mesélek

  Idő közben beköszöntött a szeptember és nem is tudom...néha azt érzem, hogy kicsit lelassult az idő. Nyilván az itthonlevés miatt és mert sokkal kevesebb inger ér, mint amikor munkába jártam, de most valahogy egy ilyen kicsit lassabb, nyugisabb időszakot élek meg. Ettől függetlenül a napjaim azért ki vannak sakkozva, nem szoktam unatkozni és a napok se folynak szét, ahogyan az elején féltem tőle. Az olyan dolgaimmal mégsem haladok, amiket ezer éve tervezek...talán azért, mert mindig azt gondolom, hogy ráérnek még? Pedig jó lenne már egyszer kipipálni őket! Gondolok itt olyanokra, mint az összes hivatalos irat, papír mappákba rendezése, felcimkézése, kiselejtezése. A laptopomon és a drive-on lévő dokumentumok átrendezése, letörlése, átválogatása. A régi iphoneomon lévő képek kimentése. Sőt, nemrég azt is kitaláltam (mivel iszonyatos mennyiségű kép készül általában mindenről), hogy csinálok ilyen év albumokat, mondjuk 2021 és egy albumba sorba veszem a hónapkat, élményeket, eseményeket, helyeket, ahol jártunk és képeket ragasztok hozzá. Így valahogy átlátható és élményszerű lenne, nem pedig csak egy mappa lenne a gépen 2021_kepek néven, amiben aztán ömlesztve lenne minden nyaralás, kirándulás, összejövetel, kutyás és cicás képek stb. De ehhez is mennyi idő kellene...pedig olyan jó lenne!

Na mindegy, most kicsit mesélek, hogy mik történnek vagy történtek, bár kicsit csapongva, mert most a napjaim is olyanok, mint a gondolataim: összevissza kavarog bennük minden.

❤️

Itt van pl. rögtön az esküvő...

...pénteken házasodunk össze Gáborral. Mindketten nagyon várjuk, izgatottak vagyunk. Megvettem a cipőt is, magas sarkú, de nem tűsarkú, viszont nagyon csinos és szuperül passzol a ruhámhoz. Megérte megvenni, mert máskor is tudom majd hordani, hiszen fehér alapon ezüst színű köves, ergo egy szép ruhától kezdve a farmerig mindenhez megy és még menni is tudok benne. A hajam okozza a legnagyobb gondot: legutóbb festék helyett behennáztam, amit nagyon megbántam, mert egyáltalán nem fogta be az ősz hajamat, így most annyira durván ősz a hajam, amilyen még soha nem volt. És egy hét múlva esküvő...nagyon zavar, bár napról napra kezdem megszokni és múltkor a körmös barátnőm is azt mondta, hogy szerinte még jól is áll. Azt azért nem hiszem, bár az a csaj nagyon szókimondó és azt is megmondta már nekem korábban, ami szerinte nem állt jól, szóval lehet igazat mondott. Egyébként valószínűleg annyira nem látványos, mint amennyire én képzelem, de azért csak zavar, na. Majd még valamit megálmodok, hogy mi legyen vele péntekig. Egyébként nem is a smink és haj és az események miatt izgulok a legjobban az esküvő miatt, hanem amiatt, hogy kiválasztottuk ugye a zenéket. Négy számot kellett választani, egyet a bevonulásra, egyet amikor gyertyát gyújtunk stb, egyet a szülőköszöntőre és egyet a gratulációkra. Sikerült a legszebb, számunka legszívhezszólóbb dalokat választani, amiket mindketten nagyon szeretünk és közel is állnak hozzánk, de az a baj, hogy én már itthon is sírok, ha meghallom valamelyiket, főleg a bevonulósat...ugye más is szokott már akkor sírni, amikor bevonul? 

Aztán a munka...

...nagyon nehezen és döcögősen indul be ez az itthoni munka dolog. Főleg a főnököm miatt, akiről azt érzem, hogy nem biztos benne, hogy mit akar. Múltkor egy hétig foglalkoztam valamivel, beleástam magam, dolgoztam is vele, aztán kitalálta, hogy azt inkább hagyjuk. Persze az órákat, amit azzal töltöttem, kifizeti, de akkor is értelmetlen volt. Most kategórialeírásokat és cikkeket írok, szerintem jól sikerülnek, neki is tetszenek, de nem igazán értem hova akarja őket tenni. Kicsit örülnék, ha konkrétabb lenne a munkám, vagy nem szellemi szabadfoglalkozás lenne, hanem valami kézelfoghatóbb. Jó, így is haladok vele, napi 6-7 órát foglalkozom vele, de egyelőre nem érzem a flow-t. Meg kicsit úgy is látom, hogy ezzel nincs sok munka és véges a tartama, bár ő szerinte még hónapokig nem kell aggódonom, mert sok munka ez. Meglátjuk.

A nézése, meg a járása...

...miután írtam azt a posztot a kutyusomról, hogy romokban van, azóta szinte megtáltosodott. Vicces volt, mert amikor úgy láttam, hogy szinte magához tért, mondtam Gábornak, hogy nézd: a nézése és a járása is...! Egyébként azóta viszonylag tényleg jól van, gyakran bóklászik csak úgy a kertben, nem fekszik egész nap, a reggelit, de főleg a vacsorát hangosan követeli és úgy eszik, mint egy terminátor. Finomakat készítek neki, szerintem soha nem kapott ennyi finomságot, házi kosztot, de azt gondolom, most már beleférnek az ilyen falatok. Húsleves és májkrémes kenyér pl. mindennap van, néha az ujjamat is meg akarja enni (nem lát), olyan kis mohó. Egyébként nővéremnek van még egy 17 éves kutyája, aki szintén egy csoda! 2006-ban hoztuk őt ki az Illatos úti sintértelepről, akkor már egy-másfél éves lehetett. Ő egy terrier keverék amúgy. És kb. ugyanazt csinálja, mint az én kutyám: néha szinte elfekvő, enni se kér, gubbaszt. Ilyenkor nővérem is azt hiszi, hogy itt a vég és el akarja altatni. Aztán eltelik pár nap és a kutya újraéled, újra falni kezdi az ételt, ugat a kertben, szaladgál a rottweilerrel. Ki érti ezt? Remélem még sokáig velünk maradnak!

Nem is meséltem még...

...pedig már párszor le akartam írni, hogy nyáron kétszer is voltak éjszakai látogatóink a nappaliban. Én nem félek a denevérektől, de amikor éjszaka hangos denevér vijjogásra ébred az ember, akkor azért az picit ijesztő tud lenni. Az első alkalommal nem voltak hangok, csak reggel mentem le az emeletről és láttam, hogy valami fekete dolog van a szőnyegen. Odamentem és akkor láttam, hogy egy kis halott denevér. Biztos, hogy halott volt, mert mozdulatlanul feküdt és hideg is volt. Külsérelmi nyomok nem voltak rajta, ráadásul a cicák nagy ívben kikerülték, szóval szerintem biztos nem ők bántották. Nagyon sajnáltuk, de már nem tudtunk vele mit csinálni, mindenesetre nem jöttünk rá, hogy mi történhetett. Erre rá két hétre pedig tényleg denevér hangokra ébredtünk éjjel, de olyan álmosak voltunk, hogy csak becsuktuk a háló ajtaját és továbbaludtunk. Reggel kerestük a denevért, de nem volt sehol, így abban maradtunk, hogy biztos kitalált a nappaliból. Később, délelőtt leltük meg: elbújt vagy beesett a pincelejárathoz. Gábor pólóba tekerte és kint elengedte, ő szerencsére jól volt, legalábbis nagyon magyarázott, amíg Gábor fogta. Remélem hazatalált a kis bőregér. A nappali erkélyajtaján azóta szögekkel megerősítettük a szúnyoghálót, úgyhogy remélem többször nem tévednek be. 

Kitettük a bérlőt...

...vagyis elköltözött. Nem bontottunk pezsgőt, de azért Gábor felkapott örömében, amikor a nő becsukta maga mögött az ajtót. Nem fizetett persze, se lakbért, se semmit és itt hagyott nekem egy csomó befizetetlen számlát is. Elvileg még fizet, legalábbis úgy ment el, hogy én nem vagyok tróger, ki fogom fizetni, de majd hiszem, ha látom. Mindenesetre nem táplálok hiú reményeket ezzel kapcsolatban. A munkákat a jövő hét folyamán elkezdjük Gáborral: kifestünk, kitakarítunk, viszünk bútorokat, Gábor berak egy új bejárati ajtót. Várom.

Élmények is voltak...

...voltunk pl. moziban, megnéztük az Ahol a folyami rákok énekelnek c. filmet. Gábor zsongott be rá valamiért, én rábólintottam. Aztán ő egy picit unta, nekem pedig nagyon tetszett. Ő krimisebbre számított, azt mondta, hogy szerinte inkább csajfilm volt. Én elejétől kezdve odavoltam érte, biztos újranézem majd még valamikor, nagyon tetszett a történet, a hangulata is és a főszereplő csaj is tök jó volt benne. Libegőzni is voltunk a héten, sétáltunk kicsit a Normafánál, nagyon kis romantikus volt, ráadásul sikerült még kihasználni a szép időt, igazi nyári napot választottunk ugyanis. Voltunk barátoknál hamburgert sütni és utána egész végig Catanoztunk, az is egy szuper este volt! 

A sulival kapcsolatban...

...fúúú már nagyon várom, hogy vége legyen. Az írásbelin már túl vagyok, még nincs eredmény, de szerintem biztosan sikerült. Nem mondom, hogy könnyű volt, jól összeválogatták a kérdéseket, de azért több mindent biztosan tudtam. Egyébként pont azon a reggelen nagyon rosszul voltam és kb. alig volt valami erőm bemenni a városba és vizsgázni, de hát nem volt mit tenni. Előző nap ugyanis migrénem volt, a falat kapartam fájdalmamban, olvasni/tanulni persze képtelen voltam, az éjszakát végighánytam és alig aludtam valamit. Ehhez képest a vizsgára egész jól lettem, pedig enni is alig tudtam, mert még mindig hányingerem volt... Mindegy, még két szóbeli van hátra: egy gyakorlati és egy elméleti, ezek majd hónap végén lesznek. Az a baj, hogy mivel nem kezdtem el dolgozni a bölcsődében, kicsit most háttérbe szorult az érdeklődésem és motivációm, így nehezebben veszem rá magam, hogy a tananyaggal foglalkozzak. És sokszok vagyok ideges, hogy dolgozom itthon, de tanulni és kéne, amikor meg tanulok és nem írom a cikkeket, akkor meg rám ír a főnök, hogy mikor jön a következő cikk? Szóval már nagyon várom a végét.

Egy délelőtt a városban...

...múlt héten vagy valamikor, bementem korán reggel a belvárosba, mert orvoshoz volt időpontom és bár utána jöttem volna haza, de kiderült, hogy nővérem is bent lődörög, ugyanis beadta a gyerekeket a suliba, akik viszont csak fél 2-kor fognak végezni, ő viszont aznap nem dolgozik...csináljuk már valamit! Először is beültünk kávézni a Flowba. Én szerintem ezer éve nem jártam ilyen helyen, pedig pár éve még mindennaposnak számított, hogy beültem valahová kávézni, sütizni. Most viszont beültünk és rendeltünk sok finomságot, nagyon szuper volt csak ülni ott, kortyolgatni a finom, újhullámos kávét és dumálni. Utána még ténferegtünk kicsit a városban, nővérem vásárolgatott, majd búcsúzás előtt még ebédelni is beültünk valahova, úgyhogy tökéletesen kimaxoltuk a városban töltött fél napot!

Nagyjából ezek történnek, így telnek a napok...

Egyébként minden nagyon szuper!