szerda, november 29

az örök kérdés: borravaló

  Most, hogy így kidühönghettem magam az előző posztban, kicsit más vizekre evezek. Merthogy épp megírtam a posztot délelőtt, amikor is hívott a futár (aznap már a második), hogy csomagot hozott. Megköszöntem, leszaladtam, átadta, én átvettem, mosolyogtunk egymásra és elköszöntünk, majd feljöttem a csomaggal. De megint elkapott a szokásos gondolat, miközben jöttem visszafelé a házba, hogy nem kellett volna borravalót adnom? Mások vajon szoktak? És a kedvesnek és helyesnek tűnő csávó, aki az előbb mosolyogva ideadta a csomagomat, vajon nem engem szid-e épp magában, miközben kikanyarodik az utcánkból? 

Én a futároknak nem szoktam borravalót adni. Szerintem sosem adtam. Illetve egyszer adtam több ezer forintot, mert egy hatalmas és nehéz dolgot rendeltem, amit még az emeletre is felhozott nekem a futár, viszont miattam szívott, mert nem értem haza időben és csak rám várt (már késő volt, ő ment volna haza). És ezért a pénzt is szó nélkül és mérgesen vette ki a kezemből és el se köszönt. Na de a témához visszakanyarodva, én sose adok se a gls, se az mlp, se az akármilyen futároknak...viszont anyósomnak is átvettem ma egy csomagját és mondta, hogy ő annak a fiúnak szokott adni. Szóval, akkor nem egyértelmű, hogy a futárnak adunk vagy nem adunk? Ti szoktatok adni?? 

Aztán ott vannak az egyéb szállítók, akik mondjuk nehéz háztartási gépeket hoznak ki. Ott is eleve fizet az ember a szállításért pluszban (általában), de én még sose tudtam megállni, hogy az ilyen cipekedős munkáért ne adjak valamit. Viszont itt meg az összegekkel szoktam zavarban lenni, mert félek, hogy keveset adok. Egyszer felhozták az új mosógépemet a harmadikra (kb. 7-8 évvel ezelőtt) és fejenként egy-egy ezrest adtam (pluszban volt ugye szállítási költség) és egy ismerősöm kinevetett, hogy mire adtam azt az egy-egy ezrest, fagyira? Merthogy az nevetségesen kevés... Szerencsére amióta van Gábor, azóta ilyen dolgokkal nem kell foglalkoznom, mert vagy ő elhozza az ilyesmit vagy ha nem, akkor viszont intézi az anyagiakat. 

Na de azt se tudom, pl. egy szerelőnek illik borravalót adni? Mert Gábor pl. szokott adni, de én mondjuk nem értem minek, amikor eleve kifizetem a szolgáltatást. Mármint hogy ott pl. mi a plusz, amiért még hozzáteszel pár ezer forintot a végösszeghez?

Ami tiszta sor, legalábbis nálam teljesen evidens, hogy étteremben, ahol felszolgálnak mindig hagyok borravalót. Általában a 10%-ot célzom meg, viszont ha valahol nagyon kedvesek és nagyon elégedett vagyok, többet is szoktam hagyni. Amióta viszont a legtöbb helyen benne van a szervizdíj a végösszegben, azóta valahogy olyan kínosan érzem, hogy csak a számlám lévő összeget fizetem. Ráadásul nem mindenhol egyértelmű, hogy benne van-e a szervizdíj vagy nincs, a számlát meg nem kezdem el bogarászni, amikor kihozzák és fizetni kellene. 

Amit viszont nem tartok szimpatikusnak, azok az olyan önkiszolgáló helyeken (pl. kávézókban, szórakozó helyeken) lévő fizetési rendszerek, amik nem engednek továbblépni a kártyás fizetésnél, amíg be nem ikszeled, hogy hagysz-e borravalót és ha igen, akkor mennyit. Nem értem, hogy az ilyen helyeken miért lenne alap, hogy adsz és mivel ilyen direktben rákérdez, szerintem egy csomóan csak ezért adnak, mert ciki lenne megnyomni a gombot, hogy "nem adok borravalót". Vagy nem tudom, lehet csak én érzem cikinek, amikor azt nyomom, hogy nem adok és mások simán rányomnak. (Egyébként ez sem igaz, szórakozóhelyen pl. néha szoktam adni, ha valamiért szimpi volt, aki kiszolgált, pl. mosolygott, kedves volt.)

Utolsó sorban pedig az ételfutárokat említeném meg. Nekem alap volt, hogy mindig adtam, egészen addig, amíg pár éve be nem vezették, hogy kajarendelésnél is van már kiszállítási díj. Ez általában olyan 600-800 forint körül mozog, így a végösszeget jól megdobja, ha ember pl. csak magának rendelne egy ebédet. Én mondjuk ezer éve nem rendeltem már kaját és amikor még a munkahelyen néha igen, akkor is kiszűrtem sokszor, hogy ne legyen szállítási díj, mert azt a pár száz forintot inkább a futárnak adtam oda. Viszont egyetlen egyszer fordult velem elő olyan, amikor még nem voltak ezek a kiszállítási díjak, hogy semmi készpénzem nem volt, de konkrétan 50 forintom se. Aznap végig esett az eső is, kajám se nagyon volt otthon, tanultam reggeltől-estig. Ezért ebédre rendeltem egy pizzát és kifizettem online bankkártyával. Aztán amikor megjött a futár, én csak átvettem a pizzát és kedvesen megköszöntem. Már épp csuktam volna be az ajtót, amikor meghallottam, hogy a futár lefelé menet mindennek elhordott a legkülönfélébb kifejezésekkel. Konkrétan lefagytam, nem akartam hinni a fülemnek. Nem is esett jól a pizza, persze onnan soha többé nem is rendeltem. Mert persze, illik adni, de úgy gondolom, hogy nem kötelező. 

Ti mit gondoltok? Szoktatok ezen feszengeni, hogy adjatok vagy ne és ha igen, akkor mennyit?

9 megjegyzés:

  1. Nem szoktam feszengeni. A futárnak gls és társai két-háromszázat adok, úgy is, hogy felhív, kimegyek, várom, nem kell bejönnie, mert tudom, hogy iszonyat mennyi helyre kell menniük, és gondoltam segítem a rohamot azzal, hogy nálam nem kell sok időt töltenie. Étteremben 10%-nál nem adok többet, sajnos azt mondják, hogy a szervízdíj nem egyenlő a borravalóval, én ha az van, nem adok. Nagyon nagyon szimpatikusnak kell lennie, hogy mégis. Nagy cuccos behozóknak én is egy-egy ezrest (földszinten lakunk). Egyszer-egyszeri kajafutárnak szoktam szintén 2-300 forintot, de hozzájuk is kimegyek. Ha ez nem elég, akkor is így jártak. Az én munkámért nem adnak borravalót, és nem keresek sokat sem. Kávéért, ahol én állok sorba érte, például benzinkút nem szoktam adni, hacsak nem az ár úgy van kitalálva, hogy nevetséges lenne, ha 10-20 forintot kérnék vissza. Nem érdekel, ha ez bármelyiknek nem tetszik. Szerintem te sem csinálj belőle problémát és ne is lássa, hogy kínban van, határozott fellépés, ez a siker titka, hogy lássa, lepattan rólad, ha puffog. És egyébként hadd puffogjon. Más a helyzet, ha olyan valami kiszállítás van, ami sűrűn előfordul, vagyis ugyanaz a futár sokszor jár, ott azért érdemes időnként többet adni, előrevesz, kérhetsz tőle, hogy jöjjön 10 perccel később, vagy bármi ilyen egyszerűbb dolog. Barátnőm szórja a jattot étteremben, semmivel sem kedvesebb hozzá, nem kap több kaját, főleg mert ugyebár a jatt, az a végén van. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tudom, hogy nem egyenlő a szervizdíj a borravalóval és én se hagyok abban az esetben, ha azt még felszámolják (viszont piszokságnak tartom a felszolgálók, pincérek miatt).

      Törlés
  2. Futárnak még soha eszembe se jutott adni. Úgy vagyok vele, hogy az ő fizetése bele van kalkulálva a cucc árába (vagy ugye van kiszállitási díj). Étteremben Magyarországon adok, mert az a szokás, Nyugat-Európában nem, mert itt meg ez a szokás. Mindkét helyen teszek kivételt: ha nagyon drága a kaja vagy nagyon barátságtalan a kiszolgálás, nem adok otthon se, ha nagyon kiemelkedően pozitív az élmény, akkor bárhol adok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így gondolkodom a futárról alapesetben, de mondjuk a postásról is, mégis van, aki neki is ad. :)

      Törlés
  3. Alapjáraton nekem se kéne cikinek érezni és nem is adok, ha nem érzem úgy, mégis alig várom, hogy túl legyek ilyenkor a fizetésen. Én a fodrásznál mindig hagyok, de múltkor egy ilyen random fodrászatba estem be, ahova lehet menni időpont nélkül és egy ezrest hagytam, viszont nem hallottam, hogy a csaj megköszönte volna.

    VálaszTörlés
  4. Hát én nem bírom értelmezni a borravaló koncepcióját úgy általában, főleg a kötelezőét (éttermek pl). Mindenki megkapja a fizuját, nem? Én világ életemben keveset kerestem a sulikban és az otthoni óradíjam sem volt soha magas, mégsem kaptam soha borravalót, pedig a szívem-lelkem kitettem mindig és otthon meleg lakással, kávéval, teával, sütivel vártam a tanulókat. Miért más egy fodrász? (10500ft-ot fizetek egy hajvágásért, még adjak ennél is többet?) Egy pincér? Vagy egy futár? Én a dokiknak sem szoktam adni, nem is szoktam érezni, hogy elvárják (mármint mikor ez kb legális volt még). Bár legtöbbször magánban megyek, ott meg ugye egyértelmű, hogy mennyibe kerül.

    Amúgy szoktam adni étteremben is, ha iszom valamit valahol, ott is, de kb felkerekítek a következő ezresre, vagy ha az túl közel van, plusz 500-at adok, és ennyi. De ha például valahol nagyon elégedett vagyok, és tényleg nagyon cuki a pincér vagy szuper a kaja, akkor adok úgy, hogy számítson. És extra szolgáltatásért is szoktam adni mindig, ha pl a kutas megtankolja a kocsim vagy megméri a keréknyomást. Iszonyúan drága minden szerintem nem lehet elvárni, hogy még pluszban fizess azért, mert a másik középszerűen elvégzi a munkáját.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen egyet értek veled, hogy ennyi erővel bárkinek járna a plusz. És abban is, hogy nagyon drága minden és akkor még megtoldom 1-2 ezer forinttal, ami igenis számít (eszembe jutott, hogy pl. a körmösnél is mindig hagytam egy ezrest borravalónak). A kutas valóban más tészta, ha helyettem megtankol vagy ilyesmi, bár én ezt eddig még mindig visszautasítottam (pont azért, mert fogalmam sem volt, hogy ha igent mondok és megcsinálja, akkor mennyit illik adni).
      Én orvosnak még sosem adtam. Illetve egyszer adtunk, amikor megműtötték apukámat, de nem tudtunk sokat és sosem felejtem el, az orvos belenézett a borítékba, majd zsebre tette, de egy szót sem szólt, egy köszönömöt se, nagyon rosszul esett.

      Törlés
    2. Amúgy tök jó téma ez. Eszembe jutott, hogy amikor a csuklóm műtötték, én is adtam a dokimnak, és emlékszem, nagyon izgultam, mielőtt odaadtam (a varratszedéskor), ő viszont tökre örült. De így ez micsoda? Nekem? Jaj de jó, köszönöm szépen! És nevetett, én tök őszintének éreztem, mintha meglepődött volna. Amikor meg anyu volt kórházban a térdével egy hétig, akkor ő is adott (amúgy ugyanennek a cuki) dokinak (szerintem az ő generációjuk szokott adni), az ápolónőknek pedig csináltunk egy hatalmas csomagot 20e forint értékben, hogy osszák szét.

      De milyen érdekes, h ha dokinak adsz pénzt zsebbe, az illegális és rendőrségi ügy lehet belőle, a pincérnek a borravaló pedig kb elvárt és alap. Ez miért van, mi a különbség? Mindkettőt utólag adod, tehát az elvégzett munka minőségét nem kellene, hogy befolyásolja.

      Ja, és én az éttermekben az árba beépített 10 (12?)% felszolgálási díjat korrektnek tartom, így legalább el tudom dönteni, hogy ez az ár oké-e nekem. Bár amúgy arról is az a véleményem, h azért rakják rá ezt, mert simán elvégzik a munkájukat, szóval wtf.

      Törlés
    3. Fhuu én nagyon örülök, hogy már illegális az orvosoknak való pénzadogatás. Így legalább nem kellett azon gondolkodni szülés után sem, hogy kinek mennyit adjak. Végül nem adtunk senkinek semmit, bár bennem a mai napig van egy hiány ezzel kapcsolatban. Csak valahogy olyan szerencsétlenül jött ki, a baba ugye nem lélegzett, a PIC-re ment rögtön, én szinte magamnál se voltam, a gyermekágyon aztán meg sírtam egy csomót. Szoktunk Gáborral beszélgetni erről és mindig oda lyukadunk ki, hogy az orvosnak, akinél szültem, meg a doktornőnek, aki megmentette a kisbabánk életét, kellene utólag adni valami ajándékot Lehel fotójával. Szóval ez még nincs elvetve.

      Azt hogy érted, hogy korrekt szerinted a szervízdíj és így el tudod dönteni, hogy számodra oké-e?

      Törlés