nincs türelem

   A mai világban mindig sietünk valahova, rohanunk, kapkodunk. Túl sok mindent akarunk, de a nap akkor is 24 órából áll csak, ha ezt nem fogadjuk el. Bevallom, én is szoktam kapkodni, sietni, de az utóbbi években egyre jobban figyelek rá, hogy ezt tudatosítsam magamban, amikor éppen történik. És rájöjjek arra, hogy nem kell sietni "nem sietek, nem kapkodok". Szükségtelen. Ha pl. a főzést is gyorsan meg akarok úszni és kapkodok, akkor biztos, hogy minden kiesik a kezemből, az alapanyagokat egyenként a hűtőben felejtem (nekünk még midig fent van a hűtőnk a tetőtérben, ezért ha valamit elfelejtek levinni, akkor megint fel kell menni érte és ezt elég sokszor eljátszom, amikor kapkodok). A sietségre vezetéskor is figyelmeztetem magam olykor-olykor: soha nem kell sietni, soha nem vagyok késésben és ha mégis abban lennék, akkor is inkább jobb tíz percet késni, mintsem idegesen és sietve vezetni. De általában mindig bőven időben vagyok, mégis sokszor kerülgetem a többi autóst, aminek igazából semmi értelme. Ilyenkor azonban (és egyre többször) beáll a fejembe a nyugalom gondolata és maradok szépen a sávomban. Érdekes, dugóban nem szoktam idegeskedni, olyankor elfogadnom, hogy ki kell várni a végét, úgysincs más megoldás. Már vásárláskor sem szoktam idegeskedni, mert inkább szabadnapon megyek nagybevásárlásra, amikor ráérek és nem arról szól a dolog, hogy negyed óra alatt rohanjam be az Auchant és találjam meg mind a tíz dolgot, ami a listámon van. Hanem olyankor tudom, hogy van egy-másfél órám vásárolni, mindent meg tudok nézni, el tudom olvasni, tudok válogatni, tervezni, hogy mit főzzek.

De inkább azért akartam erről írni, mert már régóta tapasztalom a vevőkön ezt az idegességet, kapkodást. Általában mindig nagyon sietnek. Annyira, hogy ha mondjuk kiválasztjuk együtt a keresett termékeket és ott van a pulton előttünk a három-négy dolog és én épp befejezem a mondatot, amit még az egyik termékről mondok, már belevágnak a mondatom végébe "mennyi lesz ez?" Én, mivel eddig segítettem válogatni és magyarázni, nem az árakat ütöttem a gépbe, tehát ezután kezdem csak blokkolni és csomagolni nekik, majd mondom az árat. És ez a dolog annyira nagyon gyakori, hogy már két munkatársammal is beszéltük, hogy szinte állandóan ezt csinálják az emberek. Ez olyan, mintha az emberi patikában is kérnél a patikustól neo citrant, alogpyrint és c-vitamint, majd rögtön mondanád "mennyit fizetek??", miközben a patikus még be se ütötte, csak odahozta neked a fiókokból. 

A másik, amikor látszik, hogy iszonyú türelmetlenek: mondom, hogy 5.750 ft lesz és ő rávágja, hogy "kártya!", és már lóbálja a magasban a kártyát, nyújtja felém, van, aki sóhajt is, de nekem ilyenkor még be kell pötyögnöm a terminálba az összeget. És közben neki nyújtva a keze, lóg benne a kártya és nagyon csúnyán néz, mert nem érti, hogy miért nem történik minden egy szempillantás alatt. 

Azt is csinálják még, hogy amikor belépnek és én éppen beszélek valakivel, valamit magyarázok, akkor is sóhajtoznak meg úgy néznek rám, hogy vonzzák a tekintetemet. Az a bajuk, hogy most miért nem kapják meg ők gyorsan, mert ők már tudják mit akarnak. És ha a vevő, akinek magyaráztam, még válogat és kérdez, akkor jönnek a színészi sóhajok és az egyik lábról a másikra támaszkodás, de én csak azért sem szoktam előbbre venni őket (amúgy egy ilyen vevői válogatás pár perc, amit az ember simán vár egy humán patikában is). 

Ami még a kedvencem szokott lenni, hogy a teljesen tájékozatlanok kérdeznek valamit, amit nagyon egyszerűen próbálok elmondani nagyon röviden, de látszik, hogy nem is figyelnek a válaszomra, mert a hátam mögé néznek a polcra "és az mi?? és az?? és amaz?" És én hülye elkezdem azt is mondani, de még egy mondatot se hagy, mert "jajj és az is van, hogy a szőrére is kellene valami..." Az ilyen vevő mondjuk nem gyakori és általában a végén nem is vesz semmit, mert a Tescoban van 800 ft-ért is bolhairtó és milyen huligán vagyok én, hogy 2000 ft-ért akarom eladni. Igaz, hogy Morzsi azóta viszket, amióta rátették a occsót', de jó lesz az majd megint, micsoda lehúzás az, ami a mi boltunkban megy. 

De már a kávézóban is mindennapos volt az őrült türelmetlenkedés...elviteles kávéra fél perce sincs, hogy megvárja (egy normális, finom kávé elkészítése egy perctől-öt percig nyúlhat, attól függően, hogy mit rendeltek), a szendvicset sütve kéri, de arra nincs ideje, hogy megsüljön, friss limonádét rendel, de kivárni nem bírja, míg elkészül... És amúgy az utcán is látni ezt, meg körülöttünk mindenhol, hogy mindig mindenki mindent rögtön akar, azonnal, abban a minutumban.