Szombaton persze nem mentünk ki a Paskálra, hiszen hűvös volt és csepegett az eső is. Délelőtt elintéztük hát a nagybevásárlást, utána meg kicsit csellengtünk Csömörön. Nem voltak konkrét terveink, de névnapi ajándékokat kellett vadásznunk. Találtunk is elég hamar tök jó dolgokat, sőt, benéztük a CCC-be is, ahol megláttam azt a hátizsákot, amit pár napja kinéztem a neten. Az utazás miatt volt szükséges vennem egy új táskát, írtam korábban, hogy ami nekem van, az túl nagy. Szerencse, hogy nem rendeltem meg azonban, mert amikor a CCC-ben megláttam ugyanazt a táskát és levettem a polcról, akkor vettem észre, hogy pont ez a darab, ez a szín akcióban van, és majdnem ötezer forinttal olcsóbb, mint amennyiért pár napja láttam online. Azonnal hoztam magammal és amúgy tényleg nem is tűnik annyira kicsinek, bele fogok férni simán. Gondolom a könyvet lehet a kezemben vinni és az így nem számít majd poggyásznak. Szóval iszonyú jó vétel volt, ezen örömködtem egész nap. A vásárlás után hazamentünk és vacilláltunk, hogy mit csináljuk. Otthon nem volt kedvünk maradni, de elázni sem. Végül mégis a biciklizés mellett döntöttünk, ha mégis elázunk, hát így jártunk. Én erősködtem, hogy menjünk a hosszabb és nehezebb úton, ami tele van emelkedőkkel, de aztán a végén alig bírtam már tekerni a bicajt. Valahogy nagyon elfáradtam az út háromnegyedénél, közben arra is rájöttem, hogy fél 3 van és aznap még csak reggeliztem, úgyhogy ezért is lehetett a gyengeség. Ekkor még hátra voltak a nagy emelkedők, de végül feltekertem azért mindenhova, viszont úgy dőltem végig a kanapén, amikor hazaértünk, hogy nyomban el is tudtam volna aludni. Ezután gyorsan összedobtunk együtt egy rántott sajtot, aztán már csak pihentünk a nap hátralévő részében, meg jártunk egyet a kutyákkal.
Vasárnap tartottuk a családi névnapozást, meg volt hívva egy csomó mindenki. Az időjárás most se volt nagyon kegyes hozzánk, de csak azért is felhoztuk a pincéből a pingpong asztalt és a tollas-szettet. Közben a fiúk feltették a bográcsba a pörköltet, én meg begyúrtam egy linzert. Túrós pogácsát is szerettem volna sütni, de amikor megtudtam, hogy Gábor anyukája sajtos rolót, túrós rudacskákat és krémest süt, akkor elvetettem az ötletet. Délre megérkeztek a vendégek és egy nagyon jó hangulatú kis összejövetel kerekedett. Mivel volt hét gyerek, ők elvoltak egymással és csak ebéd után találták ki, hogy menjünk ki a játszóra, de végül egy felnőttet se tudtak rávenni, mert minden vizes volt, és amúgy a házban és a kertben is ezer dolgot lehetett csinálni. Én, nem tudom mire fel, de kaptam egy csomó mindent. Valahogy most mindenki rám gondolt, pedig nekem aztán nem volt se névnapom, se születésnapom. Kaptam egy vadiúj Babyliss hajgöndörítőt, mert Gábor egyik húga kapta valakitől, de ő nem használja. Én meg pont akartam venni, igaz, nem pont ilyet, de nagyon örültem neki. Ki is próbáltuk rögtön, szép ki loknikat csinál. Aztán kaptam egy szép, fehér nyári ruhát. Ez is olyan, mintha rám öntötték volt, nagyon csini. Gábor másik húgától kaptam, aki nagyon szerette régen, de már nem hordja, mert nem jó rá. És végül, Gáborral közösen kaptunk egy mosogatógépet. Ezt én kb. öt éve tervezek venni, de eddig mindig akadt fontosabb nála. Most nyáron viszont már konkrét terv volt, már ki is néztünk egyet. Erre rá elhozta az egyik baráti házaspár, akiknél egy éve csak használatlanul állt, mert ők tavaly felújították a konyhájukat és egy nagyobbat, az új konyhába illőt szereltettek be. Ennek meg semmi baja, csak már nem kellett. Nagyon örültünk, bár túl nagy ajándéknak gondoltuk és szerettünk volna fizetni érte, de semennyit nem akartak elfogadni. Majd valamit kitalálunk, hogy mivel viszonozzuk.
A társaság aztán estébe nyúlóan nálunk maradt, mert mindenki nagyon jól érezte magát. Ímmel-ámmal azért lehetett pingpongozni, amikor épp kicsit alábbhagyott a szél és az eső sem esett. Szóval szuper volt az egész hétvége, egyedül annak nem örültem, hogy kicsit bűnbe estem és ettem egy két krémest, amit nem lett volna szabad.
![]() |
| teljes kiőrlésű, cukormentes, szilvás-diós linzerkék, amit kb. egy óra alatt elpusztítottak a vendégek |
![]() |
| épp nem esik az eső! |
![]() |
| itt meg épp esik és Gábor valami izgalmasat mutat a gyerekeknek |



Hú, elkérhetem a linzer receptjét? Vettem jó kis linzerkiszúrókat, majd rájöttem, hogy a hagyományos linzer tiszta cukor, és senki nem nagyon eheti a családból a fogyózása miatt.
VálaszTörlésPersze. :) Én így csináltam:
Törlés200gr teljes kiőrlésű liszt
100gr fehérliszt
1 tojássárgája
200gr vaj
2 evőkanál 1:4 (negyedannyi) édesítő
1-2 evőkanál tejföl (amennyit felvesz)
Összegyúrtam, egy órára a hűtőbe tettem, újragyúrtam, kinyújtottam, kiszaggattam, 180 fokra elmelegített sütőben sütöttem 8 és 12 perc között (van, amelyik adag hamarabb készen lett, valamelyik bent volt 12 percig). Cukormentes szilvalekvárral kentem meg és daráltam egy kis diót, azzal szórtam meg. Ha sima liszttel dolgozol, akkor szerintem elhagyható a tejföl, mert lazább, jobb lesz állaga. Nekem morzsálódott a tk. liszt miatt azért tettem még hozzá. Nem tudom milyen édesítőt használsz, ha pl. xilitet, abból annyi kell, mint cukor lenne (kb. 8 evőkanál).
Nagyon köszönöm! ♥️
Törlés