péntek, június 16

nagy baj az agybaj

  A hangulati hullámzás még mindig tart, ezt már egész biztosan a hormonok okozzák. Az egyik percben minden rendben és én vagyok a legboldogabb ember a világon, a következőben meg azt érzem, hogy mindenki minden szóval csak bánt engem, gúnyolódik, magamra hagy és nem segít nekem senki. Pedig ez egyáltalán nem így van! Gábor szerintem erőn felül teljesít, helyt állt a munkahelyen, a pluszban elvállalt munkákban és itthon is, ami a babáról való gondoskodást, a rólam való gondoskodást és az itthon folyamatosan újrateremtődő szerelnivalókat jelenti, plusz ápolja a baráti kapcsolatait és lelki támasz az öccsének is. Tényleg nem tudom hogy csinálja. Ettől függetlenül nincs olyan nap, hogy ne durciznék rá valamiért. Sokszor magam is tudom, hogy ez már a vérszívás kategória, mégsem tudok máshogy viselkedni, mert végre itthon van, velem van és akkor mással ne foglalkozzon, csak velem és a babával és bármi mást próbál csinálni, robban a bomba. Tudom, hogy neki sem könnyű, de hát nekem se, miközben másokhoz képest talán mégis, de engem ez nem szokott vigasztalni (hogy másnak rosszabb, nehezebb). És az a legrosszabb, hogy ezt a bombát képes vagyok sokszor úgy felrobbantani, egyik percről a másikra, hogy én se látom/érzem semmi előjelét, az egyik percben még nevetgélve sztorizgatunk, a következőben beközli, hogy fél órára átugrik a szomszéd cimbihez és én már sírok, hogy "menjél csak, haza se gyere". Egyébként képes vagyok látni magam kívülről és tudom, hogy ez így nem jó és azt is tudom, hogy sokszor tök irányíthatatlan az egész (vagyis a hormonjaim csinálják). Tudom, hogy magamat kell visszaépíteni mindenféle értelemben és ha magamba nézek, érzem is, hogy vannak rejtett tartalékaim, csak hát most először valahogy csak bele kell szokni ebbe az új szerepbe, nem? Bele kell szokni, hogy anya vagyok, hogy elsősorban a kisfiamért vagyok felelős és neki kell a legjobbat megadnom, amire csak képes vagyok. És ez most egy ilyen átmeneti, nehéz állapot. De tudom, hogy megoldom, hogy túl leszek rajta, hogy visszaszerzem majd a régi energiáimat, hogy megint felszínre tud majd törni az, aki igazából én vagyok és leszek én még olyan, amilyennek igazán szeretem magam. 

Azt, hogy mások bántanak a szavakkal, komolyan értettem. Kb. mindenkinél kétkedek a szavak értelmezésében, úgy érzékelem, hogy mindenki kritizál, ironizál és kinevet. Gábor, anyósom, Gábor tesói, Marci, ezer éve látott ismerősök, akik kommentet írnak a fb posztom alá. Közben meg ha belegondolok, akkor tudom, hogy képtelenség amit hiszek és üldözési mánia az egész. Miért akarna bárki is bántani ezek közül az emberek közül? Miért nevetnének ki? Tudom ám, hogy ez is mind onnan származik, hogy mindenféle téren elégedetlen vagyok most magammal és talán arra számítok, hogy beigazolódik minden, ha mások is bántanak?

Azt is tudom, hogy tök nagy bennem a közléskényszer, állandóan jár az agyam, fejben fogalmazok mindenfélét. Amikor éjjel fent vagyok a picivel és etetem, addig is pörög az agyam és fejben írok valamiről, ami éppen eszembe jut (jelenlegi dolog vagy régi sztori, sérelem, akármi). Amikor meg beszélgetni van lehetőség, teljesen kiürül a fejem. Gábor hazajön este, leülünk vacsorázni és nem tudok mit mondani neki, mert üres a fejem. Találkoztam tegnap egy régi barátnőmmel (őket látogattuk meg Vácon) és azt éreztem, hogy nem tudok semmit mesélni (pedig több mint egy éve nem láttuk egymást, azóta pedig bőven történt egy csomó minden). Anyósom is feljön, beszélgetne és nem jut eszembe semmi, az se, hogy mi volt múlt héten vagy akár tegnap. És amikor végre leülök blogot írni, akkor se jut amúgy eszembe semmi, csak az, hogy mit főztem és a lakás melyik szegletét tervezem kitakarítani...

23 megjegyzés:

  1. Ezt nagyon szépen kérlek, próbáld befejezni. Mert hiába érthető, meg a hormonokkal magyarázható, de nagyon veszélyes. Szavakkal te is tudsz bántani, és a szavak is okozhatnak hosszútávon is sérüléseket. Nekem segített, hogy elképzeltem, mi lesz velünk három év múlva, ha nem fejezem be a sértett beszólásokat. Tök jó fej férjed van, szép és egészséges kisbabád, az alakodat meg majd úgyis visszanyered, nem lettél reménytelenül bálna. Meditáció vagy ilyesmi bejönne neked? Vagy mindennap leírni, miért vagy hálás, miért nem cserélnél senkivel? Vagy leírni a cseszegetéseket, ahelyett, hogy a férjed fejéhez vágnád őket? :) Nekem még megvan az a füzet, amibe ezeket írtam, a gyerek lassan érettségizik, de még mindig elfog a szégyen, ha beleolvasok. Nem mindenkinek való módszer, de ha segít, az szuper.

    VálaszTörlés
  2. Jót vigyorogtam a poszt címén :)) Ez a videó szerintem hasznos
    https://m.youtube.com/watch?v=j8ZsDUhc8xo

    VálaszTörlés
  3. Erőt, türelmet kívánok (az nekem sincs sokszor), Gábor, tündéri, szerető társad, gondolj erre, olvasd el sokszor a sok jót, amit leírtál róla.
    🙂

    VálaszTörlés
  4. Nem lehet, biztos, hogy van egy kis depid, ami átcsap bipolarisba is. Nem kéne megvárni, hogy baj legyen. Szoptatás ezt kihozhatja, a nehéz szülésed is indokolja. Kérjetek segítséget! A fiad ezt szívja magába tápláléként.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ha ezt segítő, támogató szándékú kommentnek szántad, akkor inkább soha többé ne kommentelj. Bipoláris? A fiad ezt szívja táplálékként magába? Jézusom.

      Törlés
  5. Az alváshiány is sajnos rásegít. Sorstársként írom.

    VálaszTörlés
  6. Meg hát ez a folyton változó hangulat, hol sír a kisfiad, hol nyugiban van, nehéz az eleje mindenképpen, és nem tudja az ember a következő percben mi fog történni, aztán a foga, meg bármi más.
    Nem egyszerű

    VálaszTörlés
  7. librarycat vagyok es leirom, nalam kb mi volt, hatha segit es ki tudod venni belole azt, ami neked hasznos lehet❤️ (es itt is szeretnem leirni, a szulove valas egy normativ krizis, tok uj szerepben mindenki, ezt senki sem tanitotta, nem is lehet igazan felkeszulni az egeszre, hiaba olvas az elotte millio konyvet meg posztot meg nez podcastot…mert nincs ket egyforma helyzet). en eleg sokat jartam terapiara es att hittem, tok jol boldogulok mar az ‘arnyekaimmal’, jol vigyazok a belso gyermekemre es fel vagyok keszulve, ide nekem az oroszlant is, de minimum a kisbabat, hat annyira vartuk es annyira szeretjuk maris. ehhez kepest a fejemben a kritikus hangok soha nem voltak erosebbek, mint a posztpartum elso hetei-honapjai alatt, nagyon kuzdottem magammal. covid miatt csak a ferjemen kivul nem volt senki de senki mas, viszont azt ereztem, hogy o biral es kritizal - a belso kritikus hang (a gyerekkori traumakbol jott nyilvan) mindent ezen a szuron ertelmezett. gyengenek ereztem magam, onostoroztam…aztan rajottem, hogy ez egy olyan transzformacio, hogy lelkileg is van egy vajudasi idoszak, es igen ilyenkor feljonnek ujra a megdolgozott traumak is (nekem hiperkritikussag magammal szemben, konyortelen mercek, perfekcionizmus). elfogadtam, probaltam onegyutterezni (folyton ehes es almos voltam es gyogyultam, kozben jottek uj fajdalmak, pl csukloartrozis, szoval nem csoda, hogy elgyotort, lassan regeneralodo test mellett a lelek sem tudott szarnyalni…aztan jobb lett. ❤️ lassan, kompetensebbek lettunk, elfogadtuk a nehezsegeget, halsan fogadtuk a jokat. UGYANAKKOR lehet hogy segitene ezeket atbeszelni empatikus, nem erintett, nem itelkezo mentalhigienes segitovel, o lathat olyasmit, ami posztokon nem jon at. ez egy nehez, szep, kuzdelmes idoszak. beszelgessetek sokat errol a ferjeddel, h ertse, miken megy at. jobb lesz, elmulik, kitartas❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nagyon jo! Merj segitseget kerni!
      Nekem ilyen kritikus/onkritikus idoszakom epp nem volt akkor, en egesz massal kuzdottem, de kuzdottem.
      De ami nagyon segitett, hogy hagytam idot magamnak, pihentem, en 6 hetig-a gyermekagyban, majdnem olyan voltam mint a kisbabam. Kiszolgaltattam magam- minden ertelemben. Pihentem, fekudtem, elfogadtam magam- kedves voltam magammal- elengedtem magam. Nem nagyon mentunk sehova, latogatot is ritkan es rovid ideig fogadtunk, sokat voltunk csak ugy- lebegtunk. Hagytuk, hogy megszulessen a csaladunk.
      Nekem szep szulesem volt, utana szepen a babaval a kezemben visszasetaltam az agyamhoz, de ereztem, hogy testemnek-lelkemnek szuksege van erre az idore, amikor serulekeny vagyok.
      Most tunt fel, hogy ez a kiszolgaltatottsag szo milyen szepen leirja. Ki voltam szolgaltatva- hagytam, hogy kiszolgaljanak. Akkor szuletett meg az anya enem. Nagyon megerte raszanni azt a par hetet, sok erot, energiat meritettem belole kesobb!

      Törlés
    2. Ági, mennyire jol csinaltad! ❤️ ehhez nagyon sok tudatossag kell, teljesen ellentetes a ‘szociokukturalis indoktrinacionkkal’, amit foleg ilyen uj, kuzdelmes helyzetekben nehez ignoralni. librarycat

      Törlés
  8. nem tudok okosat írni, csak kitartást kívánok❤️ lesz ez könnyebb is!

    VálaszTörlés
  9. Én a változókori hormonok játékát szenvedem hasonlóan épp. Nem könnyű. Megértelek <3

    VálaszTörlés
  10. Számomra az első évnél (mind a 2 gyereknél) semmi nem volt nehezebb, jártam terápiára is és mégis sokat küzdöttem. Ahogy látom magam körül ez mindenkinek máshogy nehéz, de nagyon nehéz. Amennyire a posztjaidból átjön az életetek, egész biztos hogy családként meg fogtok küzdeni a nehézségekkel! Kitartást kívánok mindannyiótoknak hozzá.

    Arra azért nagyon kíváncsi lennék, hogy mi a picsát akar elérni aki ilyen mérgező mondatokat ír egy ilyen poszt alá (ráadásul segítségnek álcázva!), hogy „A fiad ezt szívja magába tápláléként.” meg “Ezt nagyon szépen kérlek, próbáld befejezni. Mert hiába érthető…” Komolyan mondom felfoghatatlan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. fu igen, tok igazad van, ezeket nekem is szinte fizikailag fajt olvasni :( (librarycat)

      Törlés
    2. kicsit elgondolkodva az egeszen (megint librarycat vagyok, de most mar befejezem): ha valaki banto kommentet ir, az leginkabb szerintem a kommentelorol magarol szol: nagy, valoszinuleg nem feldolgozott fajdalmat, feszultseget keltenek benne az olvasottak, es a feszultsegtol igy probal megszabadulni. :(

      Törlés
    3. Biztos igazad van. De sajnos ez egy olyan dolog, amit valahol megértek, elfogadni viszont nem tudom (és ha egész őszinte vagyok magammal, nem is akarom). De szerencsére itt is jut 3-4 támogató és kedves komment minden maró szóra :) van remény az anyatársadalomban!

      Törlés
    4. Szaffit egy okos, értelmes, önreflektív csajnak látom, aki maga is írt már arról, hogy hasonló viselkedéssel hogyan tette tönkre valamelyik kapcsolatát. Nagyon bízom benne, hogy megtalálja a segítséget, és ki fog tudni lábalni ebből a mostani nehéznek megélt helyzetéből!
      Első hozzászólót pedig nem hiszem, hogy a rosszindulat vezérelné, hiszen leírja, hogy ő ugyanezt csinálta, és azt is, hogyan sikerült kimásznia ebből.

      Törlés
    5. Ne haragudj Szaffi, én írtam azt a kommentet, hogy légy szíves hagyd ezt abba, és most leírva, Family Makernél olvasva, tényleg nagyon passzív agresszívnek tűnik, pedig én inkább “kéztördelve” aggódónak szántam, legalábbis a fejemben így volt hangsúlyozva. És igen, azt akartam kihozni belőle, hogy légyszi ne legyél olyan, mint én voltam, mert az nagyon gáz volt. Tehát a kommentem, mint mindig, rólam szólt. Még egyszer bocsánat, hogy ez tényleg elég bántóra sikeredett.

      Törlés
    6. Azta, ilyen választ/magyarázatot sem kap gyakran az ember az internetekben. Köszi, hogy megírtad.

      Törlés
  11. Köszönöm mindenkinek a kommenteket, érdekes volt őket olvasni és a legtöbb jól is esett. Viszont, én egy picit értetlenül álltam előttük és emiatt most visszaolvastam az egész posztomat is, mert oké, hogy amúgy így van, ahogy leírtam, de éppen egy olyan estén írtam ezt az egészet, amikor nagyon fáradt és lelkileg kimerült voltam. Szóval nem számítottam ilyen nagy visszhangra. Mármint én nem érzem a jelenlegi helyzetemet olyan kritikusnak, hogy szakemberhez kéne fordulnom, meg hogy bipoláris vonásaim lennének stb. A kis depit aláírom, aminek szerintem lehet a vonzata a hangulatingadozás, meg amúgy azt hiszem sokszor tartogatok magamban dolgokat, mert egyszerűen nincs se kedvem, se energiám veszekedni Gáborral. Valamint, mivel én egy állandóan veszekedő családban nőttem fel, ezért ha valahol csak hangos szót hallok, már összeugrik a gyomrom. Ezért SEM veszekszem valószínűleg szinte sose Gáborral. És amikor meg már nem bírom tovább, mert gyűlik, gyűlik, gyűlik, akkor elég akár egy kevésbé veszekedés-indikátor szitu és jönnek a végletes kifejezéseim, amire szintén hajlamos vagyok (köszi a black and white videót!, régen mikor még jártam pszichológushoz, vele is gyakoroltuk ezt, hogy nincs olyan, hogy "mindig mindenki" meg "soha senki", nyilván ő is látta, hogy a végletek között gondolkodom, ez így volt anno, a helyzet azóta sokat javult, de még nem tökéletes).
    Ahogy a posztban is írtam, én úgy érzem, hogy látom a problémát kívülről is és azt is tudom, érzem, hogy vannak tartalékaim és fogom tudni őket használni. Van kedvem többet kimozdulni, csavarogni a babával, barátkozni, maminbabára járni stb és én pl ebben látom azt, hogy sokkal jobban fogom érezni magam. Meg ha kimozdulok és érnek ingerek, az a Gáborral való kapcsolatomra is jó hatással lesz, lesznek élményeim rajta kívül is, tudok majd vele másról is beszélgetni, nem pedig csak arról, hogy mit főztem, mi volt friss a boltban és hányszor aludt a baba aznap. Egyébként, írtam, hogy Gábor milyen tökéletes és mennyi minden csinál. És ez így is van, viszont néha tényleg sok, amennyit zizeg. Annak, hogy egy házban lakunk az ő családjával, megvannak a jó oldalai is, de vannak rosszak is, és én most ebben a csecsemős időszakban sokszor inkább azt élem meg, hogy amikor hazajön és velünk van, amit alig várok, akkor egy idő után mindig hátramegy öccséhez, meg lenéz a szüleihez, így egy csomószor eltűnik másfél órára is. És ez nekem furcsa és sok is, hogy várom őt haza a babával, végre megjön, velünk van, de utána ő meg családozik is. És ha csak ketten laknánk? Akkor hova menne vajon? Így én néha azt érzem, hogy unalmas vagyok neki, vagy hát ő mindig iszonyúan zizeg, jön-megy és muszáj neki a szüleivel meg tesójával is mindennap egy csomót beszélgetni? Nem tudom. Félreértés ne essék, én is sokszor leviszem a babát, meg hátra is a tesójához, meg kint ülök velük a kertben...de egyszerűen csak azt érzem, hogy lassan semmi időnk nincs együtt, kettesben, vagyis hármasban. Arról már nem is beszélek, hogy valami barát is mindig csönget, ez már a baba előtt is így volt, állandóan van itt valaki, csak a baba előtt több időnk volt egymásra, így nem volt olyan feltűnő. Most viszont már az.

    VálaszTörlés
  12. A másik meg, hogy éppen tanulnom az anyaságot és épp kezdek beleszokni, nem zökkenőmentes és vannak nagyon nehéz órák vagy akár napok, de én nagyon igyekszem. Még ha sírok is, mert überbénának érzem magam, akkor is összeszedem magam egy óra múlva, hogy de menni fog és minden rendben van, a kisfiamra meg mindig mosolygok és mindig mindent elmondok neki, énekelek neki, szeretgetem, nem hiszem, hogy bármi rosszat szívna magába.

    Amúgy összességében: szerintem a legnagyobb bajt nálam az okozza, hogy tavaly augusztus óta itthon vagyok. Akkor nem lett új állásom és utána nem is kerestem, mert terhesen úgyse vettek volna fel sehova. Én azóta itthon vagyok kvázi háztartásbeliként és a terhességemet is úgy éltem meg, hogy nem mertem egy csomó dolgot csinálni, kíméltem magam stb, mivel előtte már két baba elment, ezért tényleg inkább csak itthon óvtam magam (lehet nem kellett volna, de ezt ki tudja?). Utána megszültem a kisfiamat, azóta pedig ugyanúgy itthon, de már vele és tanulnom az új szerepemet. A testem közben nagyot alakult, ez is megérintett lelkileg. Gáborral minden rendben, szeretjük egymást, de vannak hullámvölgyek. Most is pont egy ilyen van, de mivel az életünk nagyot változott, ez most annak a vonzata. Szóval a problémám komplex és ezekből tevődik össze és azt is tudom, hogy mások is átmennek ilyen vagy esetleg még nehezebb helyzeteken, de ettől függetlenül nekem ez most új és nehéz, ám nem jelenti azt, hogy nem tudok megküzdeni vele.

    Még egyszer köszönöm a sok-sok kedves és építő jellegű hozzászólást ❤️, azért meg bocsi, ha most többmérföldes mondatokat írtam vagy sok a szóismétlés, nem olvastam vissza.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen érthető amit írsz. Nagyon jól csinálod. Figyelsz magadra. a babára, a férjedre, másokra. Szerintem nagyon jót fog tenni nektek az a pár nap kettesben. Ha jól sikerül, többször is csinálhattok ilyet. :)

      Törlés
    2. Mindenképpen ❤️ !!!

      Törlés