![]() |
| ez a kép tökéletesen leírja a hangulatomat (forrás: pinterest) |
Tegnap Gábor is itthon maradt, mert tudta, hogy szabad délutánom lesz. Egyedül reggel szaladt el feltenni valakinek egy konnektort, de amikor írtam, hogy hazaértem, robogott haza hozzám. Nagyon keveset vagyunk együtt az utóbbi 1-2 hétben, mivel én sokat tanulok és dolgozom, ezért ő úgy döntött, hogy addig egyedül csinálgatja tovább a lakást, meg elvállal egy-két maszek munkát is. Így én kb. mindennap egyedül voltam reggeltől-estig, ami már kezdett sok lenni. Szóval a tegnap végre tök jól sikerült. Sokat pihentünk és beszélgettünk, comfort food-oztunk és régi vígjátékokat néztünk (mindketten a '80-as évekbeli vígjátékokat szeretjük a legjobban), csomót nevettünk. Délután Gábor kitalálta, hogy menjük el vásárolni, vesz nekem valami ruhát. Elmentünk pár helyre, és bár bőven vannak cuccok, amiket szeretnék majd venni, most valahogy semmi nem tetszett. És még ugye azt se tudom, hogy pár hónapon belül hogy alakul majd a testem, így nadrágot, ruhát biztos nem akartam most választani. Egy színes gumicsizmának vagy esőkabátnak örültem volna, de egyiket se láttam sehol. Pufi mellényt is szeretnék venni, de azokból is csak ilyen alaktalan darabok voltak, nem voltak szépek. Úgyhogy végül nem választottam semmit, Gábor kicsit csalódott volt. Nézegettünk cumikat, zenélő macit, babaruhákat is, hát meg lehet zabálni az újszülött méretet! Nagyon izgatottak vagyunk, állandóan a kisbabáról beszélünk.
Végül bementünk vacsira valót venni az Auchanba és amíg nézegettem valami mást, addig Gábor becsempészett a kosárba egy halloween-es süteményes tálat. Meglepettségemben kérdeztem, hogy az mi. Mondta, hogy ha már nem választottam semmit, akkor ezt a tálat megveszi nekem, úgyis tudja, hogy imádom az ilyesmi cuccokat. Mert tényleg így van, minden halloween-es és karácsonyi tányérka, dobozka láttán elgyengülök, otthon is van már jópár darab. Nagyon jól esett ez, mert egyrészt a tál tényleg nagyon hangulatos, erre fogom tenni a halloween-es muffinokat, amiket idén tervezek sütni. Másrészt azért esett jól, mert Gábor tudta, hogy mennyire szeretem ezeket a kis hülyeségeket és ahogy meglátta, rám gondolt, hogy örülnék neki és betette nekem a kosárba. Annyira jól esett ez nekem, nem is maga a tál miatt, hanem a gesztus miatt. Úgyhogy szuper-guszta muffinokat kell sütnöm október 31-én!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése