Napi 1-2 olyan vevő mindegyik napra jut, akin el tudok csodálkozni. Azt már hagyjuk, hogy nincs vénye, nem köszön, vagy akármi...ugyanis vannak új tapasztalataim.
Tegnap egy férfi érdeklődött, hogy mennyibe kerül nálunk egy vitamin. Megmondtam, mire ő húzta-vonta a száját és a szemöldökét, majd kinyögte, hogy elvisz kettőt, ha engedek az árból. Nem is hittem el, amit mondott, annyira furcsa volt a fülemnek. Tudom, hogy a piacokon még mindig lehet alkudni, de egy boltban, ahol előre beárazott termékek vannak és általában alkalmazott dolgozik, ott mégis ezt hogyan tehetném meg? És mire fel? Én sem mondom a közértben az eladónak, hogy elviszek két db vajat, ha akkor olcsóbban adja őket. És ezután a pasi még győzködött, meg "fenyegetőzött", hogy ha nem adom olcsóbban, megveszi akkor a Fressnapfban, mert ott occsóbban' adják. Mondtam, hogy rendben, érthető. Téblábolt még 1-2 percig, mintha nézelődne, de látszott rajta, hogy csak arra vár, hogy meggondoljam magam és megkérjem, hogy mégis vegye meg tőlem árengedménnyel. De mivel nem mondtam semmit, eloldalgott. Amikor kiment, megnéztem a Fressnapf oldalán ezt a vitamint, ami náluk több mint 500 forinttal drágább, mintha nálunk vette volna meg, szóval nem hiszem, hogy jól járt.
Ma meg egy néni jött be reggel, tudta is, hogy mit szeretne, együtt levettük a polcról. Mikor blokkolni szerettem volna, ő kerekperec kijelentette, hogy ennek a konzervnek 680,- ft darabja. Mondtam neki, hogy nem, sajnos az ára 950,- ft darabonként. Elkerekedett szemekkel és emelet hangszínnel közölte velem, hogy nem, ő tegnap is ezt vette itt nálunk és 680,- forintba került. Mondtam, hogy az lehetetlen, ennek a terméknek egy éve ennyi az ára. Közben a hátam mögött lévő polcra is mutogatott, hogy onnan is vitt egy terméket, de nem tudta megmondani, hogy melyiket, csak mutogatott, én meg próbáltam kitalálni, hogy a polcon lévő 30 dolog közül mire gondol. Ezzel amúgy semmi egyebek nem akart közölni, csak azt, hogy olyat is vitt, tehát ő nem hazudik, ez a konzerv pedig 680,- ft és kész. Megint elismételtem, hogy sajnos nem ennyi az ára. Mire elkezdte keresni a táskájában a tegnapi blokkot, hogy akkor ő megmutatja. Mondtam neki, hogy hiába találja is meg, a gép 950,- forintos árat ír, én nem adhatom olcsóbban. De még mindig kötötte az ebet a karóhoz, hogy ez tegnap 680,- ft volt. (Ha annyi is lett volna, de ma ennyi, akkor se tudom a tegnapi áron adni. De persze szó se volt tegnapi árról.) Végül csak ismételgette az igazát és hosszú másodpercekig nézett a szemembe, ami nekem nagyon kellemetlen volt, mert tudtam, hogy azt hiszi, hogy nem mondok igazat és át akarom vágni. De álltam a tekintetét és közöltem, hogy sajnos ennyi a termék ára és kész. Végül kifizette, de azzal masírozott el, hogy otthon megkeresi a tegnapi blokkot és visszajön. Miután elment, én kikerestem a termék alapján a tegnapi vásárlások közül az övét (tegnap nem én voltam ebben a boltban). És valóban vett ilyen konzervet, persze 950,- forintért és vett mást is, ami között volt 680,- forintos termék. Én csak azt nem értem, hogy ha tudja, hogy vett többféle dolgot, akkor miért áll le velem veszekedni és néz olyan vádlóan a szemembe, mintha én lennék a legnagyobb gazember a földön, aki 270,- forinttal le akarja őt húzni.
Na mindegy, persze nagyon jól eső, pozitív példák is vannak, pl. szoktam kapni csokoládét egy-egy szívességért cserébe, amit nem ezért teszek, de utólag nagyon jól esik. Ma pedig egy kis virágot kaptam Nándi bácsitól. Nándi bácsi szakadatlanul járt ide vásárolni, amióta itt dolgozom. Szívgyógyszereket és vitaminokat vitt mindig az öreg, kis kedvencének. Mindig mesélt a feleségéről is és hogy azért visz több adag vitamint, mert mennek a telekre, és nem tudja mikor is jönnek vissza. Aztán egyszer, nyár végén bejött, hogy váratlanul meghalt a kutyus. Visszahozta a gyógyszereit, de sajnos nem tudtam őket pénz ellenében visszavenni, viszont bizományban itt tudta hagyni (ha valakinek el tudom adni, akkor félreteszem neki a pénzt). A szívem szakadt meg érte, mikor így jött, egyrészt kb. 40 ezer forintnyi gyógyszert hagyott itt, másrészről könnyes szemmel mesélt a kutyusáról, harmadrészt, mikor ideadta nekem a törzsvásárlói kártyáját, hogy neki erre többé már nincs szüksége, az nagyon szívszorító volt. Múlthét szombaton viszont eladtam az egyik gyógyszerét, valakinek pont arra volt szüksége. Így küldtem neki egy üzenetet, hogy jöjjön be a pénzért a héten. Ma pedig bejött és ezt a virágot hozta nekem Nándi bácsi.
a 680-as nőt még valahol meg tudom érteni, mert néha én is tudok olyan Szenilla lenni, hogy összekeverednek a fejemben a termékek és az árak. de ennyire nem szoktam kötni az ebet a karóhoz (hogy stílszerű legyek. :D ) én simán csak elnézést kérek, hogy akkor valamit összekavartam a szöszke fejemben, és kifizetem amit kell.
VálaszTörlésNándi bácsin pedig itt bőgök! <3 <3 <3
Igen, az nem baj, ha rosszul emlékszik és szól, vagy szóvá teszi, hogy legutóbb olcsóbb volt, de amikor állítja (holott nem) és mereven néz "hogy márpedig de" és ez megy 3 percig, akkor ott vagyunk, hogy nincs megoldás. Mert a néni azt várta, hogy mégis 680,-ért legyen blokkolva és essen le nekem, hogy vagy rosszul tudom az árát vagy adjam fel azt, hogy át akarom verni. Egyébként azóta jött tegnap is, vett ugyanebből a konzervből és ez szót sem szólt, még kedves is volt.
TörlésNándi bácsin én is bőgtem, mikor nyáron kiment a boltból.