Nem elég, hogy a 10 órás műszakok között csupán egy-egy szabadnapot kapok. Tudom, lesz jobb, hétvégétől pl. már egész jó beosztás elé nézek szinte egész szeptemberben. De most akkor is kicsit üresnek és nagyon fáradtnak érzem magam. Tervben volt, hogy holnap megnézek Pécelen egy kávézót, vagy átmegyek nővéremhez dumcsizni, de ma azt érzem: csak ennek a napnak legyen vége, legyek otthon. Holnap pedig sehova nem szeretnék menni. Ágyban akarok lenni sokáig, filmeket nézni, szépítgetni a lakást, főzni és olvasni.
Már szombaton úgy értem haza fél 7-kor, hogy legszívesebben azonnal ágyba bújtam volna egy jó kis zuhany után. De nem így tettem: elpakoltam a bevásárolt cuccokat, begyúrtam egy sütitésztát (és tesztüzemmódban kisütöttem belőle egy tepsivel), trécseltem Gábor anyukájával (ez alsó hangon is egy óra), kitakarítottam a cicákat, felmostam, elmosogattam (az előző napit is), friss ágyneműt húztam. Aztán valóban hálóingbe bújtam és lefeküdtem sorozatot nézni, de addigra már negyed 10 volt. Mire Gábor másfél óra múlva megjött, én már aludtam, pedig mindig meg szoktam várni.
Tegnap pedig elmentünk reggel futni, kicsit majomkodtunk a szabadtéri sportgépeken, hazasétáltunk, én akkor kisütöttem az előző napi tésztát (chocolate chip cookiet sütöttem, de nem lettem elégedett vele), aztán mentünk át Isaszegre. Nővéremék grilleztek, nagyon finom kaják voltak, jól éreztük magunkat, ezért is maradtunk majdnem fél 7-ig. A baj csak az volt, hogy közben jött egy nagy vihar és iszonyat lehűlt a levegő. Hiába vittem magammal pulóvert, az sem segített, így mikor 7 körül hazaértünk, iszonyat át voltam fagyva és kicsit betegnek is éreztem magam, még a torkom is fájt. Percek alatt elaludtam és nem is ébredtem fel reggelig.
De aztán ma se vagyok a topon: bár már nem fáj a torkom, de olyan fáradt vagyok, hogy a székemben ülve el tudnék aludni. Alig várom, hogy otthon legyek és belemerüljek egy jó könyvbe vagy sorozatba, miközben az ölemben alszanak a macskáim. Hogy elvigyem Marcipánt sétálni arra a nagy mezőre, amit még csak az autóból láttam, de nincs messze tőlünk.
Közben a hangulatom is picit mélabús ma. Úgy tűnik, hogy elromlott az autóm, de mivel már így is egy csomót költöttem rá, fel fogjuk hívni a kereskedést, ahol vettem, hogy ez a baja fixen, csinálják meg garanciálisan. Sejtem, hogy ezzel nem lesz gond, inkább azt sajnálom, hogy egy ideig nem lesz autóm. És hogy ki tudja, mikor lesz újra? Meg hogy meg tudják -e csinálni? Nem akarok másik autót. És hívtam egy körmöst is Pécelen időpont miatt, de már nem vállalt el, hívtam egy másik pécelit, sajnos ő sem, mert tele van. És sütemény-készítő workshopokat sem találtam, csak olyat, ami pont annyira nem érdekelne és amúgy nagyon messze is lenne.... Tudom, a legrosszabb dolog fáradtan és kimerülten tervezgetni, azt mondják, hogy ilyenkor nem is szabad ilyenekre gondolni, csak pihenni, meg kikapcsolni az agyat. Pont ezt fogom tenni holnap.
![]() |

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése