napfényes február

  Akartam a héten már egyszer írni, szerdán, de mire 2-re bementem a munkahelyre, a google és a zászlaja alatt működő oldalak (mint pl. a blogger is), kísérteties okokból nem működtek. Minden más igen, volt internet is, és mindez csak nálam történt, az összes patikában pörgött a drive és a gmail. Nem igazán értette senki, és mire hirtelen magától megjavult, addigra már csak egy óra volt zárásig és nem volt alkalmam írni.

Az a nap amúgy a sok mostani közül az egyik legjobb volt, pedig messziről még undok napnak tűnt: délelőtt rákszűrés, hosszas ücsörgés az sztk-ban, majd ahelyett, hogy ezután még a városban császkálhatnék kicsit, gyorsan vissza a 16. kerületbe és leváltani a főnökömet a patikában, aztán pedig estig dolgozni. És amúgy így is történt minden, de valami varázslatos módon szuper volt ez a nap. Reggelre alaposan kialudtam magam, aztán a kávés bögrémmel visszabújtam az ágyba és megnéztem a Szex és New York új évadjának befejező részét. Nagyon sok negatív kritikát olvastam erről az évadról, de nekem személy szerint nagyon tetszett, az összes részt tűkön ülve vártam és szomorúan vettem tudomásul, hogy most megint vége van. A tényleges felkelés után kicsit összerántottam a lakást, majd kivittem a kutyát a dombra. Ragyogó idő volt: napsütés és langyos levegő, süttettem is kicsit az arcomat, amíg Marcipán kolbászolt a fák között. Aztán elindultam a belvárosba, időben érkeztem a rendelőbe és az történt, ami eddig még soha: hajszál pontosan szólítottak. Bent beszélgettem kicsit az orvossal. Bár ő nem magánorvos, de azért a rákszűrés mellett rákérdeztem minden, a fejemben kérdőjelként lebegő dologra. Nem mondom, hogy sokkal okosabb lettem, amiket ugyanis elmondott, azokat már én is tudtam. Viszont kedves volt, türelmes és alapos: a szűrésen felül megvizsgált ultrahanggal és végig magyarázott, addig is, amíg öltözködtem. Ő sem a nagy titkok tudója, de majdnem fél órát voltam bent, ingyen, míg a magándokim 3 perc alatt lezavar és elkéri a 30 ezret. Nem tudom, hogy hol az igazság. Egyelőre maradok mindkét vonalon. Ezután úgy voltam, hogy tűztem volna dolgozni, de még volt szabad másfél órám és nem akartam túl korán érkezni. Bementem körülnézni az Árkádba, vettem testvajat, amiből pont a héten fogytam ki, egy-két akciós (de szuper) göncöt a New Yorkerben és finomságokat a Lipótiban, amikről már olvastam, hogy sokan veszik és milyen finomak (tényleg jók voltak). Még így is korán értem be a munkahelyre, amin kapott is a főnökön és örült a korai váltásnak. A nap pedig így már hamar elment, hogy csak fél 2-től dolgoztam. Este még bementem hazafelé a Lidl-be, és amikor hazaértem, még nekiálltam főzni másnapra, ellátni a kis állatokat, meg fürdeni, úgyhogy mire 10 után megjött Gábor, pont kész lettem mindennel. Nagyon kimaxolt nap volt, ami jó érzéssel töltött el este és az aznapi csodás idő is hozzátett a jókedvemhez.

Előtte elég sokáig volt rossz a kedvem. Tudtam, hogy oka van, nemcsak az időjárás, hanem sokkal több. Írtam korábban is, hogy nagyon motiválatlan voltam és azt éreztem, hogy nem történik semmi, nem érnek ingerek. Azt tudom, hogy ahhoz, hogy történjen valami, nekem kell elindítani a dolgokat, mert azok nem fognak maguktól változni. És ahhoz is én kellek, hogy ingerek érjenek, el kell menni értük. A munkámat nagyon rossznak, unalmasnak éreztem, de több nap gondolkodás után rájöttem, hogy nem a munkahelyemmel van a gond, csupán azzal, hogy mivel más nem nagyon történik velem ebben a szürke januárban, ezért nagyon elbillen a mérleg abba az irányba, hogy azt látom: csak a munkám van, és semmi más. Mert nem dolgozom többet, mint tavaly és a munkakör sem változott, egyszerűen csak akkor pörgött mellette a magánéletem, most pedig ez utóbbi eléggé leült. És ezért érzem azt, hogy utálok bejárni dolgozni, mert úgy érzékelem, hogy velem más se történik, csak a munka. Tavaly voltak nagy dolgok és kihívások a munka mellett, így a munka csak sokadlagos volt: ezer dolog történt mellette, ami fontosabb és jobb volt. Gondolok itt a költözésre, vezetésre (ezek voltak a kihívások) és az utazásokra, sütögetésekre a kertben (lelki feltöltődés). Közben azon is pörgött most az agyam, szinte kétségbeesve, hogy mi máshoz kezdjek. És mivel ez ilyen rossz kedvűen és valamennyire kétségbeesve történt, ezért persze semmi isteni sugallat nem ért, csak erőlködés volt, amiből végül semmi jót nem tudtam kitalálni. Az is igaz, hogy rossz kedvűen, fáradtan és motiválatlanul nem szabad tervezni. Ezt meg is fogadtam az elmúlt években: este, mikor már fáradt vagyok, nem szoktam tervezni meg agyalni a megoldandó problémákon. Reggel sokkal tisztábban is könnyebben megoldhatónak látom őket általában. Lényeg, hogy arra jutottam: nem feltétlenül kell most nekem azonnal munkát váltanom, hanem csak egyszerűen olyan dolgokat kell csinálnom, amik örömet okoznak, kikapcsolnak, élményt adnak. És ez alapján rá is jöttem, hogy mi hiányzik az életemből és mi az, amit szeretnék kipróbálni. Hiányzik pl. a rendszeres, napi szintű olvasás. Ez nemcsak kikapcsol és magával ránt egy általam képzelt világba, hanem okosít is és kiegyensúlyozottabbá tesz, motivál. Szóval újra a kezembe vettem a könyvet, ami az olasz családi cukrászdáról szól és hogy motiváljam is magam, megvettem Michelle Obama könyvét is, amit már régóta szerettem volna elolvasni. Ami még nagyon hiányzik: az angol. És mivel nem használom, félő, hogy szép lassan el is fogom felejteni. Pedig én nagyon szeretem, szeretek angolul beszélni, olvasni, filmeket nézni. Szóval most azon gondolkodom, hogy beiratkozom egy haladó nyelvtanfolyamra, csak úgy, hobbiként és ki tudja, később még lehet, hogy profitálok is majd belőle. És van még van valami, ami szerepelt egy régebben megírt bakancslistámon: megtanulni varrni. Ez még mindig érdekel. Találtam klassznak tűnő kis tanfolyamokat, amik nem is méregdrágák. Úgyhogy szerintem beruházok majd egy ilyenre, aztán meglátom, hogy élesben is tetszik -e. A mozgás terén még mindig a zumba az, amire a legszívesebben eljárnék, de továbbra se találtam a környékünkön sehol ilyen órát. Úgyhogy vettem egy hulahopp karikát, meg egy ugráló kötelet és azokkal bohóckodok otthon. Várom, hogy szép idő legyen és el lehessen menni kocogni meg biciklizni (ezt várom a legjobban). Meg persze kirándulni. 

A melankóliámra még jó pár dolog rátett egy lapáttal. Valahogy olyannak tűntem, mint a szegény ember, akit az ág is húz. Én próbáltam minden hullámot meglovagolni, de azért kifáradtam benne. 

• Volt pl. a diétámnak egy mélypontja: olyan rosszul voltam napokig (a gyógyszertől? nem tudom), hogy konkrétan 4-5 napon keresztül hányingerem volt. Ha eszembe jutott a nyers zöldség, főtt zöldség, szendvics, akármilyen ebéd, amit vittem, azonnal rám jött a rosszullét. Pár falatot is alig bírtam legyűrni, semminek nem élveztem az ízét, az édességeknek sem, mindemellett diszkomfort érzetem is volt: hiába ettem alig, úgy éreztem magam, mintha 10 kilóval több lennék, mint valóban. Féltem, hogy most már végig fennáll majd ez az érzés (a gyógyszer miatt?), de szerencsére elmúlt és azóta újra van étvágyam és megbírok enni mindent, amit kell. 
• A bérlő továbbra is sunyi módon lapított és egy fillért nem fizetett. Úgyhogy írtam neki egy fizetési felszólítást, amit hivatalos úton kézbesítettem, és amennyiben nem fizeti ki a fennálló tartozását (amit szerintem nem fog, mert már nagyon magas összegről beszélünk), akkor hó végével ki kell költöznie. Nagyon szeretnék megszabadulni tőle.
• A táppénzes papírom miatt egy hétig ment a huzavona: a főnököm szerint rossz kóddal lett kiadva, az orvosom szerint meg nem. Én két tűz között álltam, rajtam keresztül üzengettek egymásnak. Én az orvosnak adtam igazat, a főnököm végül lenyelte, de nem örömmel és kifizetett, de szerinte át lett verve. Ez sem esett jól.
• Nem elég, hogy anyagilag lehúzott a bérlő, megvettem a kutyámnak az oszteoartritiszre való injekciókat (ami csilliárdokba került), befizettem egy rakás adót szintén a lakás után (de hogy minek?), visszamenőleg is rendeztem a diákhitel tartozást...és amikor már azt hittem, hogy vége a nagy kiadásoknak és nagyon szerettem volna venni egy mosogatógépet, meg egy fánksütő gépet, és az esküvőt is szeretnénk még idén megtartani...akkor elromlott a kocsim. Úgyhogy most megint a hercegem hoz el dolgozni, illetve bkv-zom majd jövőhéten, mert a kicsi kocsim megy a szervizbe. Csuriban van az ujjam, hogy ne váltócsere kelljen, hanem "csak" kuplungcsere. A remény hal meg utoljára.

Amúgy csomó jó dolog is történt, ilyen apróságok, de én azokért is hálás szoktam lenni. Például hogy tök finomakat sütök és főzök, továbbra is imádok otthon lenni, nagyokat menni a kutyával (mindennek ellenére imád sétálni még mindig, bármilyen kis rozoga), Gáborral is volt egy mélypontunk (ő is covidos lett és otthon volt egy hétig, amitől szerintem kicsit megőrült és volt egy nagy veszekedésünk, szokás szerint a semmin), de utána meg jól kibékültünk. Mondjuk úgy ennyi, más nem nagyon történt.

ez a meggyes pite lett eddig a legjobb IR-es sütim, mennyei volt!
Ilonka pitéjének receptjét alakítottam át tk. liszttel és édesítővel