viszlát nyár!

 Bár még augusztus van, de ez a 20 fok körüli hőmérséklet annyira egyértelműen jelzi a szeptember közeledtét, hogy ennél világosabb nem lehetne: érkezik az ősz, búcsúzik a nyár. Anszki írta korábban és ezzel én is teljesen mértékben tudok azonosulni, hogy nekem a szeptember, a naptári ősz kezdete olyan, mint egy új év, egy tiszta lap. Ilyenkor már mindig nagyon várom, be vagyok sózva, vannak új terveim, újra erőre kapok. Arra gondolok, hogy újra lehet többet sütni (azt tervezem, hogy sokkal többet fogok kísérletezni, sőt, workshopokra is nagyon szeretnék elmenni), nagyokat sétálni, többet sportolni a természetben (egy hete kezdtem el újra futni, amióta elviselhető az időjárás), rendesen sétálni Marcipánnal (úgy, hogy nem fullad ki már az utca végén a melegtől), kávézókba járkálni, dzsekit és zárt cipőt hordani, éjjel hűvösben aludni, a reggeli kávézáshoz pedig belebújni egy kardigánba. A természetről nem is beszélve: jönnek majd a szebbnél szebb színek, hulló levelek, avar, eső illat. Egy valamit kívánok erre az időszakra: ne az legyen, hogy hirtelen átcsap majd nagy hidegekbe az idő, legyen szép, lágy őszies idő. Gondolom szeptemberben visszatér majd még kicsit a nyár, ahogy minden évben, de utána lehessen élvezni kicsit az őszi hűvöst, ne kelljen rögtön dideregni. 

És ezzel egyetemben búcsúzom is a nyártól. Azt kell, hogy mondjam, rövidebb volt, mint amire számítottam. Olyan sebességgel robogott el, úgy jöttek egymás után a napok s hetek, hogy csak kapkodtam a fejem. 

Emlékszem, még májusban indult azzal, hogy a nagy bezárkózás és hidegek után kimentünk egy napon a Paskálra. Én egész nap a napon feküdtem vagy a vízben lebegtem. Akkor volt, hogy nagyon durván le is égtem, hiába mutatott egész nap 28 fokot a hőmérő higanyszála, a nap úgy fogott, hogy három napig szenvedtem és a legjobb barátom a panthenol spray volt azon a héten. Mégis tudtam: elkezdődött a nyár és a leégés ellenére az egy annyira szuper nap volt, hogy ha eszembe jut, még ma is mosolyogva gondolok vissza rá. 

Aztán belerobogtunk a júniusba, Gáborral évfordulónk volt, amit az Őrségben ünnepeltünk meg. Csodás 3 nap volt, nagyon jól éreztük magunkat. Ez volt az első utazásunk a covid óta, ezért külön élmény volt a bezárkózás után újra világot látni. A nyáron voltunk aztán nagyon sokfelé: Szerbiában töltöttünk el 4 napot, vadkempingeztünk a Balaton északi partján és egy hónappal később a déli parton is, voltunk Szegeden, sokat jártunk Dunakeszire, a szabadstrandra Marcipánnal, voltunk Tiszakécskén, a Barack Thermalban, itthon voltak Edina barátnőmék és Öcsiék külföldről, jártunk a domonyvölgyi és a tóalmási strandon. Összesen 17 napot voltam szabin, de emellett volt két hét, amikor csak 2-2 napot dolgoztam, ez ilyen fizetés néküli szabadság volt vagy mi, igazából csak a beosztás alakult így véletlenül, de én nem bántam. Nagy volumenű dolgok történtek ezen a nyáron: leköltözünk a házba és megtanultam vezetni. Nekem mindkettő nagy lépés volt és szorongtam is ezek miatt nagyon sokat, volt, hogy éjjel se tudtam aludni, mert ezeken rágódtam. Végül mindkettő megtörtént: most már 2 hónapja lakunk a házban és azóta autóval járok dolgozni. Kicsit hihetetlen, hogy nyár elején mindkettő elém gördülő feladta volt, amiktől tartottam, most meg már benne vagyok és mindkettőt abszolváltam. Jó érzés.

Az állatok is beilleszkedtek időközben, a cicák imádják az emeletet, egész nap fel-le randalíroznak. Kijárnak ugyan a tetőre, de csak a tető peremén szoktak ülni és onnan kémlelik a tájat (és a madarakat). Hívásra azonnal bejönnek (vagy a falatkás zacskó csörgésére). Marcipán is akklimatizálódott, a nyarat nehezen viselte, volt, hogy kint aludt éjjel a kertben. Este hiába hívtuk, nem akart bejönni. Elfeküdt a fűben és nézte a tájat meg az eget, reggel meg én keltettem, amikor kicsoszogtam a kávémmal és akkor mindig hatalmas volt az öröm. Az itteni cica, a Pocok egyszer találkozott a fekete macskámmal, amikor az valahogy leosont az alsó szintre, viszont elmondások alapján kedvesen üdvözölték egymást. Viszont ahogy meglátta a kaukázusi kutyát, spurizott vissza az emeletre hozzánk. Az öreg vizslát, Lucust viszont sajnos el kellett altatni ezen a nyáron, senkinek nem volt könnyű a búcsú, de meg kellett lépni, már nem volt vállalható az élet számára. 

A munka jól ment, sokat könnyített a dolgon, hogy már nem megy el az oda és vissza utazással napi 2 óra, hanem 20 perc elég, hogy ott legyek és zárás után is legkésőbb fél órával már itthon szoktam lenni. Mondjuk ez, ha még bent laknánk a lakásomban, azért nem ennyi lenne, hanem jóval több, az is lehet, hogy néha 1 órába is telne odajutni a forgalom miatt. Örülök, hogy kiköltözünk a városból, nemcsak azért, mert már régóta szerettem volna, hanem az eszméletlen forgalom miatt is. 

Most viszont új dolgok, új tervek várnak, gyere szeptember!

szombati naplemente a kis dombról