Miközben valamennyire ugyanolyannak és rohanósnak tűnnek a napok, közben valahogy mégsincs belőlük két teljesen egyforma... A hét első felében még olvasgatni, napozni is volt időm/erőm (már amennyire sütött a nap és nem fagytam meg a süvítő szében, fújj de utálom a szelet, rémes!), addig a hét második felére inkább a konstans fáradtság, éhség és kialvatlanság volt a jellemző. Sőt, péntek délután és este annyira rosszul éreztem magam, hogy biztos voltam benne, hogy be is fogok lázasodni, ugyanis nemcsak szimplán fáradt voltam, hanem tetőtől-talpig fájt az összes izmom és ízületem. Ami másnapra aztán huss, elmúlt. Bár mérlegre még mindig nem álltam a szülés óta, de tudom, hogy fogytam is, mert érzem és látszik is. Ugyanakkor folyton éhes vagyok és van, hogy nem is tudok másra gondolni, csak süteményekre és édességekre. Szerdán vettem egy rakat jégkrémet itthonra, pénteken sütöttem egy browniet is, szombaton meg kaptam ajándékba egy doboz bonbont, amiből már egy falat sincsen. Azért persze rendes étel is van többnyire, főzök is, de sokszor esik le este, hogy aznap alig ettem, mert Lehel ébren töltötte a fél vagy egész napot, csak rövideket aludt, én meg észre sem vettem, hogy szinte nem is ettem és elment az egész nap.
Szóval sok minden történt az elmúlt egy hétben. Volt anyák napja, jártunk vendégségben, nálunk is voltak megint vendégek, voltunk orvosoknál, csavarogtunk is, kiolvastam az egyik könyvet, rendeltem online ruhákat (és most szorítok, hogy jók legyenek), közben egy csomót agonizáltam is magamon (az anyajegyem miatt, mert félek, hogy nem oké, tavaly nézettem utoljára, akkor rendben találták, de én most nem vagyok vele kibékülve, viszont sztkba novemberre van időpont, így jövőhéten elmegyek vele magánba, de a héten már ott is tartottam, hogy lehet bőrrákom van, Gábor vigasztalt, nem tudom, tényleg nagyon aggódom miatta).
Az elmúlt egy hét képekben (többnyire, vagyis inkább 100%-ban Lehel úrfival bemutatva):
 |
anyák napja anyaként (reggel Gábor korán kelt, hogy elszaladjon virágért ❤️) |
 |
| vendégségben egy hatalmas mikulás sapkában |
 |
| hazaérve, fáradtan |
 |
| szundizás a teraszon |
 |
kiolvastam ezt az egyszerre jó, de ugyanakkor visszataszító regényt |
 |
| jó hangulatban :) |
 |
| a zoknik egyik párja mindig meglóg... |
 |
kisfiam kedvenc alvási pozitúrája, amit én csak grillcsirke-póznak hívok :) |
 |
gyereksebészet után és neurológia előtt egy gyors megálló: kávé és fánk |
 |
szerdai vendégség: pingpong, grillezés és fagyizás, Lehel közben kukucskál
|
 |
egy újabb japán regény és egy finom tejes kávé (ez még egy csütörtöki kép, azóta olvasásra fordított idő: nulla, kávézásra fordított idő: nulla, vagyis hideg kávé felhajtása fél perc alatt ) |
 |
| sétálni indulunk 1: tragédia!! |
 |
| sétálni indulunk 2: minden rendben anya! |
 |
Lehel kedvence az, amikor apa is itthon van! ❤️
|
Gyönyörű fiúcska Lehel. :) Amikor majd beáll az alvás (nálunk 2,5 hónaposan), akkor már könnyebb lesz, jobban tervezhető a napod. Az én fiam is így, hason, felhúzott lábakkal aludt, amikor már nagyobb lett és tudta tartani magát rendesen, akkor úgy aludt el, hogy ebben a pózban, de felemelkedve kicsit, a popsiját magasabbra emelve, a fejét dörzsölte az ágyba és dünnyögött. Majd jobban erőre kapsz, még nem volt olyan régen, hogy megszületett Lehel és kialakul hamar a napi rendje, és akkor jobban tudod tervezni te is a napodat. Nagyon édes baba. :)
VálaszTörlésNagyon szép család vagytok, Lehel csodagyönyörű!
VálaszTörlésÜgyesen csináljátok!
❤️❤️
VálaszTörlés