megöl a hőség

  Iszonyú enervált és lomha vagyok ettől az időtől. Nem tudom miért van, de a két héttel ezelőtti, szintén ilyen nagy kánikula nem viselt meg ennyire. Most konkrétan nem bírok megmaradni nálunk a nappaliban. Amíg megcsináltam két szendvicset és enni adtam az állatoknak, addigra patakokba kezdett el folyni a víz a nyakamon. Mintha szaunában ültem volna. Szóval most elviselhetetlen az idő nálunk, még jó, hogy a hálóban van légkondi (bár kétséges, hogy augusztus 1-től be merjük-e kapcsolni). A kutya meg se bír maradni fent: vagy lent tölti a napot Gábor szüleinél vagy a kertben fekszik az árnyékban. Tegnap este beesett szegény a kerti tóba és nem bírt kijönni. Kicsi egyébként a tó és nem mély, de szegénynek annyira tropa már a hátsó fele, hogy nem bírt kilépni onnan. A sírásra mentem le, akkor vettem észre, hogy mi történt. Nem hagyta magát kihúzni, annyira fájt neki, hogy engem is megharapott. Végül csak kihúztam őt a sokadik próbálkozásra, de nagyon nagy fájdalmai lehettek, sokáig sírt még és csak feküdt, meg se bírt moccanni. Én megint jól kisírtam magam mellette, nem tudom meddig mehet még ez így. Reggelre jobban lett, sántikálva kérte a reggelit és jóízűen megevett mindent, aztán jókedvűen mászkált lépegetett. Kétféle kezelést is kap erre a bajra: egyrészt az injekciót havonta, másrészt a fájdalomcsillapítót naponta, de hétről hétre érzem, hogy ez már nem elég, lassan teljesen átveszi az uralmat a fájdalom és nem tudok segíteni. Mindenesetre, amíg várja és kéri a vacsorát és a jutalomfalatokat, rendesen eszik, elkolbászol a kertben, meg nagyokat alszik a fa tövében, addig nem gondolok a búcsúra. Nem is akarok, mert ha csak eszembe jut, már attól bekönnyezik a szemem. De közben tudom, hogy nagyon rossz lehet ilyen fájdalmakkal élni. Februárban lenne 15 éves.

múltheti kép, itt épp jókedvű volt ő is :)