Cataniába este 9 előtt érkeztünk meg. A reptéren nem nagyon találtunk semmi információt angolul és a buszok se úgy indultak, ahogy a google maps szerint kellett volna, így először megkérdeztünk valakit, aki, bár nem beszélt angolul, de nagyon készséges volt és nagyon szeretett volna segíteni. Majd a második emberrel szerencsével jártunk: ő beszélt angolul és elmondta, hogy szálljunk fel arra a buszra, amire ő. Azt is megtudtuk tőle, hogy nem bent kell bolyongani és keresni a jegyárusító boxokat, ahogy az ki volt írva a megállóban, hanem majd a sofőrtől lehet jegyet venni. Így ott maradtunk és az utánunk érkező kb. tizenöt magyarnak mind segítettünk, amikor hallottuk, hogy hasonló cipőben járnak és keresték, hogy hol lehet jegyet venni...
Sötétben érkeztünk meg a szállásra, ami első ránézésre egy kétes környéknek tűnt. De maga a szállás nagyon szép volt és igazából húsz perc alatt ott voltunk a reptérről. Bookingon vettünk ki végül egy apartmant. Én valamiért jobban szerettem volna szállodába menni és reggelit kérni, de Gábornak igaza volt: sokkal jobb volt esténként a saját kis kecónkban lenni, főzni, kiülni az erkélyre, iszogatni. Ráadásul így reggelire is mindig azt kóstolhattuk, amihez kedvünk volt a környéken. A lakás szépen berendezett, tiszta hely volt, nagy konyhával és étkezővel, erkéllyel, külön hálóval, kényelmes franciaággyal, nagy fürdőszobával, mosógéppel. Rögtön éreztem, hogy jól választottunk és Gábornak igaza volt: jobb volt, mint egy szállodai szoba. Miután lepakoltunk és szusszantunk egyet, a nyakunkba is vettük a várost, hogy együnk valamit. A lakásunk egy sarokra volt a Via Etnea-tól, ami a főváros szép kis sétálóutcája tele boltokkal, éttermekkel, kávézókkal, bárokkal. Ehhez képest elég sokat sétáltunk, mire beültünk valahová vacsorázni: csak vitt a lábunk és közben túl nagy volt a választék, nem tudtunk dönteni. Végül egy hangulatos kis étteremre esett a választásunk: leültünk egy asztalhoz és vártuk a pincért. Rögtön olaszul szóltak hozzánk és nem is kaptunk először angol nyelvű étlapot. Körülöttünk is mindenki olasz volt, más nyelvet nem is vettünk ki a hangzavarból. Sikerült így is választani, ugyanis nem tudom honnan, de le tudtam fordítani az ételeket, a hozzávalókat, még a bort is ki tudtam választani. Mikor jött a pincér és rájött, hogy turisták vagyunk, mondta, hogy rögtön hozza az angol nyelvű étlapot, de mondtuk, hogy már nem szükséges. Gábor is ezen nevetett te honnan tudsz olaszul?? és amúgy nem tudom én sem, sosem tanultam olaszul, mégis, az ottlétünk alatt szinte minden kiírást értettem az utcán, buszon, étlapokon stb. Azt is értettem, hogy mennyit fizetünk, hány euró lesz...mert el tudok számolni tízig olaszul, de honnan? Mindegy, ez saját magam előtt is titok, de nem hiszem, hogy az egyetemi éveim alatti kötelező latin miatt lenne.
Vasárnap volt az első napunk Szicíliában. Én még aludtam, amikor Gábor már feljött a boltból, ami pont a mi házunk alatt volt. Hozott kávét, tejszínt, tojást, olasz sonkát, vajat, sajtot, zöldséget és teljes kiőrlésű kenyeret (méghogy Olaszországban nincs teljeskiőrlésű kenyér! haha). Aztán a nap azzal indult, hogy én bejelentkeztem online az aktuális órámra, mert a suliban pont bekeményített egy véresszájú kis tanárnő, hogy aki nincs ott online, élő képpel az óráján, azt ő nem fogja átengedni majd a vizsgán. Ment a zoom kb. egy óráig, majd amikor láttam, hogy mindenki elnézést kér és kilép, akkor én is kiléptem és elengedtem a dolgot. Reggeli után sétálni indultunk a városba. A környékünk nappal már nem tűnt olyan ijesztőnek, mint előző este a sötétben, bár tény és való, hogy nem a legszebb környék volt. Azonban egész ottlétünk alatt jellemző volt Cataniára ez a kettősség: az egyik percben még egy koszos utcában sétálsz, ahol majdnem elütnek egy robogóval és nézned kell, hogy hova lépsz, a sarkon meg már egy másik világ vár, drága éttermekkel, tisztasággal és szép épületekkel. Szóval a szállásunk is ilyen volt: nem a legszebb utca a környéken, ráaádsul mellettünk volt a halpiac is, úgyhogy halszag is volt bőven, de két perc alatt bármelyik irányban kinn voltál a másik világban... Szóval vasárnap felfedeztük a várost. Jól kikutyagoltuk magunkat a belvárosban, amikor is közösen arra jutottunk, hogy irány a tengerpart! Gyalog vágtunk neki, mert csak fél óra sétát írt a lakásunktól, én meg amúgy is nagy gyalogló vagyok. A tenger mellett vezetett végig az út, de sajnos az autóút túloldalán, tehát a többsávos út mellett meneteltünk végig, az olaszoknak meg nem az erőssük a járdaépítés (ez egész héten nyilvánvaló volt). A tengerpart valamiért olyannak tűnt, mint ami egyszer valaha fénykorát élte, de azóta eltelt 10 év és már senki nem törődik a hely karbantartásával. Ettől függetlenül a part szép volt, a homok finom és puha, a tenger tiszta, a kis kabinok pedig nagyon hangulatossá tették a helyet. Kifeküdtünk napozni. Nem volt az a bődületes nagy kánikula, inkább csak ilyen 28 fok, legalábbis hőérzetre annyinak tűnt és a szél is fújdogált. Én előtte le is kentem magam, így nyugodt szívvel feküdtem ki napozni, de később, otthon vettük észre, hogy nagyon leégtünk. Még Gábor is, akinek pedig alapból barnább a bőre és sose szokott leégni: hát most ő is ugyanúgy leégett, mint én. A víz amúgy nagyon jó volt: kellemesen hűvös, frissítő, és nagyon szép tiszta. Csak kis halakat láttunk úszkálni benne, nem úgy, mint később Szicília más standjain, ami tele volt medúzákkal és cápahálóval. Itt nem volt semmi ilyesmi, ráaádsul az előzetesen olvasott információkkal ellentétben nem is voltak akkorák a hullámok, rendesen lehetett úszkálni, sétálni a vízben, mégcsak merülni se merült hirtelen a víz. (Emlékszem, amikor Portugáliában be akartam menni a vízbe, még szinte a homokban felborított egy hullám, erről itt szó sem volt.) Szóval nagyon jót standoltunk, és bár az égés elég csúnya lett, valamilyen csoda folytán nem fájt olyan vészesen, hogy az kedvünket szegte volna. Este otthon főztünk vacsorát, aztán sétálni indultunk megint a városba, felfedeztünk egy nagy parkot és megannyi kis szűk, hangulatos utcát. Csodás nap volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése