egy szuperjó, de szuperhosszú nap

  Tegnap volt a szülésfelkészítő a kórházban és arra gondoltam, hogy ha már úgyis megyek be a városba, Gábor meg úgysincs itthon, akkor miért ne csináljak még egy-két programot bent? A vége persze az lett, hogy bár szuper nap volt és nagyon jól éreztem magam, persze túlzsúfoltam és 6 körül értem haza, fél 8-kor pedig szinte kiesett a telefonom a kezemből, ahogy beájultam az ágyba.

Reggel 4:50-kor keltem, hogy legyen időm meglátogatni Marcit. 6 körül be is értem a városba. Pályáztam volna az ingyenes parkolásra a szervízúton, a Kodály köröndtől egészen az Oktogonig végigmentem rajta, de már 6 órakor se volt egy darab hely se. Utólag nem is volt baj, mert úgyis egész nap használtam szinte az autót. 

A kávézóba nagyon-nagyon jó érzés volt visszalátogatni! Ott voltam végül három órát, nagyon sokat beszélgettünk Marcival. Minden olyan szép volt és egyben nosztalgikus is a számomra. Szerintem ha ledobom a pulcsimat és felkapom a kötényt, még mindig ugyanúgy tudnék a pult mögött pörögni és latte artozni. A csapat szinte teljesen lecserélődött már az elmúlt években és persze ez az élet rendje, de akkor is furcsa volt látni, hogy az új brigádban mindenki nagyon fiatal, mindenki huszonéves. Marcin kívül már nem is ismerek ott senkit... Szóval bent voltam végig nyitás alatt, aztán ahogy elkezdtek reggel szállingózni az első vendégek. Hihetetlen, de még mindig van, aki évek óta mindennap odajár kávézni, reggelizni. Most is találkoztam olyanokkal, akiket én is évekig ismertem, legalább 5 ilyen ember is bejött. Nem tudom, én szerintem nem tudnék ennyire hűséges lenni egy helyhez, hogy éveken át minden reggel ott igyam meg a kávémat, ráadásul mindig ugyanazt a fajtát. Marci aztán 8 körül elment, én még ott maradtam 9-ig, megreggeliztem és csak úgy nézegettem az embereket, ahogy ki-be mászkálnak, rendelnek, esznek, sietnek. 

A nagy látogatás után undok hivatali ügyet kellett intéznem. Elmentem a 13. kerületi földhivatalba, ahonnan a portás bácsika elküldött, mivel abban az épületben csak telkekkel foglalkoznak. Oké, de hogy ezt az interneten miért nem lehet feltüntetni...? Pedig vagy hatszor megnéztem, utánaolvastam... Átkocsikáztam a Bosnyák térre, ahol jól el volt ám dugva az iroda, de végül megtaláltam. Kaptam sorszámot, viszonylag hamar szólítottak, majd a nénje kinevetett, amikor elolvasta a papíromat, mert valamit rosszul írtam. Olyan jól szórakozott, hogy a mellette ülő nénjével is megosztotta a sztorit, így már együtt mulattak rajtam. Kérdezte utána, hogy jajjj ugye nem bántott meg??, mondtam, hogy ugyan, hát értek én a földhivatal hivatalos nyelvezetéhez? Mondta kuncogva, hogy így is hagyja a papíromat, hogy továbbküldés után a kollégák is hadd nevessenek rajta...mondtam, hogy okééé, nekem mindegy, csak induljon már végre el az ügy. Adott aztán egy matricát, hogy az ügyem folyamatban, majd végre eljöhettem. El se hiszem, hogy ez a hónapok óta tolódó ügy végre kész (?), mondjuk majd hiszem, ha látom, ugyanis kétszer már azt hittem, hogy sínen van, de a gyakorlatban egyszer se volt ez még így. 

Ezután visszementem a hatodik kerületbe, hogy meglátogassam Annát és Áron babát. Nehezen és csak egy kis körözés után sikerült parkolót találnom, de ők még úgyis a védőnőnél voltak, így egy ideig az autóban várakoztam. Vittem magammal  egy előre felszeletelt almát, azt ettem meg. Azt ugyanis még nem meséltem, hogy voltam megint fogorvosnál kedden, aki az egyik fogamba csak egy ideiglenes gyógyszeres tömést tett fel. Ami azért rossz, mert állandóan piszkálom a nyelvemmel (tudom, nem kéne), félek, hogy kiesik, ezért alig merek enni (csak nagyon óvatosan, pl. az almát is ezért szeltem fel itthon előre) és ha elfelejtem és rágok rendesen azon az oldalon is, akkor a kajának hirtelen lesz egy kis gyógyszer íze, ami fúú de rossz. Na mindegy, Anna szerencsére hamar megjött, így mehettünk is be. Ő egyébként a nővérem volt férjének a jelenlegi felesége, akivel még anno fél évet laktam is együtt az Eötvös utcában. Nekik tavaly augusztusban született meg a kisfiúk és már nagyon szerettem volna valamikor meglátogatni őket. Végül csak egy bő órára volt időm felugrani, de nagyon jól kidumcsiztuk magunkat szülés, babázás és a közös családunk témáiban. A kis Áron is tüneményes volt, végig produkálta magát, amíg ott voltam. Anna banánkenyeret készített, meg ittunk egy finom kávét. Ja és adott nekem egy csomó dolgot, amiket ő megvett, de végül nem használt és szülés után kellhet. Neki úgy volt, hogy természetes szülés lesz, de végül utolsó pillanatban megcsászározták, úgyhogy még ahhoz is kaptam ezt-azt, ha végül nekem is úgy alakulna majd.

A babalátogatás után átsétáltam a Honvéd kórházba a szülésfelkészítő tanfolyamra (aminek nem értem, hogy miért ez a neve, mert nem tanfolyam, csak egy kétórás előadás). Direkt odamentem 40 perccel hamarabb, mert már jóideje riogattak mindenkit a csoportban, hogy mindig annyian vannak, hogy kb. a csilláron is lógnak, így aki ülőhelyet szeretne, az érkezzen jóval korábban. Hát nekem ez annyira jól sikerült, hogy én voltam az első és egyben a felfedező is, mert fogalmam sem volt, hogy abban a hatalmas komplexumban hova kell menni. Persze megkérdeztem a portás nénit, meg aztán akit a folyosón elkaptam, de nekem annyira labirintus-szerű ez a hely, hogy sokáig nem volt meg az előadóterem ("menjen fel a lifttel a másodikra, majd forduljon balra, aztán jobbra, aztán hosszú folyosó, aztán megint bal, ott lesz az étterem, azon menjen át, aztán lesz egy aula, majd tovább balra..." kb. így hangzottak az útbaigazítások). Szóval úttörő voltam, mert elsőnek érkeztem, be is nyitottam az előadóba, de ott még tartott egy előző előadás. Aztán elkezdtek szállingózni az emberek, az első pár delikvensnek mondtam, hogy jó helyen jár, itt leszünk majd, csak még vannak bent. A pár emberből aztán percek alatt tömeg lett. Hozzám rögtön odavetődött két csajszi, akikkel aztán egymás mellé ültünk és dumáltunk is egy csomót. A lényeg, hogy csak kezdés előtt 5 perccel mehettünk be és nehéz volt 40 percet állni, itt már elkezdett kicsit fájni a hasam alja, alig vártam, hogy leüljek. Nagyon sokan nem tudtak így sem leülni, rengetegen voltunk. Az előadás érdekes volt, először az őssejt bankról volt egy rövid tájékoztató, utána pedig Vermes Gábor nőgyógyász standup-os tartotta az előadást és válaszolt a kérdésre. Én úgy értékelem utólag, hogy jól szórakoztam és sokat nevettem, meg nagyon megnyugodtam, hogy jó kezekben leszünk és a félelmeimnek egy része elillant. Amiket azonban mondott, meg a kérdések, amikre válaszolt, azokat mondjuk én már mind felszedegettem innen-onnan, szóval semmi újdonság nem volt. Inkább tényleg csak az, hogy kialakult bennem egy bizalom és szimpatikus volt mindenki. (Oké, az új infó volt, hogy amikor beindul a szülés, pontosan hova kell mennem és kb. mikor kell elindulni itthonról.) Az előadás után még felmehettünk a szülőszobákhoz, húszasával vitt be minket egy szülésznő. Én itt már tényleg annyira el voltam fáradva és úgy feszült, fájt a hasam alja, hogy már nem nagyon tudtam figyelni és vártam, hogy vége legyen. A szülőszobás helyiség mindenesetre nagyon otthonos, hangulatos volt, egy újdonsült apuka épp egy újszülött kislányt fogott, majdnem elsírtam magam. Ráadásul a kedvenc dokim épp fel-le rohangált ott bent, remélem ez valami jel volt, hogy majd én is őt fogom ki ügyeletben (bárcsak, bárcsak, bárcsak...). Én aztán elindultam kifelé, nem is vártam meg a csoportot, elköszöntem a csajsziktól, akikkel végig együtt voltam, majd útba vettem az autót. Nem álltam messze, kb. 10 perc sétára, de tényleg alig bírtam elmenni az autóig, állandóan meg kellett állnom, annyira feszült és nehéz volt mindenem. 

Végre elindultam hazafelé. A Pesti úton megálltam és jól bekajáltam a Burger Kingben, iszonyú éhes is voltam már, még egy fagyit is meg bírtam enni a menü után. Aztán a kis kocsim hazahozott, vettem egy meleg fürdőt, 7-kor bezuhantam az ágyba és nemsokára már aludtam is. 

Szuper nap volt, nagyon sok inger ért és nagyon-nagyon jó volt találkozni Marcival és Annáékkal is, de többet ennyire hosszú napot nem csinálok már, amíg bent cipelem ezt a kismanót is magammal.