fészekrakás III.

  Rájöttem, hogy nemcsak az számít a fészekrakás részének, hogy a babacuccokat rendezgetem, hanem bizony az, hogy az elmúlt hetekben nagy erőkkel takarítok. Gondolok itt persze arra a "nagy erőre", amire képes vagyok a pocakomtól és az állapotomtól függően. De olyan dolgok pattannak ki reggelente a fejemből, mint ablaktisztítás, csempemosás, a sütő kisúrolása stb (amik máskor hogy is fogalmazzak...hááát...szóval ritkán). Ezeknek egy részével már kész is vagyok amúgy és ha közben használatba kerül vagy összekoszolódik (pl. múltkor Gábor sütötte a porkot a sütőben és ezerfelé kifolyatta a levét), akkor utána nem halasztgatom az újbóli kitakarítást, hanem még aznap vagy legkésőbb másnap nekiállok. Olyan dolgokat is kimosok a gépben, amik máskor szintén ritkán jutnak eszembe, de mostanában biztos, hogy mindennap megy a mosógép, leginkább napi kétszer. A cicáknak is elkezdtem felhalmozni a dolgokat, vettem nekik már egy csomó kaját és még fogok is, meg jó sok almot...mert ez is valahogy olyan, hogy nem szívesen bízom bárki másra, mert tudom, hogy nem olyan kaját/almot hozna, amilyet én szeretnék (akkor se, ha márkát írok...). Sőt, hogy továbbmenjek, a reménybeli tejfakasztóra is szoktam gondolni és pakolgatom a pokrócokat, párnákat, ágyneműket, hogy minden egyértelműen ott legyen, amikor itt alszanak majd a fiúk. 

A héten kijön még egyszer a védőnő hozzánk, hogy megnézze hogyan sikerült elkészülnünk. Gábor ma betette a hiányzó csavarokat a kiságyba és végre normálisan a helyére került minden. Felhúztam a matracvédőt és a lepedőt, felkötögettem a rácsvédőt. Gábor is valami kis fészekrakásban van, pakolgatja el a felesleges dolgokat a nappaliból és próbálja kitalálni, hogy mit hova tegyünk, hogy még komfortosabb legyen minden. 

Én azt érzem, hogy még mindig tartok magától a szüléstől, a vajúdástól, a fájdalmaktól, de közben annyira várom is már, hogy kicsit előrepörgetném az időt. Furcsa kettősség: félek tőle, de legszívesebben akár már most indulnék.