csütörtök, november 30

az utolsó blogvemberi bejegyzésem

  Ami semmi extráról nem szól...vagyis épp ellenkezőleg, nagyon jó dologról szól, hiszen LEESETT A HÓ! A vasárnapi maszatoláshoz képest ez most igazi hó. Remélem megmarad sokáig és esik még hozzá jó sok! Reggeli után gyorsan kabátba bújtunk, sapkát húztunk és kiszaladtunk a kertbe meg az utcára, mert nagyon nagy pelyhekben esett. Lehelnek akartuk elsősorban megmutatni, de mondjuk nekem/nekünk is igazi öröm volt. Aki még azonnal eszembe jutott, az a kutyám, mert neki is a havazás volt a kedvence. Ahányszor csak leesett a városban a hó, siettem haza a munkahelyről, hogy még elcsípjem vele. Jajj, tényleg nagyon szerette, tucatnyi videóm van róla, ahogy önfeledten és boldogan ugrál a hóesésben. Szóval, bár a havat amúgy is ezer okból szeretem, de pluszban még a kutyám emlékét is azonnal felidézi a szívemben és most is nagyon elérzékenyültem, ahogy néztem a csodaszép havazást. 
De ez volt Lehel reakciója élete első havazására:



Most egyébként épp karácsonyi zene szól a nappalinkban, ahol ülök és írom ezt a bejegyzést. Lehelt sikerült egy félórája elaltatni, így én gyorsan hajat mostam, kiteregettem, pakoltam. Gábor valamit az asztalnál bütyköl. Ma nem főzünk, mert családi hamburgerezés lesz nemsokára, Gábor öccse süt pulled porkot. Aztán délután a nagyira hagyjuk a babát, mert jegyünk van a Napóleonra (már nagyon várom, azóta, amióta láttam az előzetest!). De előtte még elmegyünk a barkácsboltba meg a kreatív hobby-ba, mert pár napja kitaláltuk, hogy karácsonyra készítünk Lehelnek egy busy boardot/matatófalat, úgyhogy most eléggé be vagyunk sózva ezzel kapcsolatban. Gábor a matatnivalókkal van elfoglalva, én meg azzal, hogy milyen színű legyen és persze kirakjuk rá szép fabetűkkel, hogy LEHEL. Szóval neki ezt hozza majd a jézuska, meg persze a nagy autót, amire viszont még mindig nem leltük rá, pedig már több játékboltban is voltunk. De majd biztos szembe jön velünk valahol az, amit elképzeltünk. 
 

5 megjegyzés:

  1. Szia, Lehel cuki, nem nagyon ijedt meg a hideg hó fogdosása során.
    Jaj, az a hamburger...............biztos nagyon finom lesz, imádom.
    Kérlek azt a matatófalat mutasd majd meg, ha elkészül, tudom ezer van a neten, de szívesen megnézném, a családban nálunk is van egy 5 hónapos, ő kicsi még hozzá, de hátha tudnának a nagypapák egyszer egyet csinálni neki is. Köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ijedt meg valóban, amúgy is nagyon kis vagány baba. Remélem még sok-sok hó fog esni idén és szánkózni is el tudjuk vinni.
      Mindenképpen megmutatom majd a falat! Szerintem amúgy nem olyan nehéz, úgyhogy bárki meg tudja csinálni. :) Lehel karikor 8 és fél hónapos lesz, de már nyáron, amikor még sokkal kisebb volt és voltunk vendégségben, akkor végig a nagyobb baba matatófalával volt elfoglalva, pedig akkor még állni/ülni se tudott.

      Törlés
  2. de jó, köszönöm, most ugrik be, tényleg mutattad
    :-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó hogy visszatértél sok írással! Remélem folytatod majd a rendszeres posztolást ❤️ Cuki a havas videó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Anszki, aranyos vagy! Az a tervem, hogy írok majd gyakran, remélem tudom is tartani... :)

      Törlés