Biztos emlékeztek rá, hogy hónapok óta írogatom, hogy fel kell hívnom a navot, be kell mennem a navhoz, el kell intéznem a navot...persze végül egyszer sem mentem be és nem hívtam fel őket telefonon sem. Néha rám jött a pánik és akkor megint böngésztem a netet, nyomtatványokat töltöttem le, de aztán ugyanúgy nem haladtam semmivel. A múlt héten pedig megjött az adóbevallásom és akkor már tudtam: nincs hova tovább halogatni az ügyet. Én ugyanis a kiadott lakás után befizettem az adót, de nem jelentettem le sehol és nem töltöttem ki semmilyen nyomtatványt. Mondjuk az hozzátartozik a sztorihoz, hogy azért, mert nem találtam erről sehol egyértelmű információt. A lakásos oldalak mindehol mást írtak, a NAV oldala meg csak felhívta a figyelmet, hogy nem érdemes sumákolni, mert nagy lesz ám a bünti, ha lebukik az ember. Én nem is akartam emiatt álmatlan éjszakákat magamnak, így kiszámoltam és elutaltam a megadott számlaszámra. Reméltem, hogy valamilyen formában benne lesz az SZJA tervezetemben, de persze nem volt benne. Mígnem meg nem találtam, hogy bele tudom írni. Hozzáadtam még két mezőt és beírtam, gyönyörűen ki is számolta nekem pontosan azt az összeget, amit én anno elutaltam nekik. Ezután el is fogadta és el is mentette, a végén pedig be is küldtem. Utána már csak a felkiáltójel villogott, hogy azért ne felejstem el ezt az összeget befizetni. Itt opciónak lehetett választani, hogy kérdésed van a NAV felé, úgyhogy megírtam nekik, hogy pontosan ezt az összeget már elutaltam januárban arra a számlára, amit most itt lebegtetnek. Szóval szerintem minden rendben van, gondolom vissza tudják nézni adószám alapján és majd válaszolnak is. Most már lehet, hogy Gábornak mégse kell bablevest főznie, mert nem megyek börtönbe.
PS: tiszta szívből gyűlölöm a hivatalos ügyintézést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése