sok

 Valami negatívnak mindig kell történnie ugyebár...és most a csillagok állása valahogy nagyon úgy rendezte az életet, hogy a hétre mindenféle családi veszekedés jutott. Én írtam már többször is, hogy az egész gyerekkorom családi veszekedésekben telt, szinte nem telt el nap hangos szó nélkül. Anyám egész nap marta apámat, az egyik nagymamám pedig igazi drámakirálynő volt. Ebből a nővérem is örökölhetett valamit, mert ő is fél pillanat alatt sértődik meg. Nekem meg csak annyi maradt, hogy egész gyerekkoromban szinte már féltem anyámtól bármit is kérdezni, mert tudtam hogy bármit mondok/kérdezek, csak zavarni, idegesíteni fogom őt, pl. hogy mikor lesz vacsora vagy akármi... Én ezért a mai napig úgy vagyok, hogy egy hangos szó szinte azonnal a gyomromba vág, összerándulok, menekülni akarok a helyről, a szituációból. Konfliktuskerülő vagyok, nehezen állok helyt veszekedésben, idő előtt, túl hamar bocsátok meg. És gyűlölöm. Ha valamit tényleg igazán utálok az életben, akkor az a veszekedés, hangoskodás. 

Most viszont jelenleg úgy áll a helyzet, hogy nővérem párjával nem valószínű, hogy bármikor is fogunk még együtt ünnepelni, ebédelni, bármi. Az volt ugyanis, hogy én nővéremmel kedden kimentem Bécsbe, busszal utaztunk. Késő este értünk haza, Gábor felajánlotta, hogy kijön értünk a Népligetbe autóval és utána jövünk ide hozzánk. Én még előző nap friss ágyneműt is húztam a vendégszobába, hogy majd nővérem itt tudjon aludni. Írta is tesóm, hogy köszöni, még nem tudja hogy lesz, de lehet, hogy itt alszik majd. Ez az alkoholista ember közben hívta tesómat, amikor még kint voltunk Bécsben, hogy akkor ő este idejön hozzánk és innen elviszi őt haza, mert azt szeretné, hogy otthon aludjon. Ebben maradtunk, majd amikor már majdnem hazaérkeztünk, akkor hívta megint összeakadt nyelvvel, hogy hát izé, mégse jön, mert "elfáradt", inkább lefekszik, majd másnap tesómért jön (tehát újfent seggrészegre itta magát). Mi közben rendben hazaértünk, átvettük anyósomtól a babát, már fél 12 volt, lefeküdt mindenki aludni. Másnap reggel keltünk, jó hangulatban megkávéztunk, reggelit csináltam, közben felköszöntöttük Lehelt, mert aznap volt a névnapja. Jó hangulatban ültünk, duplóztunk a gyerekkel, amikor is hívja ez a szemét a tesómat, hogy ő már félúton jár idefelé, de hogy Gábor is és én is bekaphatom a fszt, hogy nem tudjuk tesómat hazavinni. Hogy itt áll a kapunk előtt 8 autó (nem áll itt 8 autó), mi meg itthon terpeszkedünk. Merthogy szegénynek elvették a jogsiját és most ezért kockáztat, mert mi utolsó lusta disznó szarrágók vagyunk. Hahahaha, mondja ezt a Tibike (így hívják), akinek ittas vezetésért elvették a jogsiját, de aki azóta is vígan vezet mindenfelé, a munkahelyére, Gödöllőre, sőt, a kocsmába is autóval jár és azzal is megy onnan haza. De én köpjek a tükörbe azért, mert nem halmozok szívességre szívességet és nem fuvarozom állandóan a nővéremet haza, és ezért neki a másnaposságtól síkidegen autóba kell ülnie. Eszem megáll, ha én aludtam volna náluk, akkor is 100%, hogy Gábor értem jön és hazahoz engem. Egyébként nővéremet már nagyon sokszor hoztuk-vittük, éjszaka is, koncert után is, munka után is, vittem őt nagybevásárolni stb. Mert a Tibike mindig be tud ülni az autóba, de ha nővéremért kell menni, akkor persze már nem oké, mert hát szegénykének elvették a jogsiját és most ezért kockáztat, hát micsoda gcik vagyunk mi! Na mire ideért, addigra nővérem már kisírta a szemét, Gábor meg lement a kapuba, hogy majd jól kiosztja...ment is a hangos veszekedés vagy 10 percig és hát mindennek le lettünk hordva, amiről álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer megtörténik, hogy én is gci vagyok, irigy vagyok, szarrágó vagyok, beképzelt vagyok és dögöljek meg azért, mert itt lakunk és mert nincs hitelünk és mert van hol laknunk....csak úgy röpködtek a szavak. Gábor jól kiosztotta, őt mondjuk nem kell félteni, a végén viszont bejött úgy, hogy Tibi még mindig ordított. Tesóm végül fogta magát és hazament vele.

Aztán tesóm itt volt nálam a gyerekekkel pénteken, együtt töltöttük a napot. Rengeteget panaszkodott, szakít, nem szakít (ezt a koncepcióját mondjuk nem értem), meg akkor ezentúl hogy lesz?? Mondtam, hogy itt nem látjuk a Tibit szívesen már, ide ne jöjjön, többé nincs meghívva és én se szeretnék úgy átmenni hozzájuk, hogy otthon van ez az ember. Tök jó, hogy egy ilyen alkoholista mucsai paraszt miatt most áll a bál a családban, de én eskü be nem teszem a lábamat hozzájuk, hogy ő otthon van. Na és szó szót követett és mondja nővérem, hogy üres otthon minden és kéne neki egy nagybevásárlás, de a Tibi nem viszi őt el, mert hát ugye nincs jogsija. Mire én, utolsó hülye felajánlottam, hogy vasárnap, azaz ma ráérek, segítek neki gyorsan bevásárolni és hazaviszem a sok cuccot.  Abban maradtunk végül, hogy elmegy vonattal a péceli Pennybe (ez tőlük egy vonatmegálló), ott bevásárol, én délre odemegyek, bedobjuk a cuccokat és hazaviszem Isaszegre (Pécel az Rákoscsaba és Isaszeg között van). Így is lett, mentem délre. Előtte nyűgi volt egész délelőtt Lehel, nem aludt, sírt és végül így is hagytam hátra a nagyira, sietni akartam. Odeérek, 10 perc múlva jön tesóm, bepakolunk, elindulok Isaszeg felé, mire közli, hogy hát mi történt reggel, meg délelőtt és végül a Tibi elhozta őt a péceli Pennybe, kirakta, majd hazament, mert hogy én úgyis jövök. Na és itt éreztem, hogy mekkora egy marha vagyok én!! A Tibi nagy kegyesen elvitte a boltba, majd hazament, elvárva, hogy én menjek itthonról oda Pécelre és fuvarozzam haza a nővéremet. Szerintetek van ilyen?? Én meg bzd meg itthon hagyom a síró, négy hónapos gyerekemet, azzal már nem jövök, hogy krva fáradt is voltam, mert az kit érdekel, meg én ajánlottam fel, hogy segítek, de bzd meg nem úgy, hogy bohócot csinálnak belőlem. És itt igenis a nővérem is felhívhatott volna, hogy ne menjek, mert Tibi végül elvitte. Nem, én kellettem a játszmájukba, mint egy idióta... És azóta is hallom vissza, hogy még miket mond rólunk, hogy a semmire vagyunk beképzeltek, hogy szar autóink vannak (:D mondja ezt az, akinek nincs is autója, mert az övéké is ugye nővérem nevén van), meg Gábor ilyen-olyan bunkó, a Gábor öccse hülye és meg is érdemli, hogy nincs barátnője, ja és hogy dögöljünk meg, amiért itt lakunk ebben a házban és biztos nem fizetünk itt rezsit, meg hogy én nem főzök és Gábor anyukája főz ránk és így könnyű élni. Úgyhogy én most kb ott tartok, hogy tényleg, soha többé nem fogom ezt az embert beengedni ide, és én se vagyok hajlandó úgy átmenni, hogy ő ott van, nekem ő nem családtag, hanem egy senki, és ha még ezek után is őt választja a tesóm, akkor egészségére váljon. (És persze, még a lakást is adjam oda tesómnak, hogy ott is játszmázzanak tovább a mi kontónkra.)

És engem ez az egész annyira megvisel, még akkor is, ha tudom, hogy nem vagyok hibás, hogy az egészet a gyomromban érzem és kb. aludni se tudok miatta.