két perc múlva háromnegyed tíz

  9:43 van és már a második kör mosás megy, átválogattam a 68-as ruhákat és pár darabot (jóval kevesebbet, mint amennyit a dobozban hagytam) lehoztam átmosásra, sikerült két db tükörtojást reggeliznem és meginnom egy bögre tejes kávét, beágyaztam, a konyha elfogadható állapotban leledzik, a hajam megfésülve, arcom és fogam megmosva, felvettem az új rohangálós sortomat, amit tegnap vettem, cicáknak reggeli feltálalva, Lehel pedig már egy órája alszik, miután reggel megszoptattam és játszottunk.

Szóval vannak ilyen napok, vagy legalábbis ilyennek induló napok, mint a mai és vannak olyanok, mint a tegnap, meg a tegnapelőtt, amikor kész káosz minden. Hiába próbálok valamiféle lazább napirendhez igazodni, néha minden erőfeszítésem ellenére se megy és az egész nap egy végtelen fejetlenségbe csap át. Tegnapelőtt és tegnap a gyerek kb. egész nap nem aludt semmit, csak párszor szundikált el max. 20-30 percekre, amúgy üvöltött és látszott rajta, hogy túlfáradt. Nem sikerült semmivel mélyebb álomba ringatni se kézben, se hintában, se simogatással, se fehér zajjal, se semmivel. Kivéve péntek este, amikor már annyira sírt, hogy vele együtt sírtam én is, mert azt hittem, hogy már valami más baja van és tehetetlennek, meg rossz anyának éreztem magam, amikor is szinte elájult a vállamon, miután sírva énekelgettem neki egy dalocskát. Tegnap is nagyon nyűgi volt, de aznap ketten voltunk rá és úgy minden könnyebb volt. Ma meg még annyira nyugis és chill minden, hogy még elhiszem, hogy ma ilyen napunk lesz.

Amúgy nemcsak a gyerek kedve hullámzik, hanem az én belső hangulatom is. Pár nap masszív önutálaton vagyok túl, ami amúgy abszolút nem jellemző rám. De most nagyon elkapott, utáltam tükörbe nézni vagy meglátni a közös képeinket a hűtőn, önmarcangoltam magam, mérges voltam bárkire, aki rám mert nézni az utcán, sőt, még Gábornak se válaszolgattam az üzeneteire, amiket munkából küldözgetett és a telefont se volt kedvem felvenni neki. Elkapott a féltékenység is, pedig ez se annyira jellemző rám (az egészséges határon felül), és már kb. azt is gondoltam, hogy teljesen megérteném, ha megcsalna, mert kövér is vagyok, ronda is vagyok, el is hagyom magam lelkileg és amikor hazaér a munkából, akkor is csak lógatom az orrom. Hát ő nagyon türelmes volt velem, sokat beszélgettünk erről, így tegnapra összeszedtem magam és ma már nem érzem azt, hogy utálom magam és oka lenne arra, hogy elhagyjon. 

Egyébként amikor eszembe jut, hogy mennyire szerencsés vagyok, mert mindenem megvan, amit igazán szeretnék, akkor nagyon hálás leszek és elmúlik mindenféle hiányérzetem. Merthogy itt van nekem ez a világ legszuperebb kisfia, a világ legaranyosabb férje és a még macskáim is vannak...tényleg, mit akarok még? 

❤️