szerda, október 6

autópálya vs. város

 Nyáron tanultam meg úgy igaziból vezetni és abban az időben, amikor jártam be a patikákba itthonról, az egyik közelebb volt, mint a másik. A 15. kerületiben konkrétan 15 perc alatt ott voltam, a 16. kerületiben meg kb. 20 perc alatt. Este szintén: 19:00-kor bezártam és 19:20-kor már szálltam ki az autóból a házunk előtt. 

Csakhogy azóta ősz lett és beindult az élet. Már az sem számít, hogy nem a reggeli csúcsban megyek (8:30-ra, illetve 9:30-ra járok dolgozni), hanem fél-egy órával később indulok. És még a városba be sem megyek. Mégis annyira megnőtt a menetidő, hogy konkrétan megduplázódott. Ahogy kiérek az MO-sra, belassítok, olyan lassan halad a forgalom. A belső sávnak sincs sok értelme, szinte ugyanolyan lassan halad. Arról nem is beszélve, hogy ma, a hét harmadik napján a harmadik baleset miatt araszolt az egész forgalom az autópályán. Ha el is jutok a kijáratig, előfordul, hogy már a lehajtó sávban áll a dugó vége. Ha a 16. kerületbe megyek dolgozni, akkor ez egy emberes 20 perces dugó, ha a 15. kerületbe, akkor azért egy picivel rövidebb és még egy fokkal jobban is halad. De ez mind semmi: este ugyanez van. Fél 8-kor annyi autó van az autópályán, hogy szinte nem bírok besorolni. Persze tele van kamionokkal, de személyautó is rengeteg van. Este mondjuk azért lehet gyorsabban haladni a belső sávban, de pl. ma este, amikor ki akartam jönni Pécelnél, annyi autó volt amelyik be akart sorolni, hogy azt hittem, a végén én nem tudok kisorolni. 

Ki fogom próbálni a héten, hogy a városon keresztül fogok bemenni és hazajönni, kíváncsi vagyok mennyi időt mérek majd. Mondjuk a 15. kerületbe nincs ötletem, hogy hogyan mennék a városon keresztül, de a 16.-ba többféle is van, kikísérletezem majd. Nem hiszem, hogy sokkal hamarabb beérek, de ki tudja. Pl. az, hogy araszolok az autópályán, majd állok a dugóban, illetve 20 perc alatt érek a lehajtótól a Cinkotai úti kereszteződéshez (ami a dugóért felel), ehelyett a Pesti úton azért halad a forgalom, a Keresztúri útról nem is beszélve. Úgyhogy stopperórákat izzítani, tesztre fel!

3 megjegyzés:

  1. NEm szoktál valamilyen útvonaltervező applikációt használni? Mert akkor látnád az opciókat, meg, hogy melyik hány perces.
    Minket többször is inkább Bp-n keresztül vezetett át az M0-ás helyett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem használtam még eddig, pedig Gábortól már kaptam egy telefontartót, ami a szélvédő belső részére van téve, onnan tudnám nézni az utat. A 15. kerületbe amúgy nincs más út, tegnap megnéztem a google maps-en (illetve de, van, mikor legutóbb nem indult az autóm, busszal jöttem haza -ami ugye nem megy fel az autópályára :D-, másfél óra alatt értem haza). A másik patikába fejből tudok 2-3 utat, mondjuk ott jó ötlet induláskor ránézni, hogy melyik van jobban beállva.

      Törlés
    2. Ja, én is kértem a pasim, hogy vegyen nekem tartót, mert az övé tök jó, nem mozog benne a telefon. :) De én bevallom simán csak lerakom oda, ahol a pohártartó meg ezek vannak, aztán időnként rápillantok, meg hagyatkozom arra, amit mond a néni. Persze tök egyedül csak itt a városban használtam, ha messzebbre mentünk, akkor nem egyedül voltam, hanem a gyerekekkel, és valamelyik gyerek fogta a telefont és nézte. :)
      Persze néha vicces, amikor mondta, hogy forduljon balra, és fordultam, csak az éppen ilyen buszforduló volt, és egy buszsofőr mérgesen integetett nekem. :)) Szóval azért jobb persze, ha fent van a telefon. De én néha csak úgy ránézek akkor is, ha tökre tudom az utat, hogy kb. most mennyi idő lesz oda érni a gyerek sulijáig.

      Törlés