Kis galaxis: egy nap nyár, egy nap ősz

Csütörtök reggel utaztunk le a Tisza-tóhoz, Poroszlóra. Még valamikor augusztusban foglaltam ezt a szállást egy éjszakára, nagyon tetszett maga a hely és ez a hétvége tűnt olyannak, amit hosszabban együtt tudunk tölteni. A bicikliket végül nem vittük magunkkal, abban maradtunk, hogy majd sétálunk meg romantikázunk, felfedezzük a helyet.

A szállásunk nagyon szép volt, a Herczeg Udvarházban szálltunk meg egy romantikus kis szobában. Maga az udvarház esküvők és konferenciák helyszíne is, így nagyon hangulatos az egész kert, a terasz, de engem belül is elvarázsolt a hangulata. Még mikor utaztunk az autóban odafele, eszembe jutott, hogy mennyire szeretnék egyszer elmenni egy olyan tengerparta, ahol van világítótorony. Rájöttem, hogy még sosem láttam élőben világítótornyot. A világítótorony nekem valamiért egyszerre romantikus és kísérteties, nagyon vágyom egy ilyen helyre elmenni. Gábor mondta is, hogy Franciaországban van egy nagyon híres világítótorony, tök jó lenne egyszer megnézni. Na, én erről még nem hallottam, de azt hiszem végre lett egy új pont az utazós kívánságlistámon, ahova nagyon szeretnék elmenni és kevésbé tűnik lehetetlennek (nem úgy, mint Hawaii vagy Új-Zéland). Na, de a lényeg, hogy ez az udvarház meg valamiért (bár a Tisza is víz, de azért nem tenger) tele volt tengerparti képekkel. Képek hullámzó tengerről, világítótornyokról, dokkokról, hosszú stégekről, tengeri csillagokról, homokos partokról. Hogy én hogyan álmodtam meg odafele menet a kocsiban a világítótornyokat, arról fogalmam sincs, mindenesetre érdekes.

Szerencsénk volt, mert csütörtökön, amikor az első napot töltöttük ott, még nyár volt. Ittunk egy finom kávét, majd lesétáltunk a kikötőbe körülnézni. Lent ki is volt írva, hogy milyen szórakozási lehetőségek vannak és Gábornak megakadt a szeme a motoros csónakokon. Rögtön kitalálta, hogy béreljünk egyet és kérdésemre, hogy vezetett -e már ilyet, azonnal rávágta, hogy persze. Egy bácsika odavezetett minket egy elköthető csónakhoz és két perc múlva már a tavon szeltük a habokat. Gábor meg tényleg nagyon ügyesen és magabiztosan vezette, én csak ültem a csónak elejében és élveztem a tájat. Olyan szintű nyugalom és bodogság töltött el abban a csónakban, hogy el sem tudom mondani. Valahol olvastam egyszer vagy mondta valaki, hogy a víz látványa hihetetlen módon tudja az embert megnyugtatni, kikapcsolni. És tényleg így van. Behajtottunk a kicsi öblökbe, kacskaringós kis szakaszokon mentünk. Sok hal óriásit villantott előttünk, és tele volt a tó kacsákkal, hattyúkkal és sirályokkal. A kacsák voltak a legviccesebbek, volt egy csapat, amely egy helyben dekkolt, de ahogy közelítettünk, kitalálták, hogy ők pont akkor akarnak elindulni és előttünk kezdtek el keresztben átúszni, de mindezt nagyon komótosan, annyira, hogy meg kellett állni a csónakkal és megvárni, míg átkelnek. Nagyon viccesek és aranyosak voltak. Szuper élmény volt a csónakázás, utána ettünk egy finom ebédet a helyi csárdában, ahol én 12-13 évvel ezelőtt már voltam egyszer az egyik exemmel, de a hely mit sem változott azóta. A késői ebéd után pedig átmentünk Tiszafüredre, hogy meglátogassuk Gábor keresztanyukáját, aki ott él. Nagyon vicces egy hölgy ez a Gábor keresztanyukája, egy pici, vékony, de izgőmozgó nénit képzeljetek el, aki református lelkész, de közben minden második mondata egy nagy poén. Süteménnyel várt minket és másfél óra alatt az egész életét elmesélte nekem, aztán szabadulni is alig tudtunk, annyit beszélt volna még. Igazi kis duracell nyuszinak tűnt a néni, de nagyon aranyos volt. Este aztán a szálláson voltunk, felpattintottunk egy üveg vöröbort és a teraszon ülve dumcsiztunk sokáig.

Péntekre viszont megjött az ősz, már reggel arra ébredtünk, hogy szakadt az eső. Én mondjuk éjszaka rosszul is aludtam, rosszat és félelmeteset álmodtam, de annyira, hogy amikor éjszaka felébredtem az álomból, még ébren is féltem, annyira valóságosnak tűnt. Úgyhogy még reggel is ez az álom volt a fejemben, de aztán hamar elmúlt, amikor rendeltünk két kávét és kiültünk a teraszra meginni. Itt a teraszon nagyon elkapott egy jó hangulat, annyira szép volt a kert és az eső is (én nagyon szeretem az esőt), valahogy megint csupa lelkes és izgatott lettem mindennel kapcsolatban, ami most jön. Nagyon jó volt ez a reggel. Miután elhagytuk a szállást, megnéztük a helyi rétesházat, ahol megreggeliztünk. Gondoltuk, hogy a csapadékos idő miatt megnézzük a Tisza-tavi Ökocentrumot. Gábor szeretett volna még maradni, mert azt terveztük, hogy ha esetleg eláll az eső, kimehetnénk megint a motorcsónakkal a Tiszára. De végül elvetettük, mert egész napra esőt írt, meg annyira az ökocentrum se villanyozott volna fel minket. Így hát elindultunk hazafelé. Mezőkövesden álltunk meg egy kicsit sétálni, megnéztük a helyi templomot és a Matyó Múzeumba is bementünk, ahol épp belecsöppentünk egy tárlatvezetésbe. Én eddig szinte semmit nem tudtam a matyó kultúráról, de ezután már jöhet a 25 milliós kérdés is, olyan művelt lettem a témában.

Hazafelé bedobtunk még egy lángost (ha Gyöngyösön jártok, van ott egy szuperjó lángosozó, mindig megállunk itt, ha erre járunk), aztán kora délután haza is értünk és az őszi időnek meg a nagy utazásnak hála rögtön be is bújtunk az ágyba pihenni meg filmet nézni. Este még vendégeket vártunk, mézes-mustáros husit sütöttünk nekik, meg édesburgonyát, aztán a kertben ültünk és dumáltunk este 10-ig. Szuper mini-szabi volt ez is.