ellopták a karácsonyt

  Az előző bejegyzésem után kb. minden el is romlott úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Tegnap este ott tartottam, és azzal a gondolattal feküdtem le, hogy ez volt életem legrosszabb karácsonya. Éjjel nem is tudtam aludni, 1-kor felébredtem és 3 előtt sikerült csak felszínesen visszaaludni, de később, ilyen 4-5 körül mégis lementem inkább a nappaliba aludni, mert minden kis nesz, hang zavart és már majdnem idegbajt kaptam tőlük. Sosem szokott semmi zavarni, általában bombát lehet robbantani mellettem, olyan jól és mélyen szoktam aludni. De ez most éjszaka valahogy nem ment. 

  A nagy családi karácsony szerintem egy katasztrófa volt. Azzal kezdődött, hogy dél körül megjöttek Gábor tesói meg a gyerekek, akik onnantól persze végig rajtunk csüngtek. Gábor a halászlevet főzte (vagy főzte volna), én meg a tortával voltam elfoglalva. A nagy ki-be rohangászások által nyitva maradt egy olyan ajtó, aminek nem kellett volna és amiről mindenki tudja, hogy mindig zárni kell. Nos, én sétáltam le a piskótával és akkor láttam meg, hogy tárva nyitva van. Ezután, még nyugodtan keresni kezdtem az egyik macskámat, aki ha a hívásra nem is jön elő, de válaszolni szokott nyávogással, hogy épp merre van. Már 10 perce kerestem a nagy házban, amikor kicsit elkezdtem kétségbeesni, mert sehol nem volt. Már az alsó szinten kerestem, hiszen biztos voltam benne, hogy a nyitott ajtó miatt lent lesz, hiszen fent nincs sehol. Ezután nemsokára olyan ideges lettem, hogy szóltam a többieknek is, hogy nem látták -e és segítsenek keresni, mert nincs meg. Ekkor már mind a kilencen a macskát kerestük, én már az utcát jártam, néztem be az autók alá és persze vizionáltam, hogy karácsony napján tűnik el a cicám örökre, vagy majd 1-2 nap múlva megtalálom az úton kilapítva. Bár nem mondta senki, de Gábor húga felől éreztem egy kis undokságot, hogy most karácsony van és az én macskámat kell keresni, meg előttem korholta a gyerekeket, hogy nem zárták be az ajtót, akik persze tagadták, hogy ők felejtették volna nyitva. Nem tudom ki volt, lényegtelen, lehet, hogy nem is a gyerekek voltak. Na mindegy, a cica negyed óra múlva megkerült, az egyik szobában aludt, ami kulcsra volt zárva (??). Hogy hogy ment be oda és ki zárta kulcsra, rejtély, de már nem is érdekelt, csak az, hogy meglett a cicám. Ezután kicsit úgy éreztem, hogy rosszul indult minden és én vagyok az őrült, macskás nő, aki felhajtást csinál. Mindenesetre biztos, hogy a macskát nem én zártam be abba a szobába, pláne nem kulcsra...

Utána a kaja része következett. Vagyis következett volna. A vendégek délre lettek hívva, de a kaja még bőven nem állt akkor sehogy, kb. fél 3-ra lett volna kész minden egyszerre. Ehhez képest többen nyavalyogni kezdtek, hogy éhesek, meg volt, aki sietett is, hogy együnk már, mert ő már menne. Gábor anyukája végül kisütötte a kaját a gyerekeknek, meg a lányoknak, meg nekem is, mert én nem szeretem a pontyot és nekem is más készült. Leültem enni velük, amíg a család másik fele várt a halászlére és a rántott halra, ami nekem nagyon furcsa volt, de hát mit szólhattam volna én, amikor én csak Gábor menyasszonya vagyok, nem egy tesó a sok közül? Mire megettük és az üres tányérok felett ültünk, akkorra lett kész a halászlé, amit Gábor és az öccse főztek hátul a kertben. Gábor nagyon kiakadt, hogy milyen családi karácsonyi ebéd ez, hogy mi már ettünk, ők meg most akkor ketten esznek az öccsével? Szerintem Gábor anyukája is elvesztette a fonalat, mert gyönyörű terítékkel és csodaszép gyertyatartókkal készült, ünnepi szalvétával, amiből végül a nagy kapkodásban semmi nem valósult meg: se a gyertyák nem égtek, se a szalvéta nem lett kibontva, se semmi ünnepi hangulata nem volt az egésznek. Én segítettem leszedni az asztalt, meg vágtam kenyeret a fiúknak, a lányok meg csak ültek, egy villát nem tett volna arrébb egyikük sem. Még karácsony előtt beszéltünk arról, hogy ki mit süt és egyikük, egy kicsit bántóan emlegette a szemöldökét nekem, hogy jóég, te minek sütsz háromfélét?? Ő persze semmit nem hozott a családi ebédre, cserébe sütikkel felpakolva ment haza és örömmel nyugtázta, hogy mennyiféle finomság volt. 

A következő jelenet az ajándékozás volt. Már azzal indult, hogy mi minek vettünk ajándékokat, amikor idén meg lett beszélve, hogy a felnőttek nem ajándékoznak? Mondjuk jó lett volna, ha hozzánk is eljut ez az információ. És nem azért, mert így már sajnáltam volna az ajándékokat, szó sincs erről, én mindenkinek személyre szabottan választottam, hanem arról, hogy ez, hogy minket kihagynak, meg nem szólnak, ez kicsit olyan, mintha le lennénk ejtve. Szóval odaadtuk az ajándékokat és mi nem kaptunk semmit, egyik tesótól sem. A szülőktől persze kaptunk, mert milyen a szülő? Akkor is készül a gyerekeinek, ha azok már felnőttek és meg van beszélve, hogy nincs ajándékozás. A gyerekek ajándéka pedig kivétel nélkül társasjáték volt mindenkitől. Tőlünk nem, Gábor játékokat választott nekik, amikkel aztán ment a rohangálás meg a nagy móka. A társasokról annyit, hogy kari előtt mindenki kérdezte a gyerekek anyját, hogy mit vegyenek a gyerekeknek? Az anyjuk kikötötte, hogy fejlesztő legyen és társas legyen, vagyis inkább: fejlesztő társas. Ezek a gyerekek 7, illetve 9 évesek és szerintem is szuper ajándék a társas, de nem abban az értelemben, hogy mindenkitől azt kapnak. Ugyanis ők kaptak három társast a szüleiktől, és hármat a tesóktól meg a mamától. Mást nem, leszámítva a kisautókat, a naplót és a lövöldözős játékot, amiket tőlünk kaptak. Amikor a hatodik fejlesztő társast bontották ki, látni kellett volna az arcukat, ugyanis igazán őszinte kifejezés ült rajtuk. 

Ezután mondjuk valóban lett egy kis karácsonyi hangulat, ugyanis leültünk velük játszani, sütiztünk, beszélgettünk. Az egyik tesó elrobogott, majd később a másik is, ránk hagyván a gyerekeket. Ők el is utaztak, így a gyerekek egész karácsonykor nálunk voltak, amiről már írtam korábban, hogy nekem furcsa. Nem a gyerekekkel van a gond, szoktak nálunk lenni és nagyon cukik, meg máskor is vigyázunk rájuk, de szerintem a karácsony mindenkinek karácsony. 

A következő hideg zuhany pedig másnap reggel ért. Ráadásul Gábortól, akitől egyáltalán nem számítottam ilyesmire. Már fent volt, amikor felébredtem és láttam rajta, hogy rossz kedve van. Kérdeztem tőle, hogy mi a baj, mire mondta, hogy olyan rosszul sikerült ez a karácsony és egyszerűen nincs kedve semmihez. Nagyon bántja, hogy nélküle és az öccse nélkül ettük meg a karácsonyi ebédet és igenis bántja, hogy a testvéreitől nem kaptunk semmit, még akkor is, ha ilyet nem illik mondani. És hogy az én egyik ajándékom is bántja, mert a könyv, amit vettem neki, ilyen egészséges életmódos/edzésprogramos, és szerinte ez bántó ajándék karácsonyra. Én természetesen nem annak szántam, de még csak jelzésérték se volt benne a részemről. Szerintem egyszerűen csak tök érdekes az a könyv és az egyik kedvenc személyi edzőm ajánlotta. Nekem semmilyen hátsó szándékom nem volt ezzel, hogy ő változzon meg, vagy ilyenek, ő viszont így értelmezte. Megmondom őszintén, hogy nagyon rosszul esett, mert ilyen még nem fordult elő velem, hogy valaki megmondja, hogy nem tetszik az ajándék, amit adtam. Közben próbáltam az ő helyébe is beleképzelni magam, és nem tudom, lehet, hogy tényleg rossz ajándék volt, vagy bántó. Viszont ha már itt tartottunk, hogy ilyen nagyon őszintén beszéltünk az ajándékozásról, én is megjegyeztem, hogy bár én nagyon örülök a telefonnak, amit kaptam tőle, viszont nekem meg az értéke túl nagy. És ezért, amikor megkaptam, egész este agonizáltam magamban, hogy én nem ajándékoztam jót, mert vettem 2-3 apróbb ajándékot neki, ő meg vett nekem egy ilyen csilli-villi fancy telefont. Ezt meg ő kezdte el magyarázni, hogy nem az érték számít. És akkor én is mondtam, hogy higgye el, nekem sem ez életem legjobb karácsonya és akkor még finom voltam és nőies. Aztán megöleltük egymást, hogy felejtsük el az egészet, jövőre nem veszünk senkinek semmit, nem készülünk, nem hajtjuk ki magunkat a sütés-főzés miatt és nem vállalunk gyerekfelügyeletet senki porontya felett. Még az is lehet, hogy elmegyünk egy szállodába és ott töltjük mindkét napot, pihenünk, sétálunk, jókat eszünk és kikapcsolódunk, ahogy igazából az ünnepnek telnie kéne. Ezután le is nyugodtunk mind a ketten, mondjuk Gábort még egyszer elkapta napközben az ideg, mert ugye tesómékat vártuk ebédre és megint Gábor volt a séf, miközben a gyerekek jobbra-balra vonszolták magukkal. Amikor már láttam rajta, hogy kezd síkideg lenni a csülök miatt, akkor felpattintottam a későbbre tartogatott pezsgőt, kiöntöttem kettőnknek, megfogtam a kezét, leültem vele a kanapéra és szépen megiszogattuk a pezsgőt. Tesómék úgyis késtek majdnem egy órát, aztán úgyis előbb koccintani meg ajándékozni kellett, mert ők is úgy jöttek, hogy a család másik fele rohant tovább egy másik családhoz, a gyerek tulajdonképpen csak az ajándékot jött felnyalábolni. Szóval bőven későn ettünk, addigra meg a hús is kész lett, Gábor isteni csülkös-kapros sztrapacskát tálalt, amiből mindenki legalább kétszer evett, úgyhogy ez szerintem kárpótolta őt mindenért. Egyébként én is eddigre éreztem jól magam, hogy ott volt a tesóm, meg a gyerekek, mindenki örült az ajándékoknak, mi is kaptunk szuper konyhai dolgokat meg sok finomságot. Nővérem is mesélt az ő karácsonyukról, ami az elmondások alapján még az én karácsonyomnál is rosszabb lehetett. Ő is azt mondta, hogy jövőre nem akar karácsonyt tartani. Ami azért nagyon rossz, mert nekem eddig világéletemben ez volt a kedvenc ünnepem, meg nővéremnek is. Most úgy érzem, hogy elvették tőlem, hogy elveszett a varázsa, a szépsége, a mondanivalója. Hogy hiába vártam most is olyan nagy lelkesedéssel, ahogy szoktam, egyszerűen annyira rossz volt, hogy ma még dolgozni jönni is megnyugtatóbb érzés volt, mintha az elmúlt 2 napra gondolnék.