Kedd óta szedem dupla adagban a gyógyszert. Azóta az étvágyam annyira eltűnt, hogy konkrétan a főétkezéseket is nehezen eszem meg. Pedig csinálok finomakat, főtt kajákat és desszertet is, de valahogy nem kívánom. Még a kávét, teát sem. Nem tudom, hogy mennyit fogytam már, mert nem álltam mérlegre az orvos óta. Oda decemberben úgy mentem vissza, hogy egy kilóval kevesebb voltam, mint előtte való találkozáskor. Most nem mérem, majd márciusban meglátom a pontos eredményt. Azonban biztos, hogy már nem keveset fogytam, Gábor szerint nagyon látszik, én meg egyszerűen csak tapintásra és közérzetre is érzem. Kisebb a hasam, a fenekem, de még a combom is. A fogyásnak mondjuk örülök, de összességében egy 8-9 kilónál többet nem szeretnék fogyni. Nem tudom, hogy az étvágyam visszatér -e majd a gyógyszer mellett valamikor, remélem azért igen, mert még csak most jön majd a két hónapos, masszív dupla adag.
Az utóbbi időben készítettem csirkepaprikást tk. tésztával (ez valami brutálisan finomra sikerült), spenótfőzeléket, halkrémet, rakott brokkolit, kakaós csigát. Viszont mivel étvágyam semmi, ezért nincs ötletem, hogy mi legyen holnap a menü. Mondjuk egy fánksütésre már eléggé rá vagyok izgulva, úgyhogy pl. egy gulyásleves eléggé dukálna a fánk mellé.
 |
| spenót, a kedvencem |
 |
zsákmányoltam ma Torras csokikat, de ezeket se kívánom |
 |
| rakott brokkoli |
 |
| kis, házi kakaós csigáim |
 |
| makrélakrém |
 |
melegszendvics, kakaó (azt hittem, hogy a kakaót majd elrontja a negyedannyi, de nem, finom volt) |
 |
| kajapakk egy hosszú napra (az a csirkepaprikás...) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése