hétfő, július 12

az első utam egyedül

 Megvolt az első autós utam egyedül, munkába.

Azt hittem, hogy reggel sokkal idegesebb leszek, ehhez képest, csak minimálisan voltam az, sőt, azt éreztem, hogy sürgetem az időt és szinte várom, hogy beüljek és elinduljak. A kávém mondjuk nem esett jól reggel és azóta is tompán fáj a fejem és olyan, mintha ingadozna a vérnyomásom. Ez inkább az időjárás vagy valami más miatt lehet, nem a vezetéstől tartottam ennyire (főleg, hogy azóta már lassan 3 órája megérkeztem, és a fejem/vérnyomásom még mindig kóvályog). 

Szóval minden teljesen flottul ment, bepakoltam Marcipánt a hátsó ülésre, bekötöttem, bedobtam a kis cuccaimat meg a kajámat. Bekötöttem magam, beindítottam az autót, kézifék ki, váltó automatába, világítás bekapcsolva. Még ültem így pár pillanatig, mert azt éreztem, hogy valami hiányzik, de végül szép lassan gurulni kezdtem és egy perc múlva már az úton mentem 50-nel. Ott persze rögtön leesett: a szemüveg! Nincs rajtam a szemüveg! Nem látok amúgy olyan rosszul (mínusz 1,5), de a vezetéshez hordanom kell, a jogsimban is szerepel. Kicsit megijedtem, hogy nehogy pont most állítsanak meg közúti ellenőrzésen, de úgy voltam vele, inkább maradok szemüveg nélkül, nem állok neki kotorászni a kesztyűtartóban emiatt (és pirosat se kaptam egyszer sem, hogy amíg állok, kivegyem, úgyhogy hagytam). Simán elmentem az M0-sig, ott fel, jó nagy forgalom volt, előttem ment egy teherautó 80/90-nel, kielőzhettem volna, ha nagyon akartam volna, de annyira nem akartam, főleg, hogy a belső sávban végig jöttek mellettem. Meg aztán nem megyek itt se sokat, először jön Cinkota, után sokáig semmi, majd rögtön Újpalota, úgyhogy ezért a 10 perces vezetésért  nekem nem éri meg előzgetni (majd biztos fogok, ha már lesz rutinom). A kihajtósávokat még mindig nem annyira szeretem, ráadásul Újpalotánál egy elég rövid sáv van csak, hogy átmenj és lelassulj 40-re, aztán meg jön a bazi hosszú és éles kanyar, amivel semmi baj, jól csinálom, csak nem szeretem. Onnan meg már csak egyenesen, egy körforgalom, egy jobb kanyar, besorolás, tovább egyenesen és itt is vagyok. Szerintem 20-25 perc volt az egész, úgy is, hogy egyszer még araszolás is volt. Közben ment a rádió és tudtam rá figyelni, kapcsolgattam a klímát is...szóval az 1-2 hónappal ezelőtti vezetésemhez képest ez legalább 50 szint előrelépés. Főleg, hogy teljesen félelem nélkül megyek már. Szombaton kipróbáltuk otthon az utcában a satuféket is, egy oszlopnál nyomtunk satuféket úgy, hogy előtte 50-nel mentünk. Két okból csinálta Gábor: egyrészt, hogy lássam mekkora a fékút, ha satut nyomok, másrészt, hogy érezzem milyen satufékkel megállni és merjek rálépni, ha muszáj. Nem mondom, hogy tetszett, de jó, hogy megmutatta.

a kis Fiatom

5 megjegyzés:

  1. Szia, de jó, hogy kitetted a T-betűt. Régebben teljesen természetes volt ez, ma már ciki -gondolom, mert az új jogosítvánnyal rendelkezők száma nem csökkent, hanem nőtt és mégsincs a kocsikon-, pedig normális vezető ha ilyet lát, jobban figyel, tisztában van a bizonytalansággal, stb., persze tudom, hogy vannak, akik még inkább szemétkednek, de szerintem ők vannak kevesebben. Én a tanulóvezetőkkel is úgy vagyok, hogy emlékszem, milyen frász volt bennem jó ideig a városban, zavart az oktató is, szóval egy darabig nem volt leányálom tanulós autóban tanulni sem, így én velük szemben is mindig még inkább figyelmes vagyok, és küldök nekik egy kis "energiát". :)))
    Gratulálok az első utadhoz a munkahelyedre, kívánom, hogy élvezd és szeresd vezetni a kis Fiatodat és mindig minden rendben legyen! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Betty :), köszi, hogy írtál.
      Nekem nem is volt kérdéses, hogy kiteszem a T betűt, engem megnyugtat, hogy mások látják és értik, hogy miért bénázok, ha úgy adódik, vagy esetleg nagyobb ívben kerülnek ki akkor. De előtte pont mondták nekem néhányan, köztük Gábor is, hogy ne tegyem ki, mert akkor szemétkedni fognak. Én ezt nem is akartam elhinni, lehet túl naiv vagyok, de ki szórakozna azzal, hogy amikor az úton közelkedik, egy T betűs autót riogasson?? Nem is hittem nekik, szépen megvettem a T betűt és felragasztottam. Én valóban, tényleg volt, aki szemét volt velem, még amikor Isaszegre vezettem át gyakorlásképpen, éppen hogy csak nem szállt be a kocsimba a csomagtartón keresztül. A múltkor meg kaptam egy nagy dudát, megjegyzem, indokolatlanul, mert egy idegbeteg szállító jött mögöttem végig, én meg araszolgattam, mivel araszolva haladt az egész forgalom, és amikor a főútról balra akartam fordulni, de még nem láttam be az előttem lévőtől, hogy jönnek e szemből, úgy ráfeküdt mögöttem a dudára, mint annak a rendje. Az csak simán gyűlölt, mert T betűs béna csiga voltam. De amúgy mindenki mástól azt látom, hogy empatikus, beengednek, kiengednek, elengednek. És amúgy én egy csomó T betűs autót látok mostanában az utakon, lehet azért, mert most erre van ráállva a szemem, de tényleg, sokszor előttem is pont tanuló megy.
      Köszi a jókívánságokat! :))

      Törlés
    2. Nagyon meg lehet szeretni az autót és a vezetést. Én amikor megvettem az első kocsimat, olyan csodálatos szabadság szállt meg, hogy azóta sem felejtem. :)
      Gyakoroltam én is, először a lakótelepen, aztán egyre beljebb mentem a városba, majd jött az autópályás út és aztán már utazás mindenfelé. Azóta már a negyedik kocsimat koptatom, de az elsőt nem felejtem (kis Polski), hiszen az volt az első szerelem. :)

      Törlés
  2. Nagyon ügyes vagy!!! Gábor meg nagyon komolyan veszi a tanításodat. Én sosem próbáltam a satuféket de igaza van hogy ilyeneket is kipróbáltat veled.
    Döbbenten olvastam ezt hogy vannak akik szemétkednek a T betű miatt. Nem normálisak az emberek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Ugye milyen elvadult emberek vannak? Mondjuk az ilyennek elég rossz lehet az élete, ha ez okoz neki örömöt…

      Törlés