napok...

  Sokkal jobban érzem magam, mint az utóbbi hetekben, bár érzem, hogy folyamatosan lappang bennem valami. Valami, amitől félek, valami hiányérzet, valami olyan, amivel kapcsolatban azt érzem, hogy hiába megyek el varró tanfolyamra, olvasok mindennap vagy váltok munkahelyet, nem fog megváltozni. Most úgy próbálom palástolni, hogy nem hagynom a felszínre törni, igyekszem állandóan elfoglalt lenni, fejben is. 

 A hétvége nagyon jól sikerült. Szombaton egyedül voltam otthon, úgyhogy végre jó alaposan ki tudtam takarítani meg olyan ebédet készítettem, amit én nagyon szeretek, de mivel Gábor egyáltalán nem, ezért nem igazán szoktam máskor csinálni. Tojáslevest főztem, ami régen nagy kedvencem volt és azon gondolkodtam, hogy én még soha nem főztem életemben ilyet...szóval lehet, hogy 17-18 éve ettem utoljára?? Ugyanis az íze, amikor megkóstoltam, olyannak tűnt, mintha nem olyan régen ettem volna, de lehetetlen, mert én soha nem főztem még és tudom, hogy más se főzött nekem, anyukám volt az utolsó, aki készítette ezt a levest. Mindenesetre ugyanolyan lett, mint akkor, olyan nagyon régen. Másodiknak zabpehelylisztből sütöttem palacsintát, az is finom lett, nyilván nem olyan finom, mint a fehérlisztes, de hát ez van.

Vasárnap közös családi ebéd meg délután volt, én ettem a kis külön nekem készült rakott zöldbabot. (A többiek megint rántott palacsintáztak meg krémeseztek, és bár az enyém is nagyon finom volt, de azért át-átnéztem Gábor tányérjára, ahogy mártotta a majonézbe a rántott palacsintát...közben rájöttem, hogy simán tudok csinálni, hiszen rántott húst is ettem múltkor teljes kiőrlésű mindenséggel, meg palacsintát is, úgyhogy lehet a héten elkészítem a nekem való verziót, ha már az egyik kedvencem ételem volt régen.) Játszattunk nagyokat a gyerekekkel, sétáltunk, Gábor húga hozott át gyurmát, amiből fülbevalókat meg egy csomó kis apróságot lehetett készíteni. Én csináltam magamnak egy cicás kanalat, Gábornak pedig egy szívecskéset, azóta azokkal kávézunk. Tervbe volt már véve egy ideje, hogy elutazunk majd valahová külföldre, mert egyrészt együtt még nem is jártunk Gáborral külföldön, másrészt én is három éve voltam legutóbb külföldön, harmadrészt Gábornak a covid miatt volt visszatérített pénze a wizz air-nél, ami tavasszal lejár és le kellett vásárolni (ez volt a legnyomósabb indok). Így vettünk két jegyet Szentpétervárra, foglaltunk szállást, ráadásul pont az évfordulónkon megyünk majd (május legvégén), úgyhogy már nagyon várjuk. Rájöttem, hogy én még soha nem volt keleten, egyik országban sem, ami tőlünk keletre lenne. Biztos nagyon szuper lesz, azóta már egy csomó filmet megnéztünk Szentpétervárról (Gábornak régi vágya elmenni oda, szóval nem hirtelen ötlet volt). 

Az autóm szervizben van, tegnap este vitte el Gábor, mivel én dolgoztam. A srác ránézett és ment vele egy kört, egyelőre csak annyit ígért, hogy nyugodjak meg, nem kell kicserélni a váltót. Egy hétig biztos marad nála a kocsi, keddre ígérte, hogy el tud készülni a javítással. Sajnálom, mert pénteken elutazunk és én szerettem volna vezetni odafelé, viszont öröm az ürömben, hogy holnaptól pont szabadságon vagyok, úgyhogy nem akkora probléma az autó nélkülözése, mintha mennem kéne mindennap dolgozni. Szóval holnaptól szabi és bár szerintem nem normális időjárás februárban a 20 fok, csütörtökre mégis azt jósolják, úgyhogy ezer százalék, hogy elmegyünk végre egy jót biciklizni.

szombaton is szép idő volt,
elmentem egy nagy sétára egyedül

mai kajapakk

ezeket a kanalakat csináltam

Valentin-napra kaptam Gábortól:
a cukormentes rudit majdnem sikerült megtalálnia...
nem baj, a szándék a fontos :DD