Szombatonként tényleg nagy élmény vezetni a kiürült autópályán. Annyira, hogy észrevétlenül kúszik fel a kilométeróra 140-re és amikor szándékosan lelassítok, a 110-120 végtelenül lassúnak tűnik. Persze ahogy beérek a Szentmihályi útra, már torlódás van. Még csak 9:10 van, a pláza 10-kor nyit, de már sorban fordulnak be velem együtt az autók. Az autópályán jobb volt.
Ma azon nevettem vezetés közben, ahogy olaszul énekeltem. Van egy album a '80-as évekből, amit "kívülről" tudok és nagyon szeretek is, jó emlékek kötnek hozzá. De mivel nem tudok olaszul, ezért valószínűleg úgy éneklem a számokat, ahogy gyerekkoromban a szüleim énekelték a Beatles és Boney M. slágereket. (Sőt, franciául is így szoktam énekelni!)
Ez a "halandzsa" éneklés sokunknak jelen volt az életében😄 kolis voltam, hol tudtunk mi angolul, az oroszt nyomatták velünk sok évig, szóval mégis "perfekt" énekeltünk minden angol számot 😄 egyszer a gyerekeimnek elénekeltem, hogy is szólt a mi korunkban, hát majd kinyúltunk utána a nevetéstől, azóta is emlegetik.
VálaszTörlésSzóval csak azt akartam kihozni belőle, mondd/énekeld csak úgy, ahogy jólesik! ☺️🤗
Szia Orsi! :)
TörlésNekem is ez volt a szüleimmel, mikor már tudtam angolul, elképesztően vicces volt, amit ők anno énekeltek. Kíváncsi lennék, egy olasz mennyire kacarászna az éneklésemen...mondjuk, most, hogy így belegondolok, a francia számokat énekeleni kevésbé szoktam, azokat csak dudorászva hallgatom.