vegyes hét: kis barátok, ultrahang, szülinap, érzelmi hullámvasút

  Nagyon hektikusan érzem magam az utóbbi időben. Szeretném hinni, hogy főként csak a hormonjaim miatt van ez. Persze a jelenlegi körülmények is adnak rá okot, de akkor is azt érzem, hogy kétóránként csapongok a de szuper az életem és a szomorú vagyok és magányos állapotok között.

A hét egyik legjobb eseménye volt, hogy hétfőn meglátogatott Milonka és Dani. Nagyon édesek voltak mind a ketten, nem is értem miért húztuk eddig a látogatást, amikor pedig már régebben is beszéltünk róla. Főztem spenótos-csirkés tészát és sütöttem egy almás lepényt, jókat dumáltunk, Dani végig magyarázott és kisautózott a szőnyegen. Meg macskázott. Kaptunk tőlük nagyon aranyos dolgokat, köztük Dani egykori babatakaróját, ami valami csodaszép. Ezt a látogatásdit sokkal gyakrabban kéne megejtenünk, engem konkrétan 100%-ra töltött lelkileg és szociálisan az a kis nap. 

Aztán valahogy úgy alakult, hogy az utána lévő napokban is mindennap jött valaki. Én olyannyira nem vagyok spontán, hogy a barátnős találkákat is napokkal (hetekkel?) előre fixálom. Mondjuk most ez a hétfői Milonkás látogatás egy nappal előtte lett lebeszélve...lehet fejlődöm? Jó lenne! Gábor viszont olyan, hogy minden alkalommal csak rácsörögnek a barátai, hogy fél/egy óra múlva felugranak. És ez így is volt egész héten, jöttek sorban a barátok, azok is, akikre már megint panaszkodott Gábor, hogy eltűntek. Mintha mindenki titkon meghallotta volna, egymás kezébe adták a kilincset. Úgyhogy rendkívül szociális és szuper hetünk volt.

Voltunk szerdán az UH-n is. Minden rendben van a picúrral, mindene megvan és szépen fejlődik. Abban is megerősítettek, hogy kisfiú. Most megint nyugodt vagyok és tervezgetem az életünket, meg élvezem, ahogy mocorog odabent. Ami picit csalódás volt, hogy Gábort nem engedték be az ultrahangra és nekem se mutatta meg a doki a monitort. Meg nem is szólt hozzám szinte végig, mondhatni: rám se nézett. A végén annyit mondott csupán, hogy minden rendben van és fiú. Aztán viszlát. De nem is érdekelt annyira, a fellegekben jártam attól, hogy minden oké. Mondjuk előtte nagyon befeszültem, mert iszonyú dugóban álltunk és nagyon úgy tűnt, hogy nem érünk oda az időpontra. Életemben először drukkoltam, hogy csússzon a rendelés! 7 órakor indultunk el itthonról, 8:20-ra szólt az időpontom. 8 órakor még Kőbányán álltunk egy olyan dugóban, hogy a zöldnél se moccantak meg az autók. Nem tudom aztán hogyan csinálta meg Gábor, hogy 8:16-kor mégis begördült a Honvéd kórház elé, ahol pont egy darab szabad parkolóhely volt. Én előresiettem bejelentkezni, aztán fel a másodikra. Mire felértem, épp az előttem lévőt szólították, kb. 10 perc csúszásban voltak, úgyhogy nagy szerencsénk volt. Mire Gábor is felért, engem szólítottak. Kicentiztük.

Csütörtök reggelre a védőnőhöz volt időpontom, de alig bírtam elindulni, mert teljesen rámjött a sírás és nem tudtam abbahagyni. Sírtam a kutyám miatt, amiatt, hogy Gábor elmegy dolgozni és egyedül leszek és amiatt is, hogy...nem tudom, csak úgy minden és semmi miatt. Valahogy aztán mégis sikerült abbahagynom és elindultam. A védőnő átnézte a leleteimet, válaszolt a kérdéseimre, tanácsokat adott és megdícsért, hogy alig híztam. Ennek nagyon örültem. 

Utána mentem Ágihoz körmözni, de semmi kedvem nem volt. Szeretem őt és jókat szoktunk dumálni, de most nem volt hangulatom két órát ülni nála és csacsogni. Ehhez képest mégis gyorsan eltelt és szép körmeim is lettek. Közben Gábor mégse ment el dolgozni (csak a lakásba ment volna glettelni és festeni), hanem itthon várt. Ennek nagyon örültem! Utána estébe nyúlóan itt volt az egyik barátja, dumáltunk, főztem, vacsiztunk.

Másnap volt a születésnapom. Reggel ágyba hozta nekem Gábor a kávét, aztán pedig az ajándékot is. Az autómra kaptam krómozott tükörfedőket. Még tavaly törtem le az egyiket, amikor elkezdtem vezetni és azóta terveztük pótolni. Igazából csak egy jobb oldali sötétszürke fedő kellett volna, de mindig későn csaptunk le rá. Így most kaptam egy egész pár krómozottat és végre normálisan néz ki a kocsim. Kaptam még egy hatalmas karácsonyi bögrét és mellé sok forró csokit. A nappaliba meg egy "boldog születésnapot!" posztert. Olyan édes Gábor, nagyon örültem mindennek. Délelőtt elmentünk kicsit csavarogni meg ügyeket intézni. Szülinapom alkalmából én választhattam ki, hogy hol és mit együnk, de mivel előző napról még volt panírozott sajt és jövőhéten úgyis megyünk étterembe, nem akartam feleslegesen költekezni. Még gofrit is sütöttünk délután. Este aztán végre bekuckóztuk magunkat a szobába és filmeket néztünk. 

Ma hajnalok hajnalán keltem és szinte nyitás után értem az Auchanba. Holnap tartjuk családilag a szülinapomat, mi főzünk, ahhoz mentem bevásásárolni. Sütök pogácsát, vettem üdítőket (700 ft! egy üveg kóla, úgyhogy azt nem vettem), a fiúknak sört. Juhtúrós baconnel töltött husikat sütünk a vendégeknek, kétféle körettel. Ehhez vásároltam be hozzávalókat, plusz vettem macskakaját és egy doboz (akciós) szaloncukrot. 28 ezret fizettem, kriminális. De örültem neki, hogy mindent kaptam és reggel még alig kóricált valaki az Auchanban. 

Hazaérve láttam aztán, hogy Metike úgy beütötte valahova a fejét (nem lát), hogy egy kb. három centis szakadás van a fején. Próbáltam bekötözni, de pont a szeme felett van, így nem jártam sikerrel. Kifertőtlenítettem a sebet és megszeretgettem az állatot. Iszonyúan rozzant szegénykém, néha egyhelyben fekve is sírdogál. Megszakad a szívem. Sírni tudnék, ha ránézek, nem akarom elengedni, ugyanakkor attól is félek, hogy döntök és még korai lenne. 

Közben Gábor nélkül se bírok ki egy napot se, elsírom magam, ha dolgozni indul. Én, akinek ezzel soha nem volt problémája, aki majdnem 10 évet élt egyedül és aki remek társaságnak tartja saját magát. Hiába dolgozok, olvasok, filmet nézek...azt akarom, hogy minden percben itt legyen velem. Hát így érzem magam mostanában...

az új bögrém

Bubu a krómozott tükrökkel

almás lepény, nagyon finom volt