szombat, augusztus 12

another busy week

  Szokásos eseménydús héten vagyunk túl, illetve még benne vagyunk és a holnap sem lesz éppenséggel unalmas. 

Hétfőn már nem is emlékszem, hogy mi volt. Gábor a lakással haladt, meg elment pár lámpát feltenni a belvárosban (lámpás ember :D), én meg főztem itthon egy rossz gombapörköltet. A héten nem tudom mi volt velem, a főzőtudományom teljesen cserben hagyott. Kezdődött minden ezzel az elrontott gombapörivel, amit végül nem annyira jóízűen, de megettünk, aztán a héten nekem valahogy a túrós csuszám sem ízlett, majd készítettem egy olyan carbonara spagettit, amit inkább kidobtam.

Kedden a Heim Pálba vittük Lehelt, most volt neki a második kontroll az ortopédián az előlába miatt és mivel sajnos a tornák, masszázsok nem segítettek teljes mértékben, ezért megkapta a Bebax cipőjét. Ennek a cipőcskének most 6 hétig a lábán kell lennie napi 23 órában és utána majd még 6 hétig csak éjszaka. Persze úgy van, ahogy a dokinéni is megmondta, nem látszik, hogy zavarná őt, de ma pl. elvittem magammal vásárolni és az összes pénztáros meg eladó meg vásárló szóvá tette, hogy jajj a bal lábáról leesett a szandi (mivel csak a jobb lábán hordja az ortopéd cipőt), meg hogy jajj mi történt a kis lábával?

Szerdán megint átjött tesóm a gyerekekkel, de nem vállalkoztam főzésre, így pizzát rendeltünk és most valahogy jó hangulatban telt el a nap, tesóm se volt negatív hangulatában. 5 körül hazamentek, de 7-kor már itt voltak újra, mert se neki, se a gyerekeknek nem volt kedvük a részeg emberrel egy fedél alatt otthon lenni. Úgyhogy végül itt is aludtak. Mi éjszakába nyúlóan dumcsiztunk és megittunk egy üveg vörösbort meg pár feles úzót (ilyet miért nem ittam korábban? nagyon finom!). Közben késő este Gábor is hazaért a munkából, vagyis az utolsó munkanapjáról, mert valóban felmondtak neki. Persze továbbra sem rendes felmondással, hanem közös megegyezéssel, viszont kb. azt ajánlották neki, ami rendes felmondás esetén járt volna. Mert ideje és energiája meg kinek van, hogy a munkaügyi bíróságra járkáljon? Meg kinek van kedve úgy bejárni dolgozni, hogy azt érzi, folyamatosan figyelik, hogy mikor hibázik? Na mindegy, a konklúzió végül az lett, hogy tulajdonképpen nem is baj, hogy eljött, időnként váltani kell, már úgyis unta.

Csütörtök reggel kidobtam tesómékat az állomáson, majd pihentünk egy nagyot itthon délelőtt. Utána Gábor megint bement a városba (találkozni a főnökével, meg tovább pepecselni a lakást), én sétáltam egy nagyot a babával a környéken és utána főztem a szörnyű carbonara spagettit. Pedig SK-ös volt a recept és a hozzávalók is frissek voltak, fogalmam sincs hol hibáztam. 

Pénteken kimentünk a Paskálra, de szerintem jobb lett volna kihagyni. A víz mondjuk jó meleg volt és Lehelnek is tetszett, de árnyékban kifejezetten hideg volt, én legalábbis fáztam. A napra viszont nem akartam tenni a pokrócot Lehel miatt. Ő mondjuk biztos nem fázott, arról gondoskodtam, de én a vizes fürdőruhámban igen, plusz istentelenül fáj a derekam és a hátam szerintem most már 2 hete, és hát valami szörnyű volt a földön ülni és onnan emelgetni a babát meg minden. Én megbántam, hogy kimentünk, de Gábor jól érezte magát és szerintem Lehel is. 

Ma csináltam padlizsánkrémet és nemsokára sütöm is az ebédet (vacsorát?) is, ha Gábor hív, hogy elindult hazafelé. Délelőtt itthon hesszeltem a babával, aztán elmentem vele Kistarcsára, ahol mindent is vettem, kivéve azt a pár dolgot, amit szerettem volna. Megkötős előkét szerettem volna, meg a babakanalaknak egy műanyag tokot, meg a mosogató szélére egy szivacstartót, de úgy tűnik, ezek túl extra igények voltak. Az előke azért kellett volna, mert megkezdtük a hozzátáplálást, vagyis inkább a kóstoltatást és amik vannak előkéink, azok mind tépőzárasak és tiszta kulimájsz lesz a baba ruhája is minden alkalommal. (Mi azért kezdtük el, mert a gyerekorvosunk ajánlotta és mert Lehel már nézte amiket és ahogy eszünk.)

Holnap vasárnap van és Gábor születésnapja. Foglaltam az egyik kedvenc éttermünkbe egy asztalt délután 2-re, meg kicsit kirándulunk majd. Aztán én délután és este már be is pakolok majd másnapra, mert hétfőn megyünk nyaralni és még egyszer nem szeretnék úgy indulni, mint legutóbb Siófokra, amikor halálosan összevesztünk Gáborral a pakolás-indulás dolgon. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése