam. Ami mondjuk nagyon jó volt, hogy főztem egy isteni parmezános csirkét zöldbabsalival ebédre és amikor Gábor hazajött fél 2-kor enni, közölte, hogy még ma este pakoljak be fürdőruhát meg egynapi váltás ruhát, mert holnap reggel korán indulunk egy meglepetés helyre. Annyit tudok, hogy kemping és a kis autónkban fogunk megint romantikázni, de az teljes meglepi, hogy az országon belül merre megyünk. Alig várom! :)

Ez meg a szépséges áfonyás sajttortám lett:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése