Szicília: culinary delights

  Ami a szuper nyaraláson felül még nagyon tuti volt Szicíliában, azok a különböző olasz finomságok voltak. Már az elutazás előtt hetekkel nézegettünk videókat és olvastunk sokat a helyről, látnivalókról, szokásokról és persze az ételekről is. Én egyből meg is jegyeztem, hogy miket szeretnék megkóstolni: a cannolit, az arancinit, a granitát, amit brióssal esznek, az olasz pizzát, a jó olasz eszpresszót és a tenger gyümölcseit. Gábornak ugyanez volt a listája, plusz a sörökre volt még kíváncsi.

Vacsorát/ebédet többnyire otthon főztünk. Illetve, én egyáltalán nem főztem semmit: Gábor viszont minden második nap a konyhában készített valami finomat. Említettem már, hogy alattunk volt egy nagy szupermarket, illetve tőlünk nem messze a halpiac, így mindig frissen és jó áron be tudtuk szerezni a hozzávalókat. Gábor sütött többek között saslikot, tengeri süllőt, illetve csinált egy isteni carbonara spagettit. Étteremben kétszer voltunk, mindkétszer pizzát ettünk. Én szerettem volna enni valahol egy igazi, olasz gnocchit, amit nagyon szeretek, de egyik helyen se szerepelt az étlapon, ahova beültünk. Szemeztünk a többi étellel is, pl. tengeri halakkal vagy sültekkel, de engem elborzasztott az, hogy az étlapon szerepelt a lóhús, illetve egyszer Portugáliában halat rendeltem, és pár falat után egyszerűen nem bírtam továbbenni, annyira nem ízlett. Szóval halat nem mertem étteremben rendelni, azt otthon sütöttünk saját magunknak. A pizzával kapcsolatban Gábornak voltak kételyei, mert elmondása szerint, amikor Rómában járt, egy jó pizzát nem kapott sehol. Többször próbálkozott vele, de szerinte ő otthon finomabbat süt, mint amiket az olasz fővárosban kóstolt és nála megdőlt a híres olasz pizza elmélete. Nekem viszont olyan olasz pizza-élményem volt korábbról, hogy csak na, így én biztos voltam benne, hogy Szicíliában is isteni pizzát fogunk enni. Anno egy kis észak-olasz faluban, Forni di Sottoban ettem olyan bivalymozzarellás pizzát, hogy annál azóta se ettem még jobbat. Szicíliában az étterem speciális pizzáját kóstoltam, illetve calzonét ettem, Gábor valami csípős szalámisat kért, a másikra meg már nem is emlékszem. Finomak voltak nagyon, főleg a tésztája, igazi kemencében sült pizza volt. Egyik alkalommal meg se bírtuk enni, így elcsomagoltattuk és jó volt másnap reggelire. Az éttermekben nagyon ütős borokat ittunk. Vettünk a boltban is, otthonra, azonban azok ilyen átlagborok voltak. Az étteremben viszont mindig száraz vörösbort rendeltünk, egy palackkal és már egy-egy pohár után spiccesek lettünk tőle, a második és harmadik pohárról nem is beszélve...

A sörök is nagyon finomak voltak, Gábor 5-6 félét is kipróbált az egy hét alatt, amíg ott voltunk. Én is megkóstoltam őket, finomak voltak nagyon, azt hiszem csak egy volt, ami nekem nem ízlett. Volt olyan nevű sör, hogy Dreher. Egy büfében voltunk a parton és kiszúrtam, hogy én egy olyat kérek, mert citromos volt és nagyon megkívántam. Mondtam Gábornak, hogy én egy Drehert kérek, mire mondta, hogy miket beszélek, itt olyan nincs. A büfés odaadta és tényleg Dreher volt ráírva, ráadásul aztán a boltban többféle Drehert is láttunk. Nem értettük: hogy lehet ugyanaz a neve, mint a magyar sörnek?

Az arancinit is már itthon kinéztük magunknak. Ez egy töltött rizsgolyó, amit utána kisütnek és majdnem mindenhol lehet kapni, általában 3 euróba kerül. Létezik belőle mozzarellás, ragus, sonkás, pisztáciás, mi ezeket az ízeket láttuk mindenhol. Taorminában sétáltunk egy nap, amikor már éhesek voltunk, de annyira nem, hogy beüljünk egy étterembe és akkor pont szembejött velünk egy gusztusos kis cukrászda, aminek a pultján sok-sok arancini sorakozott. Én a mozzarellás-sonkásat kóstoltam, Gábor a pisztáciásat. Nagyon finom volt és friss, de pár nappal később ettünk újra a belvárosban, az ottani kedvenc helyünkön, a Spinellában, és ahhoz képest az első gombóc elbújhatott. A spinellás még a frissnél is frissebb volt és annyira pisztáciás, hogy az egész rizsgolyónak zöld színe volt. Most is összefut a nyál a számban, ha eszembe jut az a golyó. Mindenképpen érdemes megkóstolni ezt a finomságot, ha Olaszországban jár az ember.

Na és az összes csemegére az olasz édességek tették fel a pontot. Először a cannolit kóstoltuk meg egy nagy kirándulásból hazajövet: vettünk egy pisztáciásat és egy vaníliást. Nagyon vártam, hogy megkóstoljam ezt a sütit, ugyanis már évek óta szemeztem vele. Tudom, hogy van Budán egy tradicionális olasz cuki, a Dolcissima, ahova kb. azóta tervezek elmenni, amióta megnyitott, mégsem jártam még ott soha. Szóval végül Szicíliában próbáltam először a cannolit, ami nekem nagyon ízlett. Később ilyet is ettünk megint a Spinellában...hát, megint csak azt mondhatom, hogy a spinellás sütik mögött minden más süti csak halvány utánzat. Egyszerűen annyira pisztáciás volt, krémes, friss és ropogós...hogy az utána lévő napokban szándékosan kerültük a Spinella környékét, mert ha arra mentünk volna, akkor tuti, hogy újra és újra betértünk volna bűnözni. De így is ettünk még ott mást: eredeti, szicíliai granitát, amit a helyiek brióssal esznek, azért amikor megrendeltem ezt a csokis fagyasztott desszertet, kértem még mellé egy brioche-t is, a pincér pedig nagyban bólogatott. Ugyanitt ettünk még mennyei kávés, pisztáciás és ricottás sütiket, meg babá-t, ami egy rumos-gyümölcsös sütemény. Egyszerűen minden túl finom volt, agyrém. A Spinellában mindig várni kellett az asztalra, Gábor meg nagyon türelmetlen az ilyen szituációkban, általában kiáll a sorokból és elmegy máshova, de itt érdekes mód ő is kivárta azt a tíz percet, mire asztalt tudtunk szerezni. A pincérünk mindannyiszor ugyanaz a kis olasz emberke volt, a végén már megismert minket. 

Amit még sokat ettünk, az a fagyi volt, de ezekről semmi különöset nem tudok mondani: finomak voltak, de semmi extra. Ittunk párszor kávét is. Na, itt az espresso az nagyon kicsike volt, kb. fele annak, amit mi hívunk annak, de olyan is volt, hogy csak a kávéscsésze alján állt valami nagyon sűrű lötyi. Ez utóbbi bivalyerős volt és nekem annyira nem is jött be, de a többi espresso igazán testes és karakteres volt. 

És végül a listánkon szerepeltek még a tenger gyümölcsei. Ezt úgy láttuk, hogy egy feltekert papírzacskóba mérik vegyesen a kisütött kis tengeri herkentyűket. Én a kagylót és rákot szeretem, de nagyon ritkán szoktam ilyesmiket enni. Utolsó napunkon, amikor Siracusa utcáin sétáltunk, megláttunk egy szimpatikusnak tűnő kis seafood-os helyet. Végül ott, helyben ettünk meg, nem sétálva, papírzacskóban. Egy kis vegyes boxot kértünk ketten és elég hamar ki is hozták. Volt benne egy csomó tintahalkarika, egy kis rák, pár kis bébipolip, valami halfilé és egy halgolyó. Nekem egyedül a halfilé ízlett, a halgolyónak szerintem ponty-íze volt, illetve a tintahalkarikákat ettem meg. A többit nem bírtam mégsem, a kis ráknak mindene látszott, ahogy a bébipolipoknak is, úgyhogy 13 euró ide vagy oda, alig ettem belőle. Nem is értem egyébként mit gondoltam, mert még anno a Hold utcai piacon jöttem rá, hogy nem eszem többé ilyesmi dolgokat, amikor párszor a Vörös homárban ebédeltünk Marcival. Én ott mindig fishburgert kértem, de egyszer láttam, hogy szedtek ki egy rákot a vízből, amelyik próbált menekülni. Utána napokig a fejemben volt a jelenet, többé nem is akartam ott enni... Egyébként kifejezetten finom se volt a box, úgyhogy szerintem ezentúl tényleg hanyagoljuk a tenger gyümölcseit.

Fish Mix

a péksütik is mind finomak és frissek voltak, 
a kedvencünk meg ez a Lemon Soda volt

pizzák és az ütős bor

tengeri süllő, Gábor sütötte

sörözés a strandon

cannolik

arancinik

ricottás süti, 
brutálisan puha volt

pihenés Taorminában: itt volt a eszpresszó
egy kortynyi és bivalyerős

kajálás otthon, Gábor készítette

espresso

pisztáciás süti

csokis granita, brióssal