Láttátok ezt a mesét? Tegnap szokás szerint félóráig néztünk az HBO kínálatát, mire nagynehezen elindítottunk egy filmet, amit aztán 25 perc múlva kikapcsoltunk. Gábor közben elaludt, én meg elindítottam a Paddington c. mesét, amit már többször terveztem, hogy megnézek. A mese közben Gábor is felébredt és bekapcsolódott, így végül együtt néztük végig.
Én nem vagyok egy nagy mesés, sőt, általában már csak azokat a meséket szeretem, amiket gyerekkoromban láttam. Amikre beültem anno az unokaöcsémmel vagy az unokahúgommal, nem annyira nyerték el a tetszésemet. Persze voltak köztünk aranyos vagy éppen vicces mesék: Derült égből fasírt, Gru, Stuart Little, Lecsó, A kis kedvencek titkos élete, meg persze a Jégvarázs, amit már vagy ötször láttam (de mindig különböző gyerekekkel), viszont annyira sose voltam oda értük. Mindaddig, amíg meg nem néztem tegnap a Paddington című mesét, mely egy elbűvölő kismackóról szól, aki a sötét Peruból hajózik Angliába, hogy megtalálja a helyét a világban. Egy irtó cuki család karolja őt fel a vonatállomáson, ahonnan még kalandok számos sora vezet a végső happy endig (persze van benne gonosz preparátor, aki ki akarja tömni Paddingtont, meg néha a család is tanakodik, hogy egyáltalán megtartsák -e a mackót, mire az búsan világgá megy).
| Paddington |
Egyébként, ennek kapcsán eszembe jutott egy másik mese, a Panda Maci kalandjai, amiben Lon Lon a főszereplő. Nekem gyerekkoromban megvolt VHS-en ez a mese és nagyon sokszor láttam. Viszont a mai napig nem tudom feldolgozni ezt a mesét: a kis panda elszakad az anyjától, állandóan sír, csúfolják, világgá kell mennie, cirkuszban kell fellépnie valami tüzes produkcióban, ahol majdnem megég, meg olyan jelent is van benne, hogy mászik felfelé egy vízesésen, ahol többször majdnem lezuhan, miközben a gonosz állatok azon drukkolnak, hogy essen le. És közben mindig azt mondja "úúúgy féleeek" és sír. Hát ez a mese nekem valami horror, vagy harmincszor láttam gyerekkoromban, de mindannyiszor végigzokogtam, hiába tudtam, hogy a végén persze győz, azt hiszem haza is megy és király lesz belőle. Szerintem ez a mese egy trauma egy gyereknek. Láttam, hogy fent van youtube-on, de én azt hiszem, hogy olyan élményeim vannak vele kapcsolatban, hogy nem akarnám megnézni. Olyannyira benne volt gyerekkoromban a kis Lon Lon története a fejemben, hogy amikor óvodás koromban 2 napot kórházban voltam, mert kivették a mandulámat, akkor hazajövetelemkor egy kis pandát kaptam ajándékba, ami 2 góliát elemmel a bendőjében nagyon aranyosan mászott a földön. Természetesen Lon Lon lett a neve.
| ez már a happy end, azt hiszem |
Nektek vannak olyan mesék/filmek, amikkel kapcsolatban hasonló élményetek van?
A medvés filmet én is láttam gyerekkoromban, szörnyű volt!
VálaszTörlésAz első horror az oroszlánkirály volt egyébként, mert nekünk gyerekkorunkban sem volt tv-nk, ezért a legtöbb gyerekfilm teljesen kimaradt gyerekkoromban. Na, de az oviban, nagycsoportban betették nekünk karácsony előtt. Sírtam, a többiek meg ezerszer látták már és játszottak közben, én meg nem értettem, hogyan tudnak játszani meg nevetgélni, amikor SZIMBÁNAK MEGHALT AZ APJA!!! Még azt se értettem, hogy ki csinál ilyen mesét, és miért? Mondjuk, ezt azóta se értem, ki csinál ilyet, és miért? 🤷♀️
Nekem is az Oroszlánkirály! Én 6 éves korom körül láthattam, és szerintem én addig a pontig éltem áldott tudatlanságban, anélkül hogy tudtam volna, hogy létezik a halál :( Nagyon megviselt Mufasa halála, de különösen Simba reakciója, és az hogy ő érzi magát hibásnak és elbujdosik, és felnőttként tér vissza.
TörlésSzerintem is szörnyű hogy gyerekeknek szánt művekbe ilyen megrázó dolgokat raknak... Pedig azóta is alig találni olyan mesét, amiben nem hal meg valamelyik szereplő. Szörnyű!!
Az Oroszlánkirályra én is jelentkezem persze, szörnyű az a jelent, szerintem olyan tragikus az az egész jelent, szívtelen és igazságtalan, hogy én utána már nem is tudtam annyira élvezni a mesét, épp ezért annyira nem is szeretem. Készült belőle egy remake, amit pont Amerikában láttam kint a moziban. Magamtól biztos nem nézem meg, de mindenki ment, én sem akartam otthon maradni. És akkor, 33 éves fejjel is sírtam újra, ugyanazon a jeleneten.
TörlésHú, a Paddington emlékezetes maradt nekünk. :) Az volt az első film, amire elvittem a gyerekeket, a nagyobbakat, akik akkor 6,5 és 8 és 10 évesek voltak. És féltek és sírtak, a harmadik konkrétan bebújt a székek alá, és majdnem ki kellett jönni a moziból...
VálaszTörlésIgen, ebben is elég szívszorító a preparátor, meg a kis kitömött állatok a múzeumban, meg az eleje is túl szomorú, mikor földrengés van és búcsút int az otthonának.
TörlésA Minden kutya mennybe száll-on kívül nekem a Dumbo olyan még, ami megmaradt bennem sírós meseként. Amikor Dumbo anyukáját leláncolják, mert meg akarta őt védeni a csúfolódóktól, és onnantól úgy tartják, mint egy veszett állatot... És Dumbo meglátogatja, az anyukája kinyúl az ormányával a rácsos ablakon, Dumbo meg hintázik rajta, és hatalmas könnyekkel sír, miközben az anyukája azt énekli, hogy: „Szárítsd fel könnyeidet, sose feledd, szeretlek én”, hát, már attól összeszorul a szívem, hogy ezt leírom. Aaahhj, borzasztó szomorú, és ha jól emlékszem, utána leég a cirkusz, vagy valami ilyesmi történik...? Lényeg, hogy többet nem is szerepel az anyukája... Brrr.
VálaszTörlésÉn amúgy örülök, hogy volt valaki, aki megcsinálta az Oroszlánkirályt. Csupa bölcsesség az a mese, komoly témák és érzelmek gyerekeknek tálalva, szerintem nagyon klassz, hogy mi még ilyeneken nőhettünk fel, és nem a mai gyagyás meséken. Valószínűleg azért sír rajta mindenki, mert Mufasa egy állat, Simba meg nagyon meghatóan szomorkodik miatta.
(És szerintem nagyon cuki, hogy ki kellett vinni téged a moziból. Jó, hogy a gyerekek ilyen kis tiszta lelkek.)
Én is láttam egyszer a Dumbot kiskoromban és bár ez a jelent nincs meg belőle, amit írsz, de valamiért úgy él az emlékeimben, hogy ez is sírós mese, tehát ezért nem néztem meg többé.
TörlésIgen, a régi mesék valóban jobbak, mert van mondanivalójuk. Egyetértek az Oroszlánykirállyal kapcsolatban, valószínűleg a pandamacis mese is tanulságokkal van tele, hogy bár 100 akadály gördül Lon Lon elé, végül mindegyikkel megbirkózik és győztesen tér haza.