kedd, október 12

bunkók világnapja

 Bár különösebben nem értesültem róla, de tapasztalat alapján azt kell mondjam, szerintem ma volt a bunkók világnapja.

Ma, aki az üzletben bejött, alig akart köszönni. Volt persze mosolygós, előre köszönő kivétel (ilyen mindig van), de a legdurvább az volt, aki némán bejött, nem köszönt, közben felvette velem a szemkontaktust és hallotta is, hogy én köszönök neki, majd már amikor a pulthoz ért, még mindig néma volt. Aztán mikor először megszólalt, az ennyi volt a rendelésemért jöttem. A többi ember meg ma egyszerűen bejött az ajtón és másodpercekig nem köszönt, miközben már a szemembe nézett. Ez egy picike bolt, szinte rögtön a pult van, ahogy belépnek, így nem értem hova odázzák el a köszönést. Úgyhogy ma 10 vevőből 8-nak én köszöntem előre. Pedig én még úgy nőttem fel, hogy ha bemész valahova, először köszönsz. Mondjuk a kávézó után semmin nem lepődök meg, ott se köszöntek sokan, beálltak a pultba velem szemben (én már köszöntem is), vártam, hogy felvegyék velem a szemkontaktust, de vagy a telefont nyomkodták vagy hátat fordítva nézték, hogy van -e hely és közben mondták lesz egy... Volt olyan nap, hogy poénból striguláztunk bent, hányan rendelnek úgy, hogy "lesz egy". És a nap végére nem lett kevés. Ezek az emberek annyit nem tudnak mondani, hogy kérek, szeretnék, köszönöm. 

Na, de a mai napra visszatérve, bejött egy hölgy, ő is nagy nehezen köszönt csak, aztán kinyögte, hogy fülatkára szeretne valamit. Azt már megszoktam, hogy mindig harapófogóval kell kihúzni a vevőkből az alapvető információkat is (milyen állat, mi a baja, hány kg). Szóval nagy nehezen megszültünk, hogy macskáról van szó. A következő kérdésbe viszont beletört a bicskánk:

én: hány kg a cica?

ő: nem tudom

én: 4 kg alatt vagy fölött van vajon?

ő: nem tudom

én: azért kérdezem, mert tudok adni 4 kg-ig, illetve 4 és 8 kg közötti cicáknak, súlyhoz mérten kapja a mennyiséget, amire szüksége van...mekkora lehet?

ő: nem tudom...

én: én sem

ő: de nem érti, hogy nem tudom?? (felemelt hangon, idegesen)

Adtam egyet, ami a kezemben volt, kifizette, azt' viszlát. Mit kezdjek az ilyennel?? Mert ez amúgy nagyon gyakori jelenség, hogy a gazdi nem tudja hány kilós a házi kedvence. Ezen már nem szoktam fennakadni, annak ellenére sem, hogy nekem fura, mert én tudom, hogy kb. mennyit nyomnak az állataim. Nyilván nem pontosan, hogy a macskám 3,2 kg, de tudom, hogy kb. 3 kg, ennyi. De azért nem szokott ez ekkora feszültséget szülni, a végén mindig megoldjuk valahogy, akár úgy is, hogy szétteszik a kezüket és úgy mutatják kb. ekkora. Már így is tudok segíteni. Ilyen leszarom hozzáállással viszont nem tudok mit kezdeni. 

A másik, bejön ma egy úr, hogy májvédős, nedves tápot keres cicának. Mondom, hogy nemigen van, egy márkából tartunk, a többi márkának nincs ilyen terméke. Erre ő, hogy én ne mondjam, hogy nincs. De mondom, sajnos nincs, csak száraztáp. De hogy ő este megguglizta és nagyon sok találatot adott. Kértem, hogy akkor mutassa meg (de előtte percekig kötötte az ebet a karóhoz, hogy márpedig van többféle és forgatta a szemét, hogy milyen tájékozatlan vagyok). Megmutatta a találatait, amik természetesen nem májvédő tápok voltak, hanem a legkommerszebb eledelek, amiket akár a sarki boltban is meg tud venni. Hiába magyaráztam neki, hogy ezek nem májvédők (Kitekat, Whiskas, Felix), nem hitt nekem. Mondtam, hogy ne a képeknél nyomja meg a keresőt, hanem a szövegnél és olvassa el. Nem tudom, hogy menni fog -e neki. 

Meg még más apróságok is voltak ma, amiket nyeltem, úgyhogy én ezennel kihirdetem, hogy nálam ma volt a bunkók világnapja. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése