nyomós okkal megszakított blogvember

  Tegnap megszakítottam a blogvembert, mert semmi kedvem nem volt írni. Bár csomó jó dolog is volt tegnap, mégis annyira szétesett és dekoncentrált voltam egész nap, hogy csoda, hogy nem okoztam nagyobb bajt. 

 

Előző éjjel elfogyott a tápszer, mármint így reggelre NEM VOLT itthon több. Ilyen nálam egyszerűen nem fordulhat elő, legalábbis tegnapig azt hittem. Úgyhogy miután még éppen annyival meg tudtam etetni reggel a gyereket, hol jól lakjon, babakocsiba tettem és elindultam a legközelebbi patikáig. Ahol aztán az a fajta tápszer, ami nekünk fel volt írva, NEM VOLT, merthogy ők olyat nem tartanak, de délutánra meg tudják rendelni. Sokra mentem volna vele. Hazatoltam a babát, útközben vettem neki egy vaníliás papucsot, gondoltam ki tudja mikor lesz ebből tápszer. Az út oda és vissza több mint egy óra volt a pékséggel együtt, de szerencsére Lehel aludt, nem sokat érzékelt a töketlenkedésből. Mikor hazaértem, akkor Gábor szülei nem voltak itthon, tehát nem tudtam rájuk bízni a babát, hogy bepattanjak az autóba és elmenjek egy másik patikába. Lehel új autósülése pedig Gábor autójába volt ideiglenesen bekötve (mert mikor máskor, ha nem ilyenkor). Szóval így a régi kis autós hordozójába tettem, ami elvileg 10 kilóig működik és 10 perc alatt ott is voltunk Maglódon. Gyorsan beszaladtunk a tápért és már jöttünk is haza. A vaníliás papucs aztán itthon elfogyott reggelire. 

 

Már majdnem 10 óra volt, mire végeztünk a reggelivel és nekem egy óra múlva indulnom kellett volna, de megint megrekedtem a hajmosásban, közben leállt a mosás, de tele volt a szárító stb. Lehel közben már csak attól is üvöltött, ha kezet akartam mosni. Végül mégis nekiláttam egy villámgyors hajmosásnak, de most nem sikerült olyan jól, mint a múltkor, mert hiába pakoltam megint tele a fürdőszobát játékokkal, őt csak az elbarikádozott és veszélyes dolgok érdekelték. Nagy rohanások közepette negyed 12-kor átadtam Lehelt a nagymamának és tűztem be a városba. Itt jött egy kellemes pár óra, krúzolgattam a városban, zenét hallgattam. Mivel hamarabb érkeztem a rendelőbe, ezért a váróban össze tudtam írni kényelmesen a bevásárlólistát. Kezdett minden kisimulni. Az orvosnál is minden rendben volt, egy nagyon kedves nőnél voltam, aki úgy vizsgált, hogy az egyáltalán nem fájt és olyan kellemes, barátságos hangja volt, hogy nem is feszengtem, valamint mindenféle kérdésemet türelmesen feltehettem neki és nem penderített ki 10 perc alatt. Az orvos után elmentem ebédelni. Nem kell fancy dologra gondolni, csak beugrottam hazafelé a Mekibe, majd a mosdóban majdnem összebarátkoztam egy idegen nővel, miután véletlenül rányitottam. Mert elnézést kértem, aztán meg egy nagy beszélgetésbe kezdtünk... Kajálás után megálltam egy ilyen shopping center-féle helyen, ahol mindent el tudtam intézni egyszerre. A Kikbe macska jutalomfalatért ugrottam be (ez a kedvencük, végre szeretnek valamit, ami olcsó), a DM-be meg macskakajáért meg hajfestékért. És hát a Pepcoba meg mindenért is! De végül nagyon konszolidáltan vásároltam (magamhoz képest) és nem vettem semmi Moomin-os dolgot (honnan amúgy most ez Moomin-láz?? gyerekkoromban ment ez a mese, nem? vagy azóta van friss, csak lemaradtam róla?). Szóval vettem pár cuki dolgot Lehelnek: egy rénszarvasos vastag zoknikát, egy nagy zoknit mikulászsák gyanánt és vettem neki egy irtó aranyos pizsamát, amit viszont vissza fogok sajna vinni, mert szerintem kicsit kicsi rá és valahogy olyan fura a szabása. Nem akkora baj, úgyis szemeztem egy Rudolfos kockás inggel, arra becserélem inkább. Na és eddig tartott a nap sima része.

 

Ugyanis aztán megint eljátszottam azt az Aldiban, amit szerintem pont egy éve (és akkor is írtam róla), hogy a teli kosaramat felpakoltam a szalagra, majd akkor jöttem rá, hogy a pénztárcám kint van a kocsiban. Tavaly hajszálpontosan ugyanezt csináltam, ráadásul ugyanebben a boltban. Kisomfordáltam, aztán vissza, de égett a pofám. Na jó, gondoltam magamban, innen már csak haza kell gurulni és kész.

 

Ahha. De arra nem számítottam, hogy a Pesti úton majd csinálok egy koccanásos balesetet. Nincs kedvem az egészet leírni, hogy miért történt, hogyan stb, mert tegnap aztán egész délután és este (és éjjel) ez játszódott folyamatosan a fejemben, mint valami film és ma örülök, hogy már halványabb az emlék és tisztul tőle a fejem. A csaj, akinek nekimentem amúgy nagyon aranyos volt. Elintéztük a helyszínen, amit el kellett, majd ő elsietett, mert üvöltött a kocsiban a gyereke (nem a baleset miatt, hanem a játszóra akart menni), úgyhogy azt mondta, hogy inkább este átjön (három percre lakunk egymástól) és megcsináljunk együtt az e-kárbejelenőt. Át is jött este 8 után és hát tök jól eldumáltunk, kedvem lett volna megkérdezni, hogy máskor nincs-e kedve átjönni egy kávéra. 

 

Szóval elvesztettem a baleseti szüzességemet. Tudtam, hogy valamikor úgyis meg fog történni, csak hát az időzítés nem volt jó. De az is igaz, hogy sose lett volna jó és a sors nem kérdezgeti, hogy naa, ma egy baleset...vagy inkább holnap? Az sokat segített, hogy a csaj nagyon kedves volt, Gábor is megértő volt és végülis akkora kár nem keletkezett egyik autóban sem. De azért az enyémet is meg kell csináltatni, egy kicsit behorpadt szegény a jobb oldalon, elől. 

 

Mindenesetre én ma nem panaszkodom. Örülök, hogy itthon vagyok és nem kell sehova menni, csak főzni, takarítani meg gyereket altatni. ❤️