Szicília: Taormina felfedezése

  A már említett helyeken felül két városba utaztunk még el kirándulgatni. Az egyik a Cataniatól északra fekvő Taormina volt, a másik pedig a délen található Siracusa.

Taorminát nagyon vártuk mind a ketten és utólag elmondható, hogy mind a kettőnknek ez a hely tetszett a legjobban. Ezt a várost i.e. 400 körül alapították és izgalmas történetében szinte minden megtalálható: a pun háborúk, római fennhatóság, az arab uralom alatt lerombolták, majd keresztény hatalom által újjáépült, később fontos kereskedelmi központ lett, majd megint gyakran gazdát cserélt, XIV. Lajos is elfoglata, végül Garibaldi által az olasz egység részévé vált. Taormina egy kis ékszerdoboz, nem tudom máshogy leírni. Mi egy kora reggeli vonattal indultunk el ide és szűk egy órán belül be is futott a vonatunk ebbe a kis városkába. Leszálláskor a google maps kb. húszperces sétát írt a belvárosig, így nekivágtunk gyalog. Utólag rájöttünk azonban, hogy valami nem stimmelt, mert egy óra múlva se voltunk még ott, az út végig hegymenet volt és ha írtam korábban, hogy az olaszoknak nem éppen erőssége a járdaépítés, akkor most azt kell mondjam, hogy sokszor eszükbe se jut a járda, mint olyan. A google maps nem tudom mit számolt, légvonalat? Közben már nagyon meleg is lett, én pedig eredetileg papucsban vágtam neki az útnak. Otthon azt hittem, hogy majd csak leszállunk a vonatról és ott lesz a város, nem gondoltam, hogy felfelé kajtatunk egy órán keresztül egy hegyre. Amikor már tényleg kezdett kicsit elegem lenni a nem létező járdákból és a google maps hóbortjaiból, akkor hirtelen felbukkanó lépcsők adtak újra erőt, amiken keresztül olyan gyorsan le lehetett vágni a kanyarokat, hogy onnantól kezdve már szinte célba is értünk. Egy dzsungelre emlékeztető kis parkba érkeztünk meg, ott leültünk egy padra és megittuk az összes vizet, ami nálunk volt. Miután újult erőre kaptunk, továbbsétáltunk és lám, megérkeztünk a csodálatos szépségű kis helyre. A város szíve fent volt a hegy tetején, ahol aztán ugyanúgy kanyarogtak a pici utcák, ahogy előtte való nap láttuk...illetve még annál is mesésebben. Rövidesen egy sétálóutcába értünk, ahol hirtelen annyi embert tűnt fel, mintha a Váci utcában sétáltunk volna. Hol voltak idáig ezek az emberek? Hogyhogy nem láttunk senkit útközben, de még csak a városba beérve se nagyon? Kiértünk az Április 9-e térre, ami annyira szép volt, amilyet eddig még csak filmekben láttam. A tér egyik oldalán sorakoztak a mesebeli épületek és templomok, a másik oldalán pedig gyönyörű kilátással tárult elénk a hatalmas tenger. Itt jó sokat elidőztünk: fotózkodtunk, nézeldődtünk, magunkba szívtuk ezt a hangulatot, ezt a látványt. Nem tudom, én csak azt éreztem akkor ott, hogy olyan jó mindent, olyan jó itt lenni, olyan szép az élet, olyan boldog vagyok. Ezután beültünk inni egy kávét és csak néztük az embereket, akik jöttek-mentek, ügyet intéztek, beszélgettek egymással. Elképzeltem, hogy milyen lehet itt élni. Valószínűleg olyan, mint egy Miyazaki mesében, én legalábbis így képzelem. Kávézás után még egy-másfél óráig lézengtünk a környéken, itt ettünk először arancinit, amit már az előző posztban említettem. Aztán szép lassan ereszkedni kezdtünk lefelé. A tervünk az volt, hogy lemegyünk teljesen és megmártózunk a tengerben, illetve megnézzük közelebbről Isola Bellát. A leereszkedés megint nem ment könnyen, ugyanis a google maps teljesen összezavarodott, Gábornak azt írta, hogy jobbra, nekem azt, hogy balra. Ha elindultunk valamerre, akkor tuti kitalálta, hogy rossz irányba megyünk. Ha meg szerinte végre a jó úton voltunk, akkor az a gyakorlatban nem volt lehetséges. Már kezdtem ideges lenni, amikor megláttuk, hogy a fejünk felett egy felvonó közlekedik, ami levisz egészen a partra. Több se kellett nekünk, már vettük is meg a jegyeket lefelé. Pár perc alatt lent is voltunk, de lent megint kezdődött a szerencsétlenkedés: a google maps azt se tudta hol vagyunk. Mondtam Gábornak, hogy tegyük el és menjünk a megérzéseink szerint, vagy amerre a többi ember megy, vagy kérdezzünk meg másokat, mert ha még egyszer beszól az alkalmazás, én a tengerbe dobom a telefont. El is tettük őket és 5 percen belül meglett a strand. Ahová végül nem mentünk be, mert egy icipici, kavicsos helyre volt összezsúfolva kb. 50 napozóágy, amiért fejenként 15 eurót akartak elkérni, ráadásul vizi cipőnk se volt, és ezen a részen medúzák is előfordultak. Ekkor kiötlöttünk, hogy visszamegyünk Cataniaba a következő vonattal és kimegyünk a város saját, homokos, ingyenes tengerpartjára fürdeni. Szerencsénk volt, mert pont elcsíptük a vonatot és a tömeg ellenére ülőhelyünk is lett. A vonaton jutott eszembe, hogy aznap van az évfordulónk. Két éve jöttünk össze nővéremék házibuliján, amikor nekem egy másik fiút hívtak randipartnernek, akinek először igent mondtam egy másnapi randira, majd egy órával később már Gáborral táncoltam a lambadára, aki onnantól kezdve el sem engedte a kezemet... Ezen a napon tényleg kimentünk még a város strandjára, fürödtünk egyet, majd hazamentünk és vacsorázni indultunk. A kaja előtt pedig kicsit berúgtunk a bortól, mert egész nap alig ettünk és elvileg 24 km-t gyalogoltunk, jóformán meg se álltunk egész nap. A nap szuper volt, mindketten csodásnak könyveltük el, de másnap azért nem nagyon mentünk sehova, délig ágyban maradtunk, utána is csak a Spinelláig csoszogtunk el sütizni és a sétálóutcáig, ahol Gábor vett nekem két szép ruhát egy olasz butikban. 

itt még volt járda, de a sarok után teljesen megszűnt

a kis lépcsős utcákban éttermek

megérkeztünk, itt még sehol senki

táj

Isola Bella

boltíves

a tenger felett :)

teraszos kisutca

ez is Isolba Bella, másik oldalról fotózva

Taormina állomása

már délután, a tengerparton

Piazza IX Aprile

tájkép felfelé menet

Piazza IX Aprile

Piazza IX Aprile