hétfő, december 13

moussaka

  Nekem a múlt héten volt a névnapom és ennek aprópójából vártuk nővéreméket ebédre vasárnap. Már amióta Gábort ismerem, kb. azóta ígéri, hogy egyszer készít nekem egy nagy tál muszakát. Ez az eredetileg bolgár török görög balkáni étel egy rakott padlizslánt takar krumplival, darált hússal, paradicsommal, fűszerekkel és besamel mártással. Anno Minnesotában kóstoltam először, ahol a bolgár barátaim készítették el ezt a bolgár ételt (ők természetesen azt állítják, hogy bolgár, míg a görögök és a törökök is úgy vannak vele, hogy a saját nemzeti ételüknek tekintik). Gábor olyan sokat csinált, hogy két tepsi lett belőle a végén, kiszámoltuk, hogy 12 adag lett, de mindösszesen 2 adag maradt estére, pedig csak négyen voltunk az ebéden, olyan nagy sikert aratott. Tényleg nagyon finom volt, gyakrabban fogunk készíteni. Én egy almás-diós tortát sütöttem desszertnek, ebből is csak morzsák maradtak a vendégség végére. 


Na de a reggel úgy indult, hogy Gábor eltűnt. Megittuk a kávét az ágyban, aztán közölte, hogy mindjárt jön. Azt hittem, hogy csak a fürdőbe ment, de mikor 10 perc múlva se tért vissza, kicsit mérgelődni kezdtem és rosszul is esett, hogy lelépett valahova (azt hittem, hogy hátra, az öccséhez ment). Engem meg egyedül hagy egy közös reggelen, ami amúgy mostanában tök ritkán adatik meg. Már épp kezdtem durcás lenni, amikor egy 20 perc múlva hallottam, hogy jön fel a hálóba. Egy csokor rózsát hozott nekem, hogy felköszöntsön, közben kalácsot pirított a sütőben, amihez hozott egy üveg nutellát, reggelire. Tényleg bármire gondoltam, csak arra nem, hogy azért kelt fel, hogy elmenjen a virágoshoz és kora reggel ezzel lepjen meg. Egy könyvet kaptam még tőle ajándékba, amit úgy adott át, hogy biztos tetszeni fog, mert nagyon sok könyvnek elolvasta a tartalmát és szerinte ezt a könyvet nekem találták ki. Ugyanis: romantikus, szerelmet keresős, csajos, toszkánás, olaszos, nyári, van benne boszorkányság, varázslat, család és egy családi cukrászda. És mennyire igaza van, a tartalom alapján ezt a könyvet én is írhattam volna! Még nem volt időm belekezdeni, de már nagyon kíváncsi vagyok rá:


Az ünneplés jól sikerült, bár olyan béna voltam, hogy ezzel megpecsételtem az egész napomat: készülődéskor, amikor már majdnem kész voltam, kivételesen a hajam is tök jól sikerült, az utolsó szempillaspirál vonásakor úgy beleböktem a szemembe a spirált, hogy azt elmondani nem tudom. Máskor is nyúltam már bele, nem vészesen, akkor gyorsan kimostam és pár perc alatt helyre is állt a szemem. Most azonban nem így történt: sok festék ment bele a szemembe és maga a spirál meg is sértette a szememet. Nem tudom mit csináltam, nem emlészem a mozdulatra, csak arra, hogy már nagyon fáj és nem bírom kinyitni a szememet. Gábor rögtön odaszaladt, mert azt hitte, hogy elvágtam magam vagy ilyesmi. Annyira fájt, hogy ki se bírtam nyitni, hogy kimossam, cserébe sírtam is, és még a könny is csípte. Vagy 15 perc telt el, mire kimostam, megtöröltem és megnyugodtam, de persze tiszta piros lett az egész szemem, picit fel is dagadt, éreztem, hogy sérülés lett benne, mert egy ponton fáj és homályosan is láttam. Az orrom és a könnyem is folyt még egész délután, és az arcomon is piros, allergiás foltoknak tűnő valamik jelentek meg. Egy ilyen kis apróság, és mennyire tud fájni meg el tudja rontani a napot! Este korán is feküdtünk és nagyon hamar elaludtam. Az éjszaka aztán szintén rossz volt: felébredtem 4-kor, hogy nagyon fáj a fejem és szomjas vagyok. Bevettem egy gyógyszert, utána visszafeküdtem, de megint könnyezni kezdett a szemem, a fejem még vagy 20 percig nem múlt, közben megjött és nem tudtam visszaaludni. Halmozottan hátrányos helyzetűnek éreztem magam, mert mindemellett a kutya csendben volt legalább, viszont Gábor nekiállt horkolni. Már ott tartottam, hogy kijövök a hálóból, le a nappaliba és bekapcsolok egy filmet vagy blogot írok. De végül egy óra forgolódás után mégis sikerült elaudni és reggel fél 9-ig nem is ébredtem fel. Ma pedig nem nagyon csináltunk semmit azon kívül, hogy lejöttünk reggelizni, meg dél körül elmentünk egy nagyobb sétára. Azt tervezzük, hogy 5 körül bemegyünk busszal a központba, megnézzük a karácsonyi vásárt és iszunk egy forralt bort. A szemem még mindig fáj amúgy, pedig most rendeltem új sminkcuccokat, de egy időre elment a kedvem a sminkeléstől.

4 megjegyzés:

  1. Gábor <3 Ez annyira kedves, figyelmes, szeretetteljes, gondoskodó stbstb, amivel meglepett. Én már a csokortól és a Nutellás 😍 kalácstól is elolvadtam volna, de hogy így választott neked könyvet, ez mennyire cuki!

    Kár hogy utána ilyen horror következett. Úgy olvastam azt a részt hogy az arcomhoz kaptam a kezem. Nekem az ilyen szemes dolgok a halálom. Pont mostanában két ilyen szembe nyúlós sminkelős fail videót láttam, és azoktól is a hideg rázott. Nagyon ijesztő! Remélem hogy meggyógyul a szemed. Nem akartad megnézetni, hogy nem kell-e esetleg valamilyen szemcseppet szedni? Vagy annyira nem vészes már?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tényleg nagyon az, én is odavoltam, hogy mennyire figyelmes :).

      Én is rosszul vagyok a szemes dolgoktól, a kontaktlencsét is tök lassan tanultam meg betenni és kivenni és ott is gyakran előfordult, hogy megsértettem a szememet. Még a fülemmel vagyok így, rosszul vagyok, ha fülészetre megyek, rettegek, még szinte hozzá se nyúltak, de már azt érzem, hogy fáj. Szerencsére nem szokott probléma lenni vele (gyerekkoromban sokszor volt), de nyáron sztem berepült egy kis bogár és attól nagyon kiborultam. A szemem egyébként még nincs túl jól, néha random bekönnyezik és napi 1-2 alkalommal a fájdalom is belenyilall, meg hát baromi érzékeny is, a monitort se szívesen nézem. Szemészetre nem merek elmenni, attól szintén rettegek, hogy nyomogatják meg belevilágítanak, de mivel már nem piros és azért napról napra jobb a helyzet, nem is kell szerintem elmennem. Remélem.

      Törlés
  2. Tavaly szőlőmetszéskor volt egy hasonló szembalesetem. A sürgősségin kötöttünk ki, annyira rosszabbodott a helyzet, pedig igazából semmi komoly nem volt, csak nem múlt el a fájdalom. Akkor nekem a doki Corneregel-t írt fel, vény nélkül kapható, ha még most is fájna, nagyon ajánlom. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohh szegény, nagyon rosszak ezek a szembalesetek! Köszi a tanácsot, van otthon bakteriális fertőzésre kenőcs, azzal "kenegettem". A Corneregel is nagyon jó amúgy. Remélem rövidesen elmúlik a random könnyezés és fájdalom.

      Törlés