Az esküvő utáni napon jóformán ki sem keltünk az ágyból. Egész nap henyéltünk, ettünk, pihentünk, filmeket néztünk, mondjuk ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy igencsak megjött az ősz. Egész nap esett az eső és fújt a szél, úgyhogy a legkényelmesebb programnak kétségkívül ez bizonyult. Vasárnap viszont munkához láttunk: most, hogy úgy tűnik, maradhatunk erre a télre is a házban, le kell költözni a tetőtérből (amit már amúgy is terveztünk, és aminek én kifejezetten örülök is, ugyanis a tetőtéri szoba számomra olyan, mint egy legénylakás). Szóval kiválasztottunk eggyel lentebb egy szobát, ami a legszimpatikusabb volt nekünk (illetve aminek a legjobb a szigetelése). Viszont mivel még a lenti szobák is mind tele vannak Gábor húgának cuccaival, jócskán volt mit pakolni: ágy, kondigép, a gyerekek egykori játékainak kétszáz kis mütyűrkéje, egyéb lomok, háztartási gépek, egy egész szekrénnyi karácsonyi dekoráció, gyerekruhák...tényleg nem értem, hogy lehet így elköltözni, hogy ekkora rumlit hagy maga után valaki, meg azt sem, hogy ennyi cuccot. Mi mindenesetre szépen kipakoltuk, a szoba szerintem nagyon szép, világos, hangulatos, szerintem sokkal jobban fogom szeretni hálószobaként, mint ahol jelenleg alszunk. Még teszünk le új padlót, kicserélünk egy ablakot, kifestünk és utána már pakolhatunk is be...szerintem 2 hét múlva már ott fogunk aludni, legalábbis remélem! :) Majd teszek fel képet.
Hétfőn Gábor dolgozni ment, én pedig mentem új személyit csináltatni. Direkt kisminkeltem magam, megcsináltam a hajamat is, a képem mégis rossz lett...mondjuk én jó igazolványképet még nem láttam. Cserébe nagyon kedves és mosolygós ügyintézőt kaptam, aki egy füst alatt intézte a személyimet, az útlevelemet és a jogosítványomat is. Ha ezek készen vannak, utána tudom majd intézni a forgalmit is, a bankkártyát stb. Egyszer csak a végére érek, nem?
Ma meg a lakásomba mentünk tenni-venni. Előtte feltankoltunk a villanyboltban, meg a festékszaküzletben, választottunk szép színeket a nappaliba és a konyha-előszobába. Utána aztán órákon keresztül dolgoztunk: Gábor fúrt, vésett, én a hűtőt engedtem le és azt takarítottam, plusz a konyhát, fürdőt...amire csak volt időm. Azt tervezzük, hogy kicsit feltuningoljuk a villanyt a lakásban: Gábor kb. mindenhova visz áramot és csinál egy csomó plusz konnektort. Kifestünk, beteszünk a konyhába egy új munkalapot, az új bejárati ajtó cseréjét meg már ezerszer leírtam. Egyelőre még nem tudjuk, hogy mi lesz aztán vele: kiadjuk, eladjuk, beköltözünk...kiderül majd. Az mindenesetre igaz, hogy az utóbbi időben nagyon felpörögtek az események, pl. dolgozni sincs időm, ez milyen már? Jó, jó, persze, azért holnaptól szigorúan visszaülök a laptopom elé.
A fűtést pedig ma este bekapcsoltuk. Itt van az ősz. ❤️
Kíváncsian várom a felújítós képeket 😀
VálaszTörlésLesz majd bőven, izgatott vagyok mindkettővel kapcsolatban, habár a hálót jobban várom, hiszen mégiscsak ez az otthonunk.
TörlésNagyon jó hír, hogy maradhattok a házban, sokkal jobb ott, mint egy lakásban, már a kiskutyád miatt is.
VálaszTörlésJó sok tennivalót terveztetek be, sőt, mindjárt két helyen is, sok erőt, kitartást hozzá! Biztos szép lesz!
Befürödtél az előző lakóval, ezt sajnálom, viszont szép pénzt hozhat egy felújított lakás, jó lenne, ha ki tudnátok adni. Félre ne érts, nem akarok okoskodni.
:-)
Reméljük, még elbírálás alatt van. A kérvényt beadtuk, tegnap jöttek ki megnézni, hogy megfelelünk-e a feltételeknek. A nő kedves volt és azt mondta minden rendben, de azért várjuk a hivatalos papírt.
TörlésIgen, a tervünk nekünk is a kiadás lenne elsősorban, eladni nem kifejezetten szeretnénk, csak szerintem nehéz albérlőt találni, pláne megbízhatót. Nyilván az előző csalódás is beszél belőlem, főleg, hogy én fizetem még mindig a nő utólagos számláit is és büntetéseit, és mint a napokban kiderült, még egy ocsmány dolgot hagyott nálunk: csótányokat. 2014-ben vettem a lakást, azóta ott sosem volt csótány. Hát most a nő trehánysága miatt lett. Nagyon mérges vagyok rá.
De bízom benne, hogy találunk majd valakit, vagy egy kedves párt, akik kiveszik. Nagyon szépen meg lesz csinálva és nem is akarom drágán kiadni, ráadásul a rezsije is nagyon kedvező. Bízom benne, hogy sikerül. :)
te jó ég.
TörlésMennyire utálom az ilyen nemtörődöm, leszarom embereket, nem ismerem őt persze, de ezeket a dolgokat egyszerűen nem lehet megcsinálni.
:-(