vasárnap, december 19

álmok a halálról

  Valamikor a múlt héten, vagy azelőtt azt álmodtam, hogy meghaltam. Lezuhantam valahonnan és mintha amúgy abban a pillanatba tudtam volna, hogy csak álom, mert hirtelen azt gondoltam, hogy "jaj, ezt nem így", de már késő volt, zuhantam le és vége volt mindennek. Utána nem folytatódott az álom, nem álmodtam tovább azt, hogy milyen halottnak lenni.

Tegnap éjszaka pedig azt álmodtam, hogy Gábor halt meg. Kórházban voltunk, én az ágya mellett ültem, éjszaka volt és csak a folyosón lévő neonlámpák beszűrődő fénye világította meg valamennyire a szobát. Akkor bejött egy orvos és közölte velem, hogy Gábor már nem él. Nagyon sírtam és nem tudtam elképzelni sem, hogy ezentúl hogy lesz minden. Viszont álmomban az volt a szokás, hogy a halott még 1-2 napig a betegágyban maradt, hogy a szerettei el tudjanak búcsúzni tőle és virrasszanak mellette. És bementem egy másik szobába, ami tele volt bakelit lemezekkel és ott kerestem egy albumot, hogy azt rakjam fel Gábornak, ugyanis álmomban ez is szokás volt. Határozottan emlékszem, hogy a Beatles: Love Songs c. válogatását kerestem, de a lemez nem volt sehol. Idegesen mondtam az orvosnak, hogy ellopták, barna a borítója és 12 szám van rajta (ahogy a valóságban is) és lapoztam a lemezeket (amik amúgy a tényleges saját lemezeim voltak), de nem volt sehol. Mondta az orvos, hogy válasszak egy másik lemezt. Kétségbeesve és világvége hangulatban sírtam és kerestem tovább a lemezt a többi között, mert úgy éreztem, hogy semmit nem akarok lejátszani neki, csak azt a 12 db szerelmes számot... Iszonyat megkönnyebbülés volt felébredni. 

7 megjegyzés:

  1. Szia :)
    Egyszer én is meghaltam.
    Egy gyilkos betört az ablakon, én kirohantam a lépcsőházba, fel a lépcsőn, de elbotlottam és ráestem a lépcsőfokora és a gyilkos, aki egy csákánnyal jött, belevágta hátamba és ott azonnal meghaltam.
    Felébredtem, és a párom nem volt még otthon, éjjel volt, nem vette fel a telefont, és én csak sírtam, az élmény az álommal és az, hogy úgy éreztem, hogy baj van, nem hagyott aludni.
    Hajnalban hazajött és addig faggatam, amíg kimondta, hogy nem dolgozott, hanem egy nővel volt és szerelemes lett.
    Talán akkor mondta ki éppen neki, amikor engem hátba szúrtak.
    Csuda tudja.
    Már csak egy emlék, akkor életben is majdmeghaltam annyir rossz volt, de azóta sem volt ilyen szörnyű éjszakám.

    Viszont régen sokat repültem álmomban. Csak fellibbentem és szinte még a karomat sem kellett mozgatni. Az viszont csodálatos volt.
    De már nagyon sok éve nem repülök álmomban.

    A Beatles szerelme számait nagyon szeretem.

    És kívánom, hogy szép és jó álmaid legyenek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Betty :)!
      Nagyon rosszul hangzik ez az álom, főleg, hogy valami tényleg történt is a valós életben, ami párhuzamba állítható vele.. :( Sajnálom, hogy így történt, nagyon rossz lehetett, de gondolom mivel már régen volt, nem olyan fájó emlék.
      Én egyszer szíven szúrtam magam álmomban, mert üldöztek és egy ajtó mögé bújtam, de tudtam, hogy mindjárt megtalálnak. Ezért inkább szíven szúrtam magam és arra ébredtem fel, hogy valóban kapkodom a levegőt, mert a valóságban nagyon megszorult a levegő, biztos tudod milyen, mikor levegőt veszel és tökre fáj.
      Meg akkor voltak izzadós rémálmaim, amikor apukám meghalt a kórházban és én egyedül maradtam a nagy lakásban. Akkor minden éjjel azt álmodtam, hogy látom magam kívülről, ahogy alszok, valami közelít felém, de nem tudok felébredni, miközben rettegek, nagyon félek, szinte minden erőmmel azon vagyok, hogy "ébredj fel, ébredj fel!", de nem megy. Tudom, hogy a REM szakaszban van ez az állapot, iszonyú rossz, biztos ahhoz volt köze, hogy meghalt apukám, talán a szelleme volt a lakásban, nem tudom. Azóta se aludtam annyira rosszakat, mint abban az időszakban.

      Én repülést még soha nem álmodtam, pedig sokan mesélték már, hogy álmukban tudnak repülni, nekem ez eddig még kimaradt. Viszont régen mindig autóval meg biciklivel menekültem álmomban, pedig akkor még egyiket se tudtam, se vezetni, se bicajozni. De ez jó érzés volt, mert könnyen ment mindkettő álmomban.

      Köszönöm, legyenek neked is szép álmaid!

      Törlés
  2. Bennem azon az éjszakán összetört valami, amit azóta sem tudtam összerakni. Bár már távoli emlék, és hosszú távon kiderült, hogy ennek így kellett lennie, a bizalom elveszett.
    Ezt a félelmet ismerem, amit írsz, mennyire valóságos tud lenni az álom.
    Egyébként jó álmodni, azt mondják feldolgoz az agyunk.
    Volt egy idő, amikor minden reggel leírtam az álmom, de aztán abbamaradt, pedig sok reggel még az emlékek között van, aztán egy pillanat alatt elfelejtődik.
    Hú, nekem zuhanó repülőnél volt olyan, hogy láttam, zuhant, féltem és nem tudtam szaladni, csak vánszorogni, miközben esett lefelé a gép.
    Talán úgy lenne érdemes ezeket írni, hogy hozzá írja az ember az élte történéseit akkor, és összerakva az álommal kijöhet belőle valami érdekes, elgondolkodtató.
    Azért remélem majd jut neked is egy kis repülés az álomban. :)

    Köszönöm, és minden jót, és örömet a szabidon, és azt, hogy juss végére mindennek, amit terveztél. Az nem könnyű, nekem azt hiszem még sosem sikerült, de talán túl sokat akartam, azért.
    Na, majd most...! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És mindig álmodunk, akkor is, ha nem emlékszünk rá és igen, így dolgoz fel az agyunk. Azt mondják, ha beállít az ember egy normális minőségű és mennyiségű alvást, akkor újra emlékezni fog az álmaira. Ha pl. mindennap lefekszik 9kor és 10kor elalszik és minden reggel felkel 7-kor és az alvása jó is, mély és pihentető, nem ébredezik, forgolódik, gondolkodik, egyebek...akkor újra emlékezni fog reggelente az álmaira.

      Törlés
  3. Huhh, amiket leírtatok, elhiszem, hogy nagyon rossz volt ilyet álmodni.
    Én álmomban nagyon sokszor menekülök valaki/valami elől és szörnyű, hogy akárhogy futok, nem haladok sehová, vagy sokszor álmodtam, valaki elől bújnom kell és mindig menni kell a legjobb rejtekhelyről is, mert megtalálnak. Baromi rossz... :(((
    Volt, hogy megálmodtam egy jelenetet és másnap egy az egyben ugyanúgy, ugyanott láttam az illetőt...döbbenetes volt ez is.

    Szép álmokat ezentúl mindenkinek! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nekem is van ez, a repülős. Zuhan, futnom kéne, de nem tudok. Már nagyon régen álmodtam ezt.
      A másnapi jelenetet megálmodni az valóban döbbenetes.
      Ilyenem még nem volt. :)
      Neked is szép álmokat! :)

      Törlés
    2. Az álomban való menekülés és az, hogy rohanna az ember, de nem tud, azért van, mert a REM szakaszban álmodunk, amikor a végtagok izmai képtelenek mozdulni. Ezért álmodjuk, hogy nem tudunk futni, nem tudunk menekülni. Nagyon ijesztőek ez ilyen álmok, én is utálom, nagyon életszerű.
      Nekem se volt még, hogy megálmodtam volna valamit előre, de hiszek benne, hogy van ilyen, más olvastam máshol is.

      Törlés