Írok ám majd terjedelmes beszámolókat az olaszországi nyaralásról, amiről most csak dióhéjban annyit, hogy csodás volt, azonban most arról van ingerenciám írni, hogy mennyire jó itthon lenni.
Már az utolsó két napban is picit vártuk a hazatérést, azonban péntek este már csak arról áradoztunk, hogy mennyire jó lesz otthon lenni. Szombat reggel szállt fel a gépünk és 11 után valamivel már itthon is voltunk. Nekem nagyon hiányoztak az állatok, azonnal összevissza szorongattam-ölelgettem mindhármukat. Beültünk kávézni és mesélni Gábor szüleihez, a cicáim pedig végig hangos nyávogással adták tudtunkra a felső emeletről, ahol velünk élnek, hogy ez nem igazság ám: egy hét után megjöttünk és nem velük foglalkozunk rögtön, hanem levonulunk a szülőkhöz! Kaptak aztán sok puszit és törődést is persze. Később örömmel nyugtázták, hogy szép rendet is tettem a cicaszobában, annak viszont nem biztos, hogy örültek, hogy felszámoltam a svédasztalt, amivel Gábor anyukája elláta őket és csak a száraz ropogtatnivaló maradt kint az asztalkájukon. Marcipánt is persze végig simogatni és tutujgatni kellett. Este úgy bekészült mind a két kutya a kapuhoz, hogy ha nem terveztük volna, akkor is muszáj lett volna sétálni vinni őket. Sajnos Marcipán megint kicsit lerobbant mozgásügyileg, úgyhogy most újraadagolom neki a fájdalomcsillapítót szerdáig, amíg be nem szerzem a fix havi szuriját.
Este voltunk még bevásárolni is, ugyanis üres hűtő várt minket itthon. Tudom, hogy a csapból is ez folyik és pár hete én is írtam, hogy kiborultam a paradicsom és a paprika árakon, de most tényleg nagyot néztem, amikor alig vásároltunk egy hétre való élelmiszert és harmincon felül fizettünk. És utána esett le, hogy pl. gyümölcsöt nem is vettünk. Fél kg teljeskiőrlésű kenyér pl. 650,- ft. Ez csak egy példa, nem sorolom fel az összes terméket, amiken kibuktunk, de tényleg nonsense. Szerencsére a kedvünket annyira nem szegte, inkább csak hitetlenkedtünk rajta egy sort, de ettől függetlenül is jó volt újra itthon lenni, vezetni a saját autónkat, bevásárolni, szépen elpakolni a hűtőbe, vacsorát készíteni...élni a megszokott kis életünket, amit szeretünk.
Éjjel jól kialudtuk magunkat, a saját kis ágyunkban. A szálláson is szuper volt az ágyunk és jókat aludtunk, de itthon azért mégiscsak jobb. Én éjszaka megint leszambáztam az emeletről, mert Marcipán kicsit sírt, úgyhogy utána úgy aludtam lent reggelig, hogy a kutya mellettem a földön, a két cica meg az ágyban, rajtam. Én imádok így aludni, olyan megnyugtató. Reggel aztán kipakoltam, kimostam két adagot, porszívóztam, felmostam. Odaadtam a pisztáciás olasz csokikat a családnak, mindenki nagyon örült a kis szuvenírek. Délre pedig tesómékhoz mentünk át, bográcsban főztek paprikás krumplit, amit nagyon szeretek és kb. egy éve nem ettem (a diétám miatt sem), meg már nagyon ki voltam éhezve egy kis társaságra. Szuper volt a nap, jókat ettünk, nagyokat beszélgettünk. Odafelé és hazafelé is ragaszkodtam a vezetéshez, pedig csak egy hétig nem ültem volán mögé, de már hiányzott. Most pedig itthon vagyunk, készülünk egy sétára a kutyákkal, aztán pedig bedőlünk az ágyba és nézünk este valami izgi filmet...mert mindenhol jó, de legjobb otthon! 💛
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése