péntek, október 8

anno

Róka oldalán láttam ezt a múlttal-jelennel kapcsolatos kérdőívet és mivel ma is áll az idő a munkahelyen (és még egy óra hátra is van), ezért kitöltöttem. 

 1. Mi volt a jeled az oviban? Szeretted? 

Szilva és nem szerettem, mert sose tudtam szépen lerajzolni, mindig valami felismerhetetlen dolog lett belőle. Valami könnyebben rajzolható, egyszerűbb jelet szerettem volna. Mindig irigyeltem a házikót, katicát, napocskát. Ettől függetlenül a szilvát nagyon szeretem. 

2. Mi akartál lenni ovisként? / Elképzelted bárhogyan is a jövőd?

Nagyon sokáig fogalmam se volt róla, hogy mi akarok lenni. Úgy értem, szerintem álmodozni se álmodoztam semmiről. 

3. Sorolj fel öt tulajdonságot, ami jellemző volt rád alsós korodban.

Duci, csendes, félénk, visszahúzódó, stresszes.

4. Volt olyan beszólás, amit te kaptál, és megmaradt benned?

Volt pár, néhány osztálytárstól azért, mert duci gyerek voltam, egy tanártól meg azért, mert nem tudtam időben olvasni. A logopédus pedig azt mondta a nagymamámnak, hogy "hülye ez a gyerek". Ezek megmaradtak.

5. Volt olyan beszólás, ami a te szádat hagyta el, és aztán megbántad?

Biztos volt, de olyan nem, aminek az emléke megmaradt volna bennem.

6. Volt álomszakmád általános sulis korodban?

Nem.

7. Volt nagy szerelmed? :)

Na az mindig volt, mindig valamelyik menő fiú az osztályból, akinek még köszönni se mertem.

8. Vártad a középsulit? Miért? / Miért nem?

Vártam. Úgy éreztem, hogy középiskolásként már sokkal nagyobbnak és komolyabbnak számítok, meg azért is, hogy új emberek között legyek, új környezetben.

9. Volt olyan korszakod, ami meghatározta az öltözködési stílusod?

Voltak korszakaim, de ez nem befolyásolta az öltözködésemet (amúgy is azokat a ruhákat hordtam, amiket a nővérem már kinőtt). 

10. Volt valamilyen mániád? Gyűjtöttél valamit? Volt olyan téma, amire rá voltál kattanva?

Amíg kisebb voltam, az állatok voltak a mániáim. Volt papagájom és rágcsálóim, felhordtam az árva, beteg kiscicákat, később kaptam egy kiskutyát is. Amikor nagyobb lettem, akkor meg a zene volt a mániám. A kedvencem a Beatles volt (most is az), tagja lettem egy klubnak és onnan sok barátom lett, mindent gyűjtöttem, ami az együttessel kapcsolatos volt (még dedikálásom is volt Ringo Starrtól és Yoko Onotól is kaptam levelet).

11. Középsuliban hogyan képzelted a jövőd?

Arra vágytam, hogy végre a magam ura lehessek, legyen egy szerető férjem és nagy családunk, sok gyerekkel és sok állattal.

12. Csúfoltak valamivel az osztálytársaid?

Kisebb koromban a súlyom miatt, később csak néha azért, mert keveset beszéltem társaságban.

13. Volt, hogy te csúfoltál másokat?

Nem.

14. Mit szerettél csinálni szabadidődben? Megmaradtak ezek az elfoglaltságok máig is vagy teljesen más hobbijaid vannak? 

Megmaradtak, az állatok és a zene iránti szeretetem ugyanolyan ma is, mint régen. Régen többet tudtam a zenéről, ma többet tudok az állatokról. Régen utáltam mozogni/sportolni, ma szeretek.

15. Mivel volt a legtöbb nehézséged?

Hogy introvertált voltam (ezt akkoriban még nem tudtam, hogy így hívják) és lassan nyíltam meg, félénk voltam és nem szerettem, ha rám figyelnek. 

16. Hogy álltál barátok terén? Változott azóta a helyzet?

Nem voltak hosszan tartó, mély barátságaim. A nővérem volt a legjobb barátom, ez a mai napig is így van. Azóta viszont könnyebben barátkozom és vannak is barátaim. Nem sok, de nekem nem is ez számít.

17. Mesélj kicsit a 18 éves énedről.

Örültem neki, hogy végeztem a gimiben. Felvettek egy főiskolára, de azt nem szerettem, arra vágytam, hogy történelem szakra járjak az ELTE-re. Mindenki azt mondta, hogy túl nagyok az igényeim, nem fogok bekerülni, maradjak a főiskolán. De én egy év múlva mégis bekerültem és ezért  nagyon sokat tanultam. Ez azt jelentette számomra, hogy képes vagyok bármire, amit igazán szeretnék és teszek érte. 18 évesnek szuper volt lenni, nagykorú lettem, jobban hittem önmagamban, teljes állásban dolgoztam, míg el nem kezdődött ősszel az egyetem.

18. Ha visszamehetnél a múltba, adnál tanácsot a tiniénednek? Ha igen, mi lenne az?

Hogy nyugodtan vállalja fel önmagát, hogy ne szégyenkezzen mindig minden hülyeségért. Hogy higgye el, hogy ő jó. "Nagy tüzek messze világítanak, de a kicsik melegítenek." 

19. Miben fejlődtél jellemileg, mióta kijöttél a suliból?

Jézusom, mindenben :D. 

20. Ha a 18 éves éned megjelenne a jelenedben, mit szólna ahhoz az emberhez, aki most vagy?

Szerintem felnézne rá és azt mondaná, hogy irigyli ezt az embert, mert úgy éli az életét, ahogy szeretné és képes irányítani azt.

21. Ha a 18 éves éned adna neked egy tanácsot, szerinted mi lenne az?

Szerintem nem tudna tanácsot adni.

3 megjegyzés:

  1. Úú, örülök, hogy megcsináltad!

    Milyen levelet kaptál Yokótól?! Ez milyen jó már! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Írtam neki, hogy mennyire szeretem John Lennont és a dalait, a szövegeit, a nézeteit stb. és kaptam válaszul egy avantgárd stílusú képeslapot. Jó, nem ő írt nekem személyes levelet, de szerintem tök nagy szó az, hogy válaszolt ő is, Ringo is és Paul McCartneytól is kaptam válaszul egy képeslapot, amin ő van. Szerintem ritka, hogy ennyire figyeljenek arra, hogy menjen válasz a rajongóknak. Képzelheted, hogy 16 évesen milyen érzés, mikor kinyitod a postaládát és levet kaptál New Yorkból, meg Sussexből és tudod, hogy a kedvenced "válaszolt" :)).

      Törlés
    2. Tényleg nagy dolog!
      Én Johnny Deppnek írtam 13 évesen, mert nagyon megtetszett a Jack Sparrow, de tojt rám magasból. =( :D

      Törlés