Vasárnap megtartottuk az év első grillezését. Babanézőbe vártunk egy családot, plusz tesómékat. Gábor akart még másokat is hívni, de kértem, hogy ne tegye. Mindig megbeszéljük egy-egy nagy vendégsereg után, hogy legközelebb nem hívunk meg egyszerre ennyi embert. Egyrészt, nagyon nehéz akkor mindenkivel kommunikálni úgy, hogy senki ne érezze azt, hogy meghívtuk, de aztán vele nem beszélgetünk, vagy nem eleget. Másrészt, a kaja sem mindig egyszerű, eleve mi vagyunk öten, ha csak még öt embert hívunk, az már tíz és a többi... Én meg a kaja, édesség mennyiségeken mindig nagyon aggódom, főleg, amióta egyszer tényleg megtörtént, hogy pár embernek semmi nem jutott, hiába csináltam egy tepsi süteményt és mellé egy nagy tál tiramisut. Na de visszakanyarodva a vasárnaphoz, kértem Gábort, hogy legyen elég a baráti család kisgyerekekkel, meg nővéremék...ehhez képest a semmiből beállított egy másik család is. Ők csak úgy beugrottak, persze kínáltuk őket, ha már így esett, de végül csak kávét meg üdítőt fogadtak el. Aztán a nagy kavalkádban, amikor mindenki mindenkivel beszélgetett, ezt a beugrós családot meg Gábor épp kísérte ki a kapun, én és a nővérem babáztuk, nos ekkor sikerült odaégetni a két kiló húst a grillen. Próbáltam nem ideges lenni, de nem annyira sikerült. Még szerencse, hogy vettünk grillkolbászt és sajtot is, meg hát a fiúk végül azért megették az odaégett húst... De ennek is az volt az oka, hogy túl sokan voltunk és túl sok minden felé kellett figyelni. Na de ezután még egy ember beugrott csak úgy, és rá egy órára Gábor húga is betoppant a gyerekekkel. Én itt a házigazdaságot már elengedtem, amúgy is szüksége volt rám a babának és feljöttem vele, mert iszonyú sok volt neki (és nekem is) ez a kerti tömegrendezvény. És mire mindenki elment, 8 óra lett, a baba túlpörgött szegény, hiszen mindenki meg akarta nézni, lefotózni, megfogni stb. Egyébként ezeket leszámítva jól sikerült a nap, én nővéremnek örültem a legjobban, végre tudtunk ketten is beszélgetni itt fent a szobában.
A május elseje aztán nagyon nyugis volt, legalábbis annak indult. Egész délelőtt tudtunk ugyanis pihenni. Én kajaügyileg nem igazán erőltettem meg magam, azt ettük, ami volt a hűtőben. (Este mondjuk főztem és sütöttem, mert Gábor ma ment dolgozni és hogy legyen mit vinnie.) Aztán fél 2 körül kitaláltuk, hogy menjünk el sétálni a babával, aki pont kaja utáni szundiban volt. Viszont végül szinte az egész sétát végigsírta, akármit csináltunk, semmi nem volt jó neki. Hazafelé egy 20 percre elaludt, így Gáborral tudtunk egyet fagyizni és valami csodálatosan szép idő volt, konkrétan rám ragadt a farmernadrág (de az komoly, hogy négy gombóc fagyi 2300 ft??). Itthon aztán Lehel folytatta a nyűgösséget, sehogy nem tudtuk megvigasztalni, az esti fürdetés után viszont kidőlt és fél 11-ig aludt, mint a bunda. Most én keltem hozzá egész végig, így szoktuk, amikor Gábor másnap dolgozni megy. Szóval keltem fél 11-kor, fél 3-kor és 7-kor. Lehel gyomrában szerintem egy kis vekker van, ami négyóránként jelez neki, hogy ideje hamizni. A kis hamitörp.
Ma kettesben vagyok vele itthon, nagyon szép, nyugis napunk van. Olyan szépen aludt délelőtt, hogy szinte minden házimunkával kész lettem, sőt, arra is volt időm, hogy kiválogassam azokat a ruhákat a szekrényéből, amiket már kinőtt. Merthogy ezekből lassan már több van, mint ami jó rá. Egy csomó übercuki póló és body nem is volt rajta sosem. Most ráadtam egy nagyon aranyosat, ami még éppenhogy jó rá. Ebben akarom majd lefotózni, amikor ébren lesz, mert vasárnap kaptunk egy nagy ajándékcsomagot a bölcsődétől (ahol végül a várandósság miatt nem kezdtem el dolgozni) és köszönetképpen szeretnék küldeni nekik egy cuki képet Lehelről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése