Kis galaxis: csodás hétvége

Úgy volt, hogy 2 és fél napot egyedül fogok tölteni otthon. Bevallom őszintén, kicsit vártam is, mert egyedül nagyon jól el tudok haladni a kis dolgaimmal, legyen szó a hivatalos ügyekről vagy arról, hogy csak rendezgetem az otthonunkat. Csütörtökön haladtam is kicsit vele. Például ráncba szedtem a szelektív halmazt, ami a beköltözésünk óta egy sarokban tobzódott és egyre csak nőtt a mérete. A papírokat összeaprítottam és lehordtam a pincébe, télen el lehet majd tüzelni. A műanyagokat összenyomtam olyan picikére, amennyire csak tudtam és lehordtam a szelektív kukába. Pont csütörtökönként viszik el nálunk a szelektívet, így az üres kukába tudtam dobni mindent. A lakásból megmaradt ikeás kukát pedig alaposan kitisztítottam és abból csináltam papírgyűjtőt, ezentúl oda kerül a tiszta papír. Ahol pedig eddig a szelektív gyűlt, oda kialakítottam a cipős sarkot, miután szép tisztára mostam a cipőtárolót. A konyhámból elhozott mindent is a nagy szekrénybe pakoltam be, egyelőre nem túl logikusan, meg lehet, hogy mégis van közte, amitől inkább megválhatnék már, de ez egy fokkal jobb így most, eddig a kartondobozokon bukdácsoltunk át. Ki is takarítottam, főztem, csináltam körözöttet, bevásároltam és megtankoltam, elvittem Marcipánt egy nagy sétára. Futottam telefonon pár kört a telekommal és az albérlőmmel, remélem most már pont kerülhet az ügy végére. Már bánom, hogy nem rá hagytam mindent, hogy kössön sajátot, de én mindig ilyen hülye vagyok, hogy hagyd csak, elintézem neked, aztán szívok. Na mindegy. Viszont a kormányablakba is van már időpontom, és kiderült, hogy Gábor ismer valakit, aki olcsóbban és hamarabb megcsinálná a kazántisztítást, úgyhogy bár lassan, de haladunk.

Az autómról nem akarok írni. Annyit azért mégis, hogy ma reggel nem indult be, lemerült az aksija (de hogy mitől, az rejtély). Felhúztam magam, de aztán lecsillapodtam az alatt a 20 perc alatt, amíg Gábor anyukája behozott dolgozni. Mindenünk megvan, boldogok vagyok, igazából szuper az életünk -ezt én is tudom, úgyhogy egy nem induló autó nem fogja elrontani a napomat. Tökéletesen igaza van és mire beértünk a munkahelyemre, már én is így gondoltam.

Na mindegy, szóval arról volt szó, hogy Gábor pénteken elutazik Szerbiába egy napra a barátja születésnapjára. Örültem is neki, mert akkor tudtam volna a kis dolgaimmal haladni, de persze nem is, mert a héten szinte nem is láttuk egymást, ma meg mindketten jöttünk dolgozni. De végül a barátja telefonált, hogy megfázott és belázasodott, úgyhogy buli lefújva. Így viszont együtt töltöttük a pénteket és a szombatot is. Nem tudtam tehát folytatni a lakással kapcsolatos dolgokat, de közben nagyon örültem. És egy olyan csodás hétvégét töltöttünk végül együtt, ami szinte meseszerűen szép volt. Kialudtuk magunkat, nagyokat sétáltunk a közeli erdőben a kutyával, hortobágyi palacsintát készítettünk együtt, jókat ücsörögtünk és kávéztunk a kertben, teleettünk magunkat saját szőlővel, megnéztük a Hab c. magyar filmet, meg az E.T.-t (én most láttam először), együtt fürödtünk, szombaton felköszöntöttük nővéremet, este meg Gábor unokahúga és unokaöccse aludtak nálunk, előtte meg az egész család együtt sétáltatott kutyát és utána körbeültük a nagy étkezőt és ott volt mindenki, annyira jó érzés volt, hogy le sem tudom írni. Tényleg olyan volt, mint valami mese, azt gondoltam, hogy nem hiszem el, hogy ilyen életem van, hogy ilyen boldog vagyok. Néha meg kell csípnem magam, hogy elhiggyem.