De amúgy tényleg nincs.
Múltkor kiselejteztem a ruháimat. Azok azóta is ott állnak egy kupacban, szét kéne válogatnom őket, hogy melyiknek mi legyen a sorsa. A többi ruhámat szépen összehajtogatva, valamiféle rendszer szerint pakoltam vissza a szekrénybe. Persze ez a rendszer is kb. addig tartott csak, míg az ötödik adag tiszta ruhát be nem pakoltam újból, mert akkor megint csak betettem valahova a tiszta ruhakupacot. Szóval káosz. De annyira azért nem is, mert most jól ki van válogatva, tényleg nincs sok ruha a szekrényben. És most meg épp ez a baj. Azt érzem, hogy nem tudok mit felvenni.
Ott kezdődik, hogy a ruháim nagyobb része mind nyári. Van egy-két őszi/téli, de ezek közül a kedvencem pl. múltkor elszakadt (és a szakadásnál, ami úgy kb. 5 cm, ki is foszlott, úgyhogy szerintem búcsút mondok neki). A rövid ujjú pólóruhákat még lehetne hordani egy kardigánnal. De itt jön a következő: egyetlenegy darab kardigánom sincs. Nadrágok terén se állok túl jól: 2 db farmerem van, amiket a múltkor vettem. Ezen kívül van még egy cargo nadrágom, amit nagyon szeretek, de azt ritkán hordom, mert Gábor szerint nagyon fiús. Leggingsekből is csak 2-3 darabom van, harisnyákból is kb. ugyanennyi (és azokból is kellene új, mert már elhasználódtak). Pulóverből 1 db szépem van, a többit is szeretem, de azok meg túl sportosak. Topom, csini felsőm van, azzal nem is lenne gond, de az már önmagában kevés. Na és akkor a cipőimről még nem is beszéltem. Kellene egy őszi kis bokacsizma, meg egy szép, nőies bakancsot is szeretnék, egyik sincs. Szoknyáim vannak, de azokat is csak akkor tudom majd hordani, ha lesz hozzá cipő.
Úgyhogy most szép lassan újratöltöm a ruhatáramat. Nem fogom nagyon, mert ismerem magam: ha sok ruhám van, akkor is csak azt a 4-5 db kedvencemet hordom egész héten. Tehát nem fogok sokat venni, inkább csak olyanokat, amikből egyáltalán nincs. Viszont vásárolni nem tudom, hogy mikor jutok el és amúgy nem is szeretek. Voltam pár hete, akkor is nyűgnek éltem meg és végül alig vettem valamit, mert semmi nem tetszett igazán. Úgyhogy most rendeltem két helyről pár darabot. A Bonprixről rendeltem egy hosszú ujjú, kötött, meleg ruhát, amit egy vastag harisnyával is tudok hordani télen. Nagyon jól néz ki, remélem élőben is legalább olyan szép lesz. Meg rendeltem még onnan egy levendula színű, csipkés hálóinget. Ez le volt akciózva és nagyon szeretem az ilyen darabokat. A Sheinről pedig rendeltem egy halvány rózsaszín, hosszú kardigánt és egy V-nyakú, csini pulóvert (meg egy felsőt, amin éppen a Titanic egyik jelenete látható, csak éppen macskákkal -ezt nem tudtam nem megrendelni, sorry). (Jó, 2 pár fülbevalót is rendeltem, de olyan szééépek voltak, ezt sem tudtam megállni, hogy ne rendeljek egyet sem...) Volt még egy nagyon szép ruha, persze nem egy, mert tele van tök jó ruhákkal az oldal, de az egyik különösen nagyon tetszett, kicsit hasonlított arra a ruhámra, ami most szakadt el...és azt is beraktam a kosárba és nagyon nézegettem, de végül kivettem inkább, mert az ilyen egész alakos, csini ruhák azért tudnak becsapósak lenni, ha online veszi őket az ember, így azt végül kivettem a kosárból.
Holnap pedig el kellene menni cipőt venni, legalább egyet, hogy ne sportcipő, meg tornacipő legyen rajtam mindennap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése